Még a viharban is

Tizennegyedik fejezet - Szemerkélő eső

A délután maradék részét tehát Lloyd Feliciti-vel tölti a városban. Hihetetlenül szerencsés módon nem futnak össze Edric-kel és Edward-dal. Pedig a férfi, ha megkérdezték volna, szerinte mennyire esélyes, hogy két társuk felbukkan, akkor nagyon is biztosra azzal válaszolt volna, ezer százalék.
Ám, ez mégsem következett be. Citi-nek szerencséje volt. Schwarz kicsit azért örült volna, ha jönnek, talán véglegesen lezárhatta volna magában a lány a dolgot, ha beszél velük szemtől szemben. Így hát viszont csak kettesben voltak végig.
Több mindent is ettek, Feliciti nagyon éhes lett, Lloyd a végén már egy kicsit el is kezdett aggódni miatta, olyan sokat evett. Végül azonban semmi baja nem lett, úgy tűnik, nagyon bírja az evést. Még egy kocsmába is betértek, ittak egy kis alkoholt. Nem sokat persze, csak éppen annyit, amennyi a léleknek és az egészségnek megfelelő. Egy korsó sör nem árt hiszen senkinek. Lloyd akkor is nézett egy kicsit, amikor látta, hogy a lány milyen könnyedén húzza meg a finom nedűt. Állítása szerint nem ismeretlen számára az itóka. Otthon már akkor is ivott néha, amikor még nem is volt elég idős hozzá. A szülei úgy tűnik, nem zavartatták magukat ezzel kapcsolatban. Lloyd picit meglepődött emiatt, de végül hagyta. Nagy különbségek voltak valóban kettejük között, legalábbis családi szinten. Bár ez számára nem volt szokatlan, sok esetben volt már dolga ilyen esetekkel. Jól ismert érzések jöttek elő belőle, amikor Citi néha felhozta a szüleit és a családját. Felettébb... nyomasztó érzések, de próbált örülni a lány boldogságának.

Így töltötték el az idejüket estig. Sokat megtudtak egymásról és mire elindultak visszafele, már szinte teljesen máshogyan álltak a másikhoz. Valamiféle barátság kezdett kialakulni, bár ebbe együk sem gondolt bele abban a pillanatban. Tudat alatt viszont örültek egymás társaságának és úgy tűnt, mégis vannak azért közös pontjaik.

Feliciti például mégiscsak úgy tűnt, hogy érti Lloyd humorát és a kedvére is van. A férfi többet hallotta nevetni ebben a pár órában, mint egész eddigi ismeretségük ideje alatt. Lloyd pedig rájött, hogy igazából Citi-vel akármiről az égvilágon lehet beszélgetni. Nincs olyan téma, amire ne mondott volna valami olyat, amivel Lloyd vagy egyetértett, vagy pedig meglepődött és elgondolkodott. Pozitív csalódás volt mindkettejük számára, hogy így el tudtak beszélgetni.

- Szóval akkor így történt, hm? - válaszol elrévedve Feliciti.

Befelé sétálnak a kastély irányába, már a hatalmas kaput is elhagyták. A lány sétál elől karba tett kezekkel, Lloyd pedig mögötte ballag.

- Nem mondd nekem, hogy senki nem mesélte még el. - néz felé hitetlenül.

- Hallottam már... Persze. De nem ilyen részletesen. - rázza meg egy picit a fejét. - És akkor azóta semmi hír róluk. Hah... nagyon kíváncsi vagyok rájuk. Főleg erre a Guy-ra és Adan bátyjára.

- Én bírtam őket. - kuncog Lloyd. - Igazi társak voltak. A háborúban is részt vettek mindketten.

- Igen, utána lett Kapitány Rire-ből. - mondja és ezzel már be is bizonyította, hogy hallott erről is. - Adan-nel mégsem lehet sose róla beszélni. Rögtön témát vált, ha feljön a bátyja. Érthetetlen.

- Árulóként tekint rá. - rántja meg vállait Lloyd és most beéri a lányt, már mellette sétál.

- De hiszen a testvére. - felel és számára ez még mindig nem elég jó válasz.

- Attól még lehet rossz ember valaki, hogy a rokonunk. - mondja el a véleményét Lloyd is. - Nem Nathaneal-ről beszélek most feltétlenül, de más esetekben. Nem kell mellette állnia mindig, csak azért, mert testvérek. Ha nem értenek egyet, akkor--

- Miért? Beszélt valaha vele erről az egészről? - vág szavába a lány. - Nem hiszem, azokból, amiket hallottam. Adan csak túl gyerekes. Meg kellene hallgatnia a bátyját és utána rendben, ha még mindig nem akarja, hogy közük legyen egymáshoz, akkor elfogadom.