Még a viharban is

Negyedik fejezet - Az eső elered (18+)

Miután Edward is befejezte az evést, elköszön a többiektől és szobájába igyekszik. Azt üresen találja. Fogalma sincs, hogy merre lehet Edric.
Első gondolata, hogy biztosan fürdik, ő is azt szeretne, de úgy dönt, hogy akkor a másik emeletit használja. Nem akar vele pont ott összefutni. Addig is van ideje gondolkodni azon, hogy mit fog mondani.

A legnagyobb kérdés, hogy elmondja-e neki, hogy szereti? Tegnap nem volt rá képes. Elakarta, de... valamiért olyan nehéz kimondani ezeket a szavakat. Egyébként is kevés ember van az életében, akiket szeret vagy valaha szeretett. Nem szokása ezt mondani senkinek.
Másodszor... mit fog szólni hozzá? Az rendben van, hogy tegnap engedte a dolgokat, de... ki tudja? Lehet, hogy ő csak úgy tekint rá, mint barátok együtt... segítenek egymásnak...

Igazából fogalma sincs, hogy ezt a dolgot hogyan lehet másként értelmezni. Még csókolóztak is... Nem keveset. Edward maga se tudja, mi ütött belé tegnap. Mintha elvesztette volna az irányítást teste felett. Csak reggel jött rá, hogy amit tett... azt nem kellett volna. Igaz, halálra idegesítette Lloyd egész nap, viszont valahol megkönnyebbült, hogy nem kellett Edric-kel beszélnie. Fogalma sincs, hogy mások előtt hogyan viselkedjen vele. Nem akar úgy, mintha nem történt volna semmi. Edric viszont eléggé úgy viselkedett, csak a megszokott énjét hozta. Bár... volt néhány furcsa megjegyzése. Ma este viszont pontot kell tenniük ennek az egésznek a végére. A nagy kérdés már csak az, hogy hogyan mondja el neki ezeket a mély érzéseket. Ha visszautasítja... onnantól kezdve lőttek az egésznek. A barátságuknak is... Talán még egy szobában sem lesznek képesek lakni. Edward pedig ezt egyáltalán nem akarja. Fél a gondolattól is, ez pedig megrémiszti. Komolyan ennyire fájna neki elveszíteni Edric-et? Ez is csak azt bizonyítja, hogy mennyire megszerette az évek alatt. Nem tud elképzelni egy életet nélküle, olyasmi érzések vannak benne, mint a háború utolsó éveiben. Annyiban viszont teljesen biztos, hogy ha Edric-et valami bántja, akkor azt tudni akarja. Nem akarja, hogy rosszul érezze magát... Az arca, amit ma is mutatott reggel... ha csak eszébe jut hányingere lesz, mivel az jut az eszébe, hogy ártott neki. Pedig utolsó tette sem az lenne, hogy megbántja. Tehát ha Edric valóban miatta volt ma olyan rosszkedvű, akkor teljesen biztossá kell tennie afelől, hogy semmi gond nincsen és soha nem is lesz. Csak beszélniük kell.

Amikor benyit a szobájukba ismét, már fényt lát meg először. Ezért biztos benne, hogy Edric visszaért, ám ami odabent fogadja, teljesen lesokkolja.

Edric és Lloyd a Szőke ágyán ülnek a hálóruháikban. Úgy tűnik, hogy addig a pontig, hogy benyitott, valami fontosról beszélgettek, ugyanis kissé meglepődve néznek rá.

- Vááá, ez egy tömeggyilkos arckifejezése! - kiált fel Lloyd.

- Mi a fenét keresel itt? Húzz a saját szobádba vissza! - rivall rá rögtön Edward.

- Nyugi, naa! Csak egy kicsit jöttem át, hogy ezt az utolsó pár percet a napból Edric-kel tölthessem! - mosolyog felé. - Csodás nap volt! - fújja ki elégedetten a levegőt.

- Akkor most már tűnés! - mutat az ajtó felé Voronin.

- Pff... ez gonosz. Nem ám meghívnál egy pizsipartira inkább! - vág pofát.

- Nekem mindegy, hol alszol, csak messze legyél tőlem! - indul el szekrénye felé és elkezd pakolászni.

- Hmm... még nem is láttam öreg Voronin barátunkat a kis pizsijében! - néz végig rajta. - Amúgy másik emeleten fürödtél? Nem láttalak sehol...

- Semmi közöd hozzá, kotródj már! - kiált rá ismét.

- Fúúú, de gonosz... - áll fel Edric mellől. - Hogy hagyhatnám itt veled ezt a kis angyalt? - utal a szőke hajúra.