Ahogyan a Kapitány ígérte, nem engedi el Ken-t. Se aznap éjszaka, se a következő nap, hiszen nem vallja meg az igazat. Ámbár Gregory nagyon élvezi, hogy ennyire kisajátíthatja, már kezd türelmetlen lenni. Tudni akarja, mi történt. Azonban Kenneth-től magától, nem mástól. Teljesen biztos benne, hogy nem kell sok idő és vallani fog. Addig pedig próbál mindent megtenni vele, amit csak kitalálni tud.
Nem is hiába történik meg az a - másnak talán kellemetlennek tűnő - szituáció, hogy Ms Carissimi és Lloyd Schwarz rajtakapják, amint lovaglópálcával a kezében indul a kapitányi hálók felé. Ám természetesen nem zavartatja magát emiatt. Legfőbb oka persze az, hogy nem érdekli, mit gondolnak mások. Ám ha az ember csak egy kicsit is logikusan belegondol a helyzetbe, akkor rájöhet, hogy a két szerelmes madárka nem fog mondani egy szót sem. Ő is tudja az ő titkukat. Bár... ezen nem gondolkodik el, talán csak átfut az agyán a gondolat. De olyan hamar tűnik el ez, és olyan hamar veszi át fejében az a kép a helyet, hogy Kenneth a szobájában csakis rá vár... Kinek van ideje másra gondolni?
Halkan nyit be a szobába, ez pedig nem véletlenül van így. Gold-digger megint ki van kötözve, ugyanúgy ahogyan tegnap. Fel van lógatva az ágy mellett. Ám ezúttal szemei is be vannak kötve, úgy, mint tegnap a szája. Éppen emiatt próbál a Kapitány csendes lenni, amennyire tud. Minden tőle telhetőt megtesz, és úgy tűnik, sikerrel is jár.
Miután becsukja maga mögött az ajtót a lehető leghangtalanabban, halk és lassú léptekkel indul Kenneth felé. A férfi kissé összehúzott szemöldökkel és ráncolt homlokkal néz maga elé (számára csak a sötétségbe). Csuklói még mindig vöröslenek körbe, természetesen ennyi idő alatt nem ment le a duzzanat, annak ellenére sem, hogy amikor tegnap éjszaka elaludt, akkor a Kapitány bekente őket tudta nélkül az egyik nagyon hatásos krémmel, amit Ms Carissimi-től szerzett. Persze a hátát sem hagyta ebből ki, amit jócskán helybenhagyott. Ahhoz azóta nem nyúlt, így valószínűleg már megkezdte a gyógyulást. Nem is nézett ki olyan rosszul, ez is biztosan mind a krémnek köszönhető. Na, aztán arról se feledkezzünk meg, hogy Ken nyakával is sokat foglalkozott, minden reggeli után átkötötte. Megnézte, krémet tett rá, hagyta, hogy beszívja, új kötést kötött. A harapás nyomok számára még egy boldog látványt nyújtottak, na de azok az undorító kékes-zöldes foltok... Még az összeharapdálás ellenére is látszottak... vagy legalábbis... ő látta őket és ez volt a lényeg.
Kenneth teste ezeket leszámítva makulátlan. Reggel még le is szokta őt mosni, mivel mindig panaszkodik a kosz és az izzadság miatt. Így hát nem hagyhatta Gregory, hogy emiatt szenvedjen. Gondosan letörölte a testét mindig. Emiatt is tűnik most is olyan szép tisztának. Csak úgy fénylik, ahogyan rásüt a nap az ablakból. Karcsú testének vonala ott van a falon is, ahova az árnyéka vetül. Gregory még annak látványára is izgatott lesz. Fogalma sincs, hogy mi ez, de nem küzd ellene. A többi ember erre mondaná azt, hogy szereti ezt az érzést...
Ken az ő szemében egyébként is mindig gyönyörű volt. A vékony teste, a széles, fénylő vállai. A hosszú, formás, puha lábai. A barna, selymes haja, amihez imádott hozzáérni és tudta jól, hogy Kenneth is szereti, ha megsimogatja a fejét, mert olyankor azoknak a gyönyörű borostyán színű szemeknek a pupillái olyan hatalmasra tágulnak és van bennük egy ritkán látható csillogás. A csinos kis orra, amit mindig úgy felhúzott, ha valami nem tetszett neki. A finom, élénkrózsaszín ajkak, amikor kimondják az ő nevét. Nem azt, hogy Kapitány, nem... A keresztnevét. Mindig azt. Rájött, hogy sokkal jobban szereti, ha azt mondja neki, mint a rangját. Bár nem mintha olyan sokszor lett volna arra példa, hogy tisztelettel beszélt vele. Ám a Kapitány ezt soha nem bánta, egy percig sem. Sőt, örült, hogy Kenneth nem bánik vele másként, mint egyes emberek a katonaságnál. Hirtelen híresebb lett a neve és többen rámosolyogtak. Nem értette. Meg aztán... Ken nem járt messze az igazságtól. Mármint nem abban, hogy mással is lefeküdt. Hanem abban, hogy voltak olyanok, akik így akartak elérni nála dolgokat. Több fiú is volt már, aki felajánlotta magát neki, furcsa mozdulatokkal, mondatokkal, szavakkal, ám Gregory-nak néha ezek fel sem tűntek. Számára nem volt senki a világon, csakis Kenneth. Még csak eszébe sem jutott, hogy ilyet tegyen mással. Soha.
CZYTASZ
Még a viharban is
Romans"Miért van az, hogy félünk a saját érzéseinktől? Emberek vagyunk, egyszerű teremtmények és mégis annyira bonyolultak. A testünk és a lelkünk is annyira kusza sokszor. Azt mondjuk, hogy a szeretet a legnagyszerűbb érzés a világon, azért megéri élni...
