Még a viharban is

Hatodik fejezet - Mennydörgés (18+)

- Edwaard! - érkezik az ajtón Edric boldogan.

Voronin már hálóruhájában fekszik az ágyban, egy könyv van a kezében. Nem ritka látvány ez, mindig hoz sok-sok könyvet a könyvtárból.

- Végeztél? - kérdezi, ám nem pillant fel.

- Igen, nem voltak olyan sokan a fürdőben. Egyébként is nagyon siettem. - mesél gyorsan. Már ő is megfürdött, mikor visszaért az evésből, Edward még nem volt itt, de tudta, hogy mire másodszorra jön, már biztos, hogy visszaér ő is.

Gyorsan bedobja ingét és nadrágját a szennyes ruhák közé a sarokban. Zubbonyát már fürdés előtt itt hagyta, a székére van terítve. Kinyitja szekrénye ajtaját és törölközőjét arra teszi fel.

- Áh, de persze azért jól megfürödtem. - teszi hozzá nevetve.

- Örülök. Elfáradtá---áá! Edric! Mit csinálsz?! - vágja le szinte könyvét az ágyra, és fekvésből ülésbe vált egy szempillantás alatt. Vörös arccal néz Edric felé, aki... természetesen megszabadult hálóingjétől.

Sietve húzta le magáról, majd behajította a szekrénybe. Alsó... megint nincs rajta... Tehát most már teljesen meztelenül áll Edward előtt. A Vörös el is takarja szemeit kezeivel.

- Hozzá kell, hogy szokj a meztelen testemhez, Edward. - jelenti ki. - Akkor tudunk együtt fürdeni!

- E-együtt...? - néz ki ujjai között. - M-miért... lenne az jó...?

- Hát... mert sose szoktunk, de én fürdeni is veled szeretnék... - kulcsolja össze kezeit háta mögött és elkezdi magát illegetni, minta zavarban lenne. - Valamint... tudod... - jön most már igazán zavarba. - Sose mondtam... ki hangosan... de... néha úgy érzem, mintha bámulnának... a többiek odabent. - passzírozza ki a szavakat magából egy kicsit nehezen. - Azt hittem, csak beképzelem, de egyre biztosabb vagyok benne... Ezért se szeretek nagyon... meztelenkedni mások előtt...

- Bámulnak?! - veszi el kezeit arca elől hirtelen és mérgesen néz Edric felé.

- A-azt hiszem... - vörösödik el. - De attól nem érzem jól magam... Inkább rosszul. Ha viszont te nézel, Edward... az olyan boldoggá tesz. - mosolyog felé.

Edward úgy érzi, hogy pillanatra rándult valami lábai között, elvörösödik ő is.

- Most is... Bizsereg a hasam... - teszi oda egyik kezét, tenyerével gyengéden végigsimítja köldökénél.

- N-nem... örülök annak, ha bámulnak téged... - fordítja el róla tekintetét.

- Mindig próbálom magam takarni! - lép felé egyet Edric. - Sose mutogatnám magam direkt! - bizonygatja. - De ha te ott lennél... sokkal biztonságosabbnak érezném. - vallja be kissé szégyenkező hangon. - Bár... nem tudom, hogy én kibírnám-e... - jut eszébe ez is. - Ha téged hozzá is szoktatunk, mi lesz, ha... nekem nem fog menni...? - bizonytalanodik el.

- H-ha ez segít, akkor fürdök veled, Edric... - néz rá ismét.

- Igazán? - virul fel az arca. - Nagyon örülnék! - mosolyog.

- De tényleg meg kéne szoknom... - beszél kicsit halkabban.

- Ezért is vagyok most így! - indul el felé. - Érj hozzám! - kapja el a kezét és derekára helyezi.

- D-de... várj...! - néz fel rá ijedt arccal.

- Ne aggódj, Edward. Nem baj, ha most nem sikerül, ez csak az első próbálkozás. - biztatja kedvesen. - A másikat is tedd ide! - mutat másik oldalára.