Még a viharban is

Tizenötödik fejezet - Előbukkanó napsugarak

Késő délutánra már kicsit lecsendesedik a kastély, az új katonák kezdenek hozzászokni a környezetükhöz, mindenki kiköltözött régi lakhelyéről, úgy tűnik. Ilyenkor néha megváltozik a többi katona szobabeosztása, Edward és Edric viszont szerencsére nem tartozott ebbe bele. Mindketten aggódtak egy kicsit, Edric hangosan, Edward inkább csak magában. Próbálta nyugtatni a Szőkét, hogy nem lesz semmi baj. Szerencséjükre nem is lett.

- Borzalmas lett volna, ha más szobába kerülünk pont most! - mondja Voronin-nak, miközben felfelé sétálnak a lépcsőn, hogy bemenjenek a kastélyba.

- Igen, tudom, Edric. Most már megnyugodhatsz. - mondja el neki már ötödszörre.

- Igaz... Most már nincs gond. Egyébként is... olyan jó volt tegnap éjszaka is. - vörösödik el egy nagy mosollyal és csillogó szemekkel. Edward szíve kihagy egy ütemet. Már megint ilyeneket mond előtte... hozzá kéne szoknia, de nem tud. - Kár, hogy holnap reggel nem csinálhatjuk, mert nem lenne rá időnk... - sóhajt nagyot.

- Edric... - szól rá Edward elpirulva.

- Zavarban vagy, igaz? - kuncog és karjába karol.

- Neked is így kellene érezned magad. - vesz mély levegőt.

- Hiszen minden alkalommal eléred, hogy zavarban legyek, nem? - vigyorog.

Edward egy nagyot sóhajt csak.

Időközben beérnek az előtérbe, majd a gyülekezőhelyre.

- Kenneth! - kiált fel Edric, amikor meglátja az előttük sétáló férfit. Éppen felfelé menne a lépcsőn, de most megáll. Edric elengedi Edward-ot és közelebb siet hozzá. - Hogy vagy? Mi volt veled? Nem láttalak már két napja!

A férfi még háttal áll neki, ám most megfordul. Ruhái nem igazán olyanok, mint a megszokott. Gyűröttek és hanyagul vannak csak felvéve. Ez elég furcsa, ismerve Ken-t. Arckifejezése is eltér a szokásostól, nem olyan arrogáns és lenéző, mint általában. Olyan más... szemei vörösek valamiért, bár az nem lehet, hogy sírt. Az egész alakja halovány és fáradtnak is tűnik, mintha több napos bevetésen lett volna.

- Minden rendben...? - néz rá Edric aggódva.

- Persze... nincs gond. - felel és hangja is remeg egy kissé.

- Biztos? Merre jártál?

- N-nem tudom, miről beszélsz, Edric... Öm... tegnap szabadnapom volt és... azért nem láttuk egymást egész nap. Ma is volt a f..elavatás és... csak nagy volt a tömeg. De... ott voltam. - mondja, és teste picit remeg. - Most pedig megyek, ha... nem gond. - fordul el.

- Pihenj egy kicsit... - néz utána Edric, ahogyan elhalad. - Szerinted nem volt furcsa? - fordul hátra Edward-hoz.

- De, eléggé. - bólint a Vörös. - Ne erőltesd, tudod, hogy milyen. Bár most eléggé kedves volt, vagyis... inkább úgy mondom, hogy nem olyan nagyképű, mint általában.

- Hmm... lehet, majd mondom Lloyd-nak, hogy beszéljen vele. Ő úgyis olyan jól meg tud érteni mindenkit. - találja ki egy mosollyal.

- Cöh... mindig csak Lloyd... - teszi karba kezeit és megforgatja szemeit. Edric-et ez kicsit arra emlékezteti, amikor életében először látta Edward-ot. Akkor is ilyen ideges arcot vágott, emiatt pedig rögtön mosolyognia kell.

- Hehe! Edward valami baj van? - lépked vissza hozzá.

- Mi lenne? - tartja továbbra is durcás arcát, de nem néz Edric-re.

- Nem is tudom... Csak eszembe jutott valami lehetetlen dolog...

- Lehetetlen?

- Aha, valami képtelen, ami sose történhetne meg.