A Védelmező 2 - Az android lánya

1. rész Zűrös jövőkép

" - Megmondtam, nem egyezek bele ebbe az őrültségbe!
-De apa kérlek...

Egy hangos és indulatos asztalra csapás majd egy boros pohár szilánkosra törése.

-Amit mondtam meg mondtam!
-Ha nem engeded hogy boldog legyek, akkor... akkor engem többé nem látsz! - elkeseredett hang megcsuklik aztán könnyzáporban elviharzik a fekete homályba."

-Váá!
-Kicsim minden rendben?! - kérdi aggodalmas már már fáradt tekintettel a mellettem ülő.
-Persze, nincs.. semmi baj, ő... csak kimegyek egy kis vízért.- mutatok az ajtón túli helyiségre.

Megviselten követem a fehér járólapok kopott ám csillogó felületét egészen a konyháig.
Engedek magamnak egy pohár vizet és elépdelek az ablakig amin keresztül be süt a holdfény. Enyhén kékes már hol ott fehér fátylat húz maga után, ezzel halovány fénybe burkolja a nappalit.
Ezernyi csillag szikrázik odafent, a gondolataim miatt azonban mégsem tudom átadni magam a látványnak.
Tudom hogy félt a múltban történtek miadtt de már nem vagyok tudatlan, gyámortalan gyerek aki nem ismeri a veszély fogalmát és veti bele magát az ismeretlen világba, vele együtt a veszélyekbe is.

-Megint az álmaid, igaz? Megviseltek a tegnap előtt történtek? -megrezzenek a hirtelen jött hangtól de megnyugszom mikor egy lágy kéz tapintását érzem nyugodni a vállamon, amit már olyan rég ismerek.
-Nem akartalak felébreszteni. - tekintek bele a két csillogó barna szempárba.
-Tudod jól hogy én nem alszom... - ahogy észreveszi bánatos arckifejezésem azonnal félbe szakítja mondandóját hogy átfonhassa védelmező karjait körém.
-Minden rendben lesz. - szavai új életre keltik már már haldokló lelkemet.

Nagyot sóhajtva közelebb húzódok hozzá.

-De Connor, te nem ismered úgy az apám mint én. Gyermekkoromban sok nehézséggel kellett szembenéznie a családomnak, nem telt el úgy nap hogy ne hallottam volna veszekedni őket de ha mégis...
-Szóval nem volt egy könnyű gyerekorod, ezt valahogy sejtettem. - simít végig a hátamon.

Nem szólok egy szót sem csak némán magam elé meredek.

-Nézd a dolgok jó oldalát, idővel mindenki változik. - próbál felvidítani.
-Csak nem mindegy melyik irányba...
-rázom meg a fejem.

Elhúzódom tőle aztán az ablakpárkány szélesen kialakított peremére telepszem onnan figyelve az égbolt történéseit.
Elmegy majd pár perccel később egy pokróccal tér vissza, nem mond semmit csak némán figyeli velem az eget.

-Mivel nekem nem volt gyermekkorom kevés tapasztalatom van ezzel kapcsolatban de némileg át tudom érezni.

Betakar és magához von, jól eső melegség borít el.

-Nem akartalak a múltammal untatni téged. - motyogom kicsit zavartan.
-Sosem untatsz, szeretem amikor ilyen őszinte vagy, ez az egyik ok amiért beléd szerettem. A másik meg az a feltétlen szeretet meg bizalom amit a másik iránt érzel. - mindig jobb kedvre tud deríteni akár mennyire is magam alatt vagyok.
-De mi lesz a közös jövőnkkel és ha...?

Aggodalmat ám egyben reményt és elszántságot olvasok le az arcáról.

-Mindig szeretnéd hogy minden tökéletes legyen és mindenkinek szeretnél megfelelni. - mosolyogva azonban félve mit hoz a jövő tekintek fel rá.
-És ne aggódj minden úgy fog történni ahogy elterveztük. Ebben biztos lehetsz. - közelebb hajol majd megpuszilja a homlokom.

Hosszasan elidőzünk szótlanul várva mikor mond valamit a másik.

-Holnap elmegyünk Hankkel a lőtérre felfrissíteni a régi emlékeket, szeretném ha velünk jönnél. - izgatottan várja a válaszom.
-Rendben ha szeretnéd.-válaszolom vidáman.

Ettől rögtön mosolyra derül.

-De most ha nem szeretnénk nyúzottan kelni holnap jobban tesszük ha lefekszünk. - mondja ezt csalafinta vigyorral az arcán.
-Úgy tudtam hogy egy android nem alszik. - vigyorodok el én is.
-Miatad még az alvásra is készen állok. - teszi csípőre a kezét majd egy hirtelen mozdulattal felkap.
-Most pedig nyomás aludni.
-Igen is nyomozó úr. - meg puszilom az arcát amitől azonnal zavarba jön.
-Mindig tudod mi a gyenge pontom. - neveti el magát.

Elcsendesedik ám csak egy pillanatra.

-Szeretlek.
-Én, mindennél jobban.

Igaza van eddig minden akadályt legyőztünk, ketten a világ ellen. Amíg mi egymás mellett állunk nem történhet semmi rossz. Igaz?