Az Az nem lehet c. novellám folytatása – epilógusa, ha úgy tetszik.
Amennyiben még nem olvastad, akkor javaslom, hogy azzal kezdd, aztán gyere vissza ide. :)
„Hiába kiáltasz,
hiába hívsz hévvel,
te engem már soha,
csak visszhangod ér el!"
/Lázár Balázs/
Nemecsek a konyhapulton ült és gondtalanul lóbálta a lábát, miközben Boka mosogatott. Egy tányérról öblítette le a dús habot.
– Már hat éve – nézett barátjára.
Az óceánkék szempár bocsánatkérőn csillogott.
– Dezsőnek holnap lesz az évfordulója – zárta el a csapot.
Vizes kézzel tépett a hajába.
– Miért van az, hogy téged hat év múltán is ugyanolyan tisztán látlak, mintha öt perce köszöntünk volna el egymástól, de Dezső arcát és hangját képtelen vagyok felidézni? Miért van az, hogy ő sokkal jobban hiányzik nekem, mint te? – suttogta.
A szőke kisfiú szellemképe szertefoszlott.
Boka összefércelt szíve fájón dobogott tovább. Teljesen magára maradt.
Térdre rogyott.
– Vigyetek magatokkal!
KAMU SEDANG MEMBACA
Harmincegy adag angst (PUF)
Fiksi Penggemar„Írjál szépen 31 angst százszavast" - kérte tőlem Rebi. Én pedig szót fogadtam. Figyelmeztetés: kedvenc Pál utcai fiúk karaktereinket válogatás nélkül kínzom (testileg-lelkileg), illetve ölöm meg. Ennek tudatában olvasd! Ha nem riasztottalak el, jó...
