„Vacog a szív, veri a perceket,
veri, hogy nem, hogy nem, hogy nem lehet!"
/Zelk Zoltán/
A lámpák sárgás fénye homályosan világította meg Csónakos görnyedt alakját. A súlyos munkavédelmi cipő keltette léptek visszhangzottak a folyosón, ahogy haladt a piszkosszürke lépcsőkön lefelé, az alagsorba.
Csónakos szívében a remény utolsó szála is elszakadt, amikor a hófehér leplet felemelték előtte. Látása elhomályosult.
Visszapislogta könnyeit, majd nagyot nyelt.
– Ő az? – kérdezték.
Visszanézett Bokára. Nézte elszürkült bőrét, mozdulatlan ajkát, kiálló járomcsontját és lehunyt szemét szegélyező hosszú szempilláját. Nézte a lepel alól kilátszó vékony kart. A kihűlt ujjakat.
Jobb kezéhez nyúlt.
– A személyes tárgyai...?
– Az asztalon egy tasakban.
Ott hevert saját gyűrűjének párja.
Szemét égették a ki nem sírt könnyek.
– Ő az.
Hatalmas pacsi mindenkinek, aki kitartott a végéig! Ugyanitt szeretnék megköszönni minden egyes csillagot és kommentet, öröm volt olvasni őket! <3 Széppé tettétek a januáromat. :3
Ha van kedvetek, írjátok meg, melyik fájt nektek legjobban a harmincegy közül! :D
Találkozunk holnap! ;)
YOU ARE READING
Harmincegy adag angst (PUF)
Fanfiction„Írjál szépen 31 angst százszavast" - kérte tőlem Rebi. Én pedig szót fogadtam. Figyelmeztetés: kedvenc Pál utcai fiúk karaktereinket válogatás nélkül kínzom (testileg-lelkileg), illetve ölöm meg. Ennek tudatában olvasd! Ha nem riasztottalak el, jó...
