A Végzet asszonya //POTC ff//befejezett

A legfurcsább kapitány

A karom majd' leszakadt az evezéstől, az ennivalómat megettem, a rumnak is csak a fele van meg már. A fa pedig a hullámok tetején sodródik velem, semerre semmilyen sziget, csak a végtelen kékség. A mellkasom ziháló légzésem gyors ritmusára emelkedik és süllyed, mint hullámok a viharos tengerben. És ha már egy viharos hasonlattal éltem, az ég leszakad. Az eső úgy zúdul, mintha dézsából öntenék, a víz tajtékzik, hullámzik, háborog, és dobálja a fámat. Kapaszkodom, és imádkozom. A gyomrom háborog, a fülem zúg, a fejemben pedig hallom a dübörgő vért. Itt a vég. Sejtésem beigazolódik: egy zátonnyal találom magamat szemben. Próbálom másmerre irányítani a lélekvesztőt, de egy örvény kicsavarja a kezemből az evezőnek használt ágat. Kezdek pánikba esni, és a változatosság kedvéért dühömben ordítok egyet. A fa és a vízből kiálló szikla hatalmas reccsenés kíséretében találkozik. Mély levegőt veszek, mielőtt beleborulnék a tengerbe. Utána már csak a sós víz ölel körül és az áramlatok meg a hullámok dobálnak. A fejem nekiütközik a halálomat okozó zátonynak és minden elsötétül. Az utolsó gondolatom az, hogy talán ezeket a kevéske emlékeimet is el fogom veszíteni.
~~~~~~~~~~~~~~
A hullámok sodornak. A tenger sós vizével van tele a szám, a hajam, a fülem, és a ruháim. De az orromon keresztül kapok levegőt! Kiköpöm a vizet és körülnézek. A vihar rég elült, az ég derült. De akkor honnan ez a sok hullám? Megfordulok a vízben és egy hajót látok. Fekete vitorlákkal. Elolvasom a nevét: Fekete gyöngy. A fülemből lassan kifolyik a víz egy része, így most már hallom is a legénység zsivaját. Gondolkodás nélkül belekapaszkodok a jármű farába. Ez talán az utolsó túlelési lehetőségem, élek vele. Előveszem a bicskámat és belevágom a hajó deszkáiba, éppcsak, hogy benne maradjon, de ne okozzak balesetet. Felhúzom magam, és a hajó egyik alsó faragásába kapaszkodok. Ismét egy húzódzkodás, egy ugrás, és csizmáim a fedélzeten koppannak. Szerencsére senki sem rohan oda a zajra. Felmászok egy kabin tetejére. Úgy döntök, körülnézek, és eldöntöm, hogy mit csináljak. Azonban a balszerencse most sem hagy cserben. Egy matróz a kabinom alá ül le inni. A lélegzetemet is visszafojtom. Azonban meglátja az árnyékomat. Felnéz, azonban a szemei azonnal le is csukódnak. Sikeresen akkorát vágok a koponyájára az öklömmel, hogy elájul. Amikor megfordulok, látom, hogy a legénység fölfegyverezve körbevette a kabint. Legalább tíz felem meredő pisztolycsövet látok. Az egyik egyenesen a homlokomnak nyomódik.
-Mássz le szépen, kislány- szól fenyegetően a tulajdonosa. Ujján egy koponya alakú ékkővel díszített kalózgyűrű csillog.
Lassú, egyértelmű mozdulatokkal mászok le a kabin tetejéről, ugyanis nem akarok egy golyót a fejembe.
-Öljük meg?- kérdezi az egyik matróz.
-A kapitány majd megmondja- válaszolja a gyűrűs kalóz. Kalózok. Ez egy kalózhajó. Amikor ezt összerakom fejben, megkönnyebbülök. Egy törvényes hajóskapitány vízbe vagy börtönbe dobatna. De a kalózok talán bevesznek maguk közé. Vagy legalább nem ölnek meg, ha ott díszeleg rajtam a "P" betű. Ilyen reményekkel telve hagyom, hogy megragadják a karomat, és durván a főárboc mellé ráncigáljanak. A kapitányuk is megérkezik. Fején vöröses színű fejkendő, fehér ingére omló rasztahajában pénzérmék is lógnak, fején kalózkapitányi sapka. Derekán piros sál, és két öv, amikről egy tájoló, egy kard, és egy pisztoly lóg. Csizmája hasonlít az enyémre. Azonban az arca, a mozgása, a kisugárzása... egyszerűen hihetetlen. Úgy lépked felém, hogy minden apró mozdulata ruganyos, enyhén táncszerű. Nagyon jóképű fickó, félhosszú szakálla két fonatban lóg, szépen keretezve vonzó arcát.
-Ez meg hogy kerül ide?- kérdezi lazán, a saját furcsa modorában, egy grimasz kíséretében, miközben egymást méregetjük.
-Kapitány, ez a potyautasunk- válaszolja az egyik matróz készségesen- egy szál bicskával és egy beázott pisztollyal próbálta meghódítani a hajót.
Pár másodperc csend következik, amit csak a stukiból csepegő víz halk hangja tör meg.
-És az ott rum?- a kapitány a derekamra kötött üvegre mutat.
-Igen- bólintok lassan, elnyújtva a szót. Mire akar kilyukadni? Aztán megértem. Lekapja az üveget a derekamról, és jól meghúzza. Miután elfogy a pia, hátat fordít és elindul a másik irányba. Mindenki értetlenül néz utána, mikor ő kiadja a parancsot:
-Folytassátok a munkát, még ma Tortugára szeretnék érni!
-És mi legyen a potyautassal?- szólal meg az egyik karomat szorító kalóz.
-Kivallatnám, de inkább szabaduljunk meg tőle- válaszol a kapitány- a nő balszerencsét hoz a hajón.
-Akkor nyilván annak a kalózhajónak is balszerencsét hoztam, ahol szolgáltam, ugye?- csattanok fel hirtelen, majd kiszabadítom a karjaimat, és felrántom a fehér ingem ujját. A kapitány is azonnal megpördül. A "P" betűt nézi és mintha viaskodna önmagával.
-Igen, különben nem fogtak volna el, és nem kaptál volna bélyeget, édes- válaszol végül teljes természetességgel, és (akármilyen meglepő) ismét egy grimasszal.
-A vörös hullámok jelentenek valamit?- jut eszembe váratlanul egy kérdés.
-Igen, persze- mondja meglepetten a kapitány- azt, hogy az illető a hírhedt Véres tengeren szolgál.
-Hm- azzal még feljebb húzom az ingem ujját. Rengeteg lélegzet akad el egyszerre. Villantok egy barátságos mosolyt, és lazán a kapitányhoz lépek.
-Még mindig vízbe akar dobatni?- kérdem angyalian.
-Úgy lászik, te nem tudsz semmit, kicsike- mosolyog lenézően a férfi- ha a Véres tenger valamelyik matrózát, vagy volt matrózát vízbe fojtják, az örök átkot jelent. Még nagyobbat, mint egy nő a fedélzeten. Elviszünk Tortugáig, ott pedig majdcsak kezdesz magaddal valamit. Szép karjaid vannak, remekek a rum csapolására- itt rövid csönd következett- Egyébként a nevem Jack Sparrow kapitány.
Sziasztok (már ha olvassa még valaki a sztorit)! Bocsi, hogy nem tettem ki részt fél éve, most tervezek ezen változtatni 😅
Ha még itt vagy jelezd egy vote-tal és/vagy egy komival! Köszi és remélem tetszett a rész!