A Végzet asszonya //POTC ff//befejezett

Félelem vagy szeretet?

Természetesen eszemben sincs megölni Jacket, de azért egy kicsit tudnám bántani. Van valakije?! Egy világ omlott össze bennem. Néha-néha egy dühös pillantást vetek Elizabethre, aki csak értetlenül néz vissza.
-Nyugi van- szól Jack lazán és az ujja hegyével eltolja a torkától a kardot. Nem ellenkezek, leeresztem a fegyvert.
-Tisztázzunk valamit- folytatja- nem félek tőled.
-Szóval igaz?- kérdezem remegő hangon.
-Talán.
Köpni-nyelni nem tudok meglepetésemben. Talán??? Mi az, hogy talán?
-Te vagy a Végzet Asszonya, na és? Neked nincs egy üveg földed.
Elizabeth a kezébe temeti az arcát a háttérben.
-Akkor én vagyok...?
-Elmondaná valaki, hogy mi folyik itt?- szól közbe hirtelen Elizabeth.
-Ez a csajszi itt amnéziás. Fogalma sincs, hogy ki ő. De ugye, hogy ismerős az arca?- fordul a nőhöz Jack.
-Igen- válaszol lassan Elizabeth engem fürkészve.
-Ezt az arcot mindenki ismeri. Ha máshonnan nem, a körözési plakátokról.
-Hogy mi?- a szemeim akkorára nyílnak, mint egy kistányér.
-Ne izgulj, elég busás összeget tűztek ki a fejedre, nem vagy olcsó- mondja "megnyugtatóan" Sparrow.
-Akkor ez itt Freya Lestor?- kérdezi döbbenten Elizabeth.
-Köszönöm, végre az orromra kötötték, mi a nevem- biccentek ironikus hálával.
-Nem emlékszel azokra a borzalmakra, amiket tettél?- ezúttal Elizabeth szeme kerekedik el.
-Nem- válaszolok eléggé Jack Sparrow-stílusban- amúgy te ki vagy?
-Elizabeth Swann- mutatkozik be- a jegyesem után jöttem.
-Ki lenne az?- kérdezem kissé éles hangon. "Ugye nem Jack?"-imádkozok magamban.
-Will Turner- válaszol Elizabeth.
Mintha egy nagy kő gördülne le a szívemről. Villantok egy félmosolyt, ezzel az első barátságosnak nevezhető gesztusomat produkálva a nő felé.
-Ha befejeznétek a csevegést, indulnék- szól Jack egy színpadias ásítás kíséretében.
-Magával visz, kapitány?- a kardommal unottan csíkokat húzok a földön kilószámra álló koszba, de belülről szétvet az izgalom.
-Egye fene- sóhajt Sparrow- ha már egy nő van a hajón, nekünk úgyis mindegy.
-Elizabeth is jön?
-Igen, hogy megkeresse Williamet, cupp cupp cupp- válaszol Jack gúnyos hangon.
Ismét megeresztek egy félmosolyt, és miközben felszállunk a hajóra, akaratlanul is Sparrow-t bámulom.
~~~~~~~~~~~~~~~~
Matróz vagyok. Nem az a megalázott padlósúroló, aki eddig voltam. Matróz. Vagyis, bocsánat: másodtiszt. Mert hát van kapitány (ez Jack), első tiszt, és mostmár másodtiszt is, ami én lennék. Miért nevezett ki Sparrow? Talán mégis fél tőlem? Vagy valami teljesen más okból? Ki tudja.
A kabinomban ülök (igen, már olyanom is van, igaz, kicsi, de csak az enyém, és emlékezetem óta először ágyban alszok) és a kezemen lévő fekete foltot nézem. Nem fáj, vagy ilyesmi, csak ott van, mint egy bélyeg. Néha rövid időre eltűnik, de ilyen ritkán van. Gondosan rejtegetem, mindig bekötöm, mintha seb lenne. Eddig senkinek sem szúrt szemet. Viszont észrevettem, hogy Jacknek is be van kötözve a keze. Lehet, hogy egy cipőben (bocsánat, csizmában) járunk?
Előfordul, hogy nincs semmi feladatom, mint például most. Ilyenkor támasztom a hajókorlátot, esetleg egy kis rumot kortyolgatok, és nézem a távoli horizontot. Más matrózok azon tűnődnek, miért olyan furcsa Jack, és hova tartunk. Én is valami ilyesmin. Legalábbis inkább az előbbin, mint az utóbbin. Bocsánat: nem azon elmélkedek, miért olyan fura Jack, hanem hogy miért estem bele ennyire. Vonzza a tekinteteket, az oké, de... nem egy olyan ember, aki komoly kapcsolatokat ápolna. Szinte biztos, hogy nem csak megjátssza magát, és tényleg tuskó. Mindig, amikor idáig jutok a gondolatmenetemben, ordítani támadna kedvem. Az ajkamba harapok. Valahogy lenyelem a dühömet, de a keserű íze ottmarad a számban. Nagyot kortyolok a rumosüvegből. Csak nézem a tengert, és a monoton hullámzás lassan mintha megnyugtatna, de a mélabú nem akar elmúlni. Elizabeth mellém lép, és hozzám hasonlóan a korláthoz támaszkodik.
-Mi van közetetek Jackkel?- kérdezi pár perc hallgatás után.
-Mi lenne?- vonok vállat és egyszerűen elfordítom a fejemet.
-Ne tagadd- bár az ellenkező irányba nézek, biztos vagyok benne, hogy Elizabeth mosolyog- látom, hogy nézel rá.
-És ő hogy néz rám?- kérdezem legbelül önmagammal viaskodva.
-Szerintem a maga érthetetlen módján szeret- válaszol pár másodperc hallgatás után a nő.
-Szerinted? Vagy csak jófejkedsz és azért mondod?- kitartóan a tengert vizslatom. Nyugodtnak látszok, de a gyomrom remeg az idegességtől. Utálom a szép hazugságokat. Pláne, ha elhiszem őket, és utána nagyot esek.
-A sors nem lehet olyan gonosz, hogy ez a szerelem semmi legyen- válaszol ábrándozó hangon Elizabeth.
-Szerintem igenis lehet- mordulok fel kissé neveletlenül- pláne azzal, aki elvileg a halál jegyese.
-Csak kikötői mendemondák- legyint a nő nyugodtan- a halálnak nem lehet felesége, mivel egy kézzel foghatatlan dolog.
-De ez semmit sem változtat azon, hogy milyen gonosz vagyok- meglötykölöm az üveg alján a rumot és felhajtom.
-Nem is emlékszel a gaztetteidre, lehet hogy ez az amnézia teljesen megváltoztatott- mosolyog Elizabeth- találd meg önmagad. A régit, vagy egy újat, az majd kiderül- egy pillanatra a vállamra teszi a kezét, de én odébb lépek. Erre ő egyszerűen elmegy. Elmosolyodok. Senki sem ölelhet meg. Az első ilyen gesztust vagy Jacktől, vagy senkitől.
-Ja, és ha nem szeretne, nem hozott volna magával, nem adott volna kabint, és nem nevezett volna ki- fordult vissza Elizabeth, és ezután már tényleg elment.
Talán igaza van. Lehet, hogy Sparrowt nem a félelem ösztönözte?