A Végzet asszonya //POTC ff//befejezett

Üdv a Véres Tengeren!

Emlékszem, hogy valaki leütött. De hova hoztak? A világ nagyot rándul velem. Mintha egy hullám dobott volna egyet rajta... Egy hajó! Egy hajón vagyok! Sötét van körülöttem. Egy ágyon ülök. A csizmám után tapogatózok a földön. Mivel nem találom, mezítláb indulok el megkeresni az ajtót. Körbetapogatom a fél szobát, mire végre egy kilincsre akadnak az ujjaim. A következő pillanatban már a napfény vakít el. Eddig a hajó gyomrában voltam, ezért nem jött be semmi fény. Felsietek a lépcsőn. Amikor körbenézek, minden furcsán ismerős. A deszkák, a kötelek, a vitorlák, sőt, az emberek is. Aztán a szemem megakad egy méltóságteljes személyen. Kezében iránytű és térkép. Elakad a lélegzetem. Meg kell kapaszkodnom az ajtófélfában.
-Kapitány- suttogom remegő ajkakkal. Mintha meghallaná erőtlen hangomat, felém kapja a fejét.
-Freya, csakhogy magadhoz tértél- jegyzi meg. A hangjából nem tudok érzelmeket kiolvasni.
-Kapitány úr- tisztelgek. Biccent.
-Mit keresek itt?- csúszik ki a számon- hiszen maga vetetett vízbe.
-Úgy tűnik, te már nem vagy dühös- kémlelte az arcomat a kapitány.
-Ami megtörtént, megtörtént- legyintek.
-Freya, most visszafekszel. Félrebeszélsz- mondja a férfi ellentmondást nem tűrően.
-Mit keresek itt?- csattanok fel.
-Odalent beszélünk- sóhajt megadóan.
Bólintok, és imbolyogva követem a szobába. Amint belép, vaktában is megtalálja a gyertyát, amit én nem, és meggyújtja. Szemügyre veszem a kis szobát. Az ágy, amin aludtam, egy kis komód, rajta egy flaska rum és egy szék. A csizmám sehol. A kapitány leül a székre, en pedig az ágyon foglalok helyet.
-Freya, tudod, hogy olyan vagy nekem, mint a lányom- mondja a kapitány- én pedig hagytam, hogy bedobjanak a tengerbe. Lelkiismeret-furdalásom volt. De ismerlek. Tudom, hogy mindent túlélsz. Rengeteg titkod van, és ezzel nincs semmj baj. Biztos voltam benne, hogy túlélted az esetet. Ezért téged kerestünk. Azt hazudtam, hogy elloptál valamit, ami, valljuk be, eléggé rád vallana, úgyhogy ezzel értelmet adtam a keresésnek. Azt akarom, hogy térj vissza a hajóra.
-Én azonban félek, hogy ha nem a maga engedélyével, akkor anélkül fognak vízbe dobni- mondom, és benézek a kezemen díszelgő kötés alá. Ahogy sejtettem. Davy Jones jele. Tudja, hol vagyok. Ezt megmutatom a kapitánynak is.
-Magadból indulsz ki- legyint- nem követjük el még egyszer ugyanazt ellened.
-Ó, tényleg, ezúttal csak elraboltatott- jegyzem meg gúnyosan.
-Üdv ismét a Véres Tengeren- a kapitány feláll, és egyedül hagy- ha úgy érzed, készen állsz, beállhatsz szolgálni- kiált még vissza.
Ismét magamra maradok, így hát a holmijaim keresésére indulok. Az ágy alatt meg is találom a csizmámat. A komódon van a beázott stuki, amit megszokásból megint a derekamra kötök. Az övemhez rögzítem a csorba bicskát is. Mikor már újra úgy nézek ki, mint Freya Lestor, elhatározom, hogy itt az ideje úgy is viselkedni. Büszkén megyek fel a fedélzetre.
-Kapitány úr, szolgálatra jelentekezem!- kiáltok a kapitánynak.
~~~~~~~~~~~~~~~
- Az orrvitorlát kifeszíteni!- adja ki a parancsot a kapitány.
-Az orrvitorlát kifeszíteni!- üvöltök legalább háromszor olyan hangosan. Ellenőrzöm, ahogy a matrózok végrehajtják a parancsot. Minden visszatért a régibe, az akkori idők régijébe, amikről nincsenek pontos emlékeim. Az örömbe csak egy kis félelem vegyül. A folt napok óta egy fél percre sem tűnt el. Jones bármikor lecsaphat. Gondosan kötözöm vissza a gézt a kezemre, miközben a fedélzeten sétálok. Hirtelen beleütközök valakibe. Felkapom a fejem. A tekintetem a fedélzetmesterével találkozik. A fedélzetmester... az a férfi, aki utánam kiáltott Tortugán. Csak mordulok egyet, és próbálom kikerülni, de beáll elém.
-Igen?- mosolygok fagyos kedvességgel.
-A kezed- mondja- megint titkolsz valamit, Freya.
-Csak megvágtam- hazudom, és ideges mozdulattal rögzítem a kötést.
-Mutasd csak azt a vágást- mondja pókerarccal. Hátrálok, de pár méter megtétele után a hátam egy kabin falába ütközik.
-Remélem, nem akarsz megint átverni- a hangjából semmit sem lehet kiolvasni. Nem tudom, mit mondjak. Hirtelen megragadja a bekötött kezemet. Előszedi a kését és levágja a gézt.
-Tudtam- sziszeg, amikor meglátja a foltot. A szemembe néz. Dacosan állom a pillantását. Aztán jön egy emlék. Mint a villámcsapás. Ugyanezek a szemek voltak azok, amik élvezettel, mohón rám tapadva nézték, ahogy eltűnök a víz alatt. Ez a szempár volt ez egyik utolsó, amit láttam, mielőtt elmerültem volna. Nevetett. Az élen állt. Ő tervelte ki. Az ő ötlete volt, hogy vessenek vízbe.
Látja, hogy valami fontos megy végbe a fejemben, ezért a tekintetét az enyémbe fúrja, mintha a szemeimen keresztül akarna belelátni az agyamba. Ezért éri váratlanul a gyomros, amit adok neki. Előregörnyed a fájdalomtól, én pedig a kabinomba rohanok. Lenyargalok a lépcsőn, becsapom magam mögött az ajtót, és a fejemre szorítom a kezem. Úgy érzem, mintha valami összezavarodott volna bennem. A gondolataim szó szerint tornádóként kavarognak odabent. Villanásnyi ideig képeket látok a múltból, de csak néhanyról tudnám megmondani, mi az. Hangokat hallok... rengeteg időből, rengeteg emlékből, és rengeteg embertől egyszerre. A térdem beleütközik a padlóba. Sikítok. A hangom megremegteti a falakat, de az én fülemig csak tompa zajként hatol el. Aztán minden hirtelen véget ér. Zihálok. A tagjaimból kiszáll minden erő. A földön fekszem. Lépteket hallok távolról.
-Freya?- a kapitány az.
-Kapitány úr- szólok vissza.
Belép. Leguggol mellém.
-Megint egy roham?- kérdezi. "Megint"? Ez nálam valamikor gyakori volt? Inkább nem mondok semmit, csak bólintok. Megragad, és felnyalábol a földről. A lábam súrolja a parkettát, amikor odavisz az ágyhoz, és letesz rá. A tagjaimba pár percen belül visszatér az élet, és rajtam nyoma sem látszik a történteknek. A kapitány türelmesen megvárja, hogy felüljek.
-Még mindig nincs rá ellenszer- mondja halkan.
-Mi ez egész pontosan?- kérdezem.
-Valami agyi probléma- legyint- az orvostudomány nem tart itt.
-Tudtam- mondom inkább magamnak, mint neki- tudtam, hogy őrült vagyok.
-Igen, egy kicsit- ismeri be a kapitány.
-Mindegy, hagyjuk- sóhajtok.
-Jól vagy?
-Igen- felállok- kapitány úr, szolgálatra jelentkezem.