A Végzet asszonya //POTC ff//befejezett

Búcsú a Gyöngytől

-Lehetne néhány kérdésem... khm, a kapitány úrhoz?- kérdezem.
-A kabinomban tárgyalunk- válaszol Sparrow egy kis szemöldökhúzogatással kísérve (mintha lenne köztünk valami, úgy viselkedik), aztán a legénységhez fordul- vissza a helyetekre! Irány Tortuga!
Pár másodpercig csak állunk némán, és én arra várok, hogy a kapitány csináljon valamit. Végül hirtelen mozdulattal karon ragad, átbotorkál a földre dobott hajóköteleken és mindenfélén, és egy kabinhoz húz. Erőteljesen vágta be az ajtót, és egy hatalmas lépéssel a kis helyiség közepén terem. Lassú, megfontolt mozdulatokkal követem. A kapitányi kabin berendezése egy kissé kétes tisztaságú ágyból, egy szekrényből és egy íróasztalból áll. Ez utóbbin egy üveg föld és egy üveg rum, amit Sparrow fel is kap, és nagyot kortyol belőle (mármint a rumból, nem a földből).
-Tudom, hogy ki vagy- mondja, miután lenyeli az italt.
-Az remek, ugyanis nekem fogalmam sincs róla- válaszolok- minden emlékemet elveszítettem.
-Szuper, ha jó kislány leszel, elmondom- Sparrow lecsapja a rumosüveget az asztalra a föld mellé.
-Tessék?- csattanok fel.
-Mivel akarsz kezdeni? Mosogatás vagy padlósúrolás?- kérdezi önelégült képpel a kapitány, azzal felkapja az üveg földet és faképnél hagy.
-Legalább a nevemet mondja el!- kiabálva rohanok utána- így hogy fognak szólítani?
-A Hisztis Csitrihez mit szólsz?- vigyorog Sparrow- és ha ennyire nem tudsz dönteni, akkor padlót súrolni fogsz. A szükséges felszerelést ott, abban a pókokkal, bogarakkal és kosszal teli szekrényben találod. A megszólításom kapitány úr. Ugye világos voltam?
-Kapitány úr- szólok gúnyos hangnemben- egyébként megitta a rumomat, jön nekem eggyel!
-Nem tervezlek kárpótolni, kislány- azzal Sparrow otthagy.
-Csak vissza akarom kapni az emlékeimet!- üvöltök utána, de ő csak vállat von, és szokásos, enyhén dülöngélő, furcsa mozgásával elmegy.
"Ezt nem hiszem el!"- dühöngök magamban, miközben feltépem a szekrényajtót és előkapom a felmosórongyot és a vödröt. Mindkettő kopott, az előbbinek neki is estek a molyok, az utóbbit beszőtték a pókok. A kalózhajók amúgy sem a tisztaságukról híresek. Miért ver engem a sors? Miért?
Az éjszakákat a matrózokkal egy helyiségben, a hajó gyomrában, egy koszos, kopott függőágyon töltöm. Enni keveset kapok, és az sem valami minőségi. Reggel nem túl kíméletesen ébresztenek, aztán mehetek főzni, mosogatni, padlót súrolni, és ha ezekkel végeztem, köteleket húzni és feszíteni a legénységgel. Ez a nap legelfogadhatóbb része. Az izmaim feszülnek, az arcomba csap a sós víz, a hajam lobog, és úgy érzem, én erre születtem. Nem a vitorlakötelek húzására, hanem a hajózásra. Úgy érzem, a tenger az otthonom. Ilyenkor elfelejtem minden gondomat, akaratlanul is mosolygok, furcsa jókedvemmel pedig felkeltem a legénység gyanúját. Akárhányszor valamelyik matróz erről kérdez, mindig ugyanazt mondom: minden ok nélkül, de szeretem a tengert, és ez az egyetlen jó dolog ez, ami velem történik. Pedig nem. Azt is jó dolognak érzem (ki tudja, miért), amikor fedelzetsúrolás közben Jack Sparrow elsétál mellettem. Pillantásra sem méltat, viszont ha a szemei rám tévednek, tekintete akkor is lenéző. Mármint, olyan Jack Sparrow-san lenéző. Olyan különleges ez az ember... és egyedi. Vonzza a tekinteteket, mint mágnes a vasat. Mindig ezzel magyarázom azt, amikor rajtafelejtem a tekintetemet, és még a felmosórongy is kiesik a kezemből. Egyszer az is előfordult, hogy visszanézett rám, és egymásba fúrtuk a tekintetünket. Amikor aztán furcsán elmosolyodik, mindig dühösen a földre csapom a rongyot, és folytatom a munkát. Mi van velem?
Így teltek a napjaim. Nem panaszkodtam, nem beszéltem senkivel, a matrózok pedig néha furcsán néztek rám, egy megmagyarázhatatlan csillogással a szemükben. A tömegben is egyedül voltam, mégis otthon éreztem magam a hajón. Nem tudom, miért.
A hajó gyomrában ülök és lámpafénynél varrom az elszakadt függőágyamat. Gondolataim akaratlanul Sparrow körül járnak. Amikor ezen kapom magam, még akkor sem akarom máson járatni az agyamat. Jól esik rá gondolni. Úristen, te névtelen idióta! (Ha lenne nevem, gondolatban azt használnám, hogy üvöltözzek magammal) Most komolyan életed megkeserítőjének helyes arcára és különleges, érdekes, felejthetetlen, kiszámíthatatlan (stb.) modorára gondolsz? Mama, I'm in love with a criminaaal! Úristen, de hülye vagyok!
Úgy felhúzom magam saját magamon, hogy véletlenül megszúrom az ujjamat a tűvel. Dühömben legszívesebben ordítanék.
-Tortuga a láthatáron!- távolról egy hang ezt üvölti.
Tortuga... Jack Sparrow itt fog partra tenni. Most döbbenek rá, hogy HIÁNYOZNI fog a Fekete gyöngy. Jack Sparrow és a tenger közelsége. Várjunk, mi? A tenger közelsége! Mi hiányozna abban az emberben? Nem tudom. Minden.