A Végzet asszonya //POTC ff//befejezett

A Végzet Asszonya

Eldobom a tűt és a függőágyat, és felrohanok a fedélzetre.
-Kapitány úr! Kapitány úr!- kiáltozok. Jack Sparrow a maga furcsa mozgásával megfordul és vág egy grimaszt, ami tipikusan ő. Akaratlanul is elmosolyodok, de gyorsan komolyra váltok. Ő még mindig csak néz rám.
-Iiiiigen?- szól végül.
-Nincs véletlenül szükségük valakire a hajón?- kérdezem, miután összeszedem minden bátorságomat.
-Tudsz valakit?- hogy lehet ilyen reménytelen eset... és mindeközben ilyen cuki?
-Jelentkeznék.
-Az életben nem jutottál volna az eszembe, azért kérdezem- válaszol Sparrow.
-Köszönöm, hogy ilyen kedves hozzám, kapitány úr- mosolygok (még én sem döntöttem el, hogy angyalian, vagy ördögien).
-Szívesen- mondja Jack egy apró vállrándítás kíséretében.
-Akkor felvesz, vagy nem?- kérdezem.
-Nem- válaszol Sparrow, és faképnél hagy.
Dühösen és szomorúan hagyom el a hajót. Megint úgy érzem, hogy ver a sors. Lehetnék kissé optimistább. Hú, de jó, hogy minden pocsék! Így jobb? A lépteim haragosan kopognak a földön. Minimum egy óráig mászkálok a "bizalomgerjesztő" sikátorokban. Néha-néha belebotlok egy-egy verekedésbe vagy iszákos kalózba, de a végére egészen megszokom. Ha közel jönnek, lekeverek nekik egy hatalmasat, és ennyi. Végül ráunok a sétára, és a spontán pofonosztásba, és betérek egy kocsmába. Éppen hatalmas dulakodás van odabent, ököllel és karddal egyaránt harcolnak. Teljes lelki nyugalomban a romokban álló pulthoz lépek.
-Egy rumot kérnék- szólok a horzsolásos képű kocsmároshoz. Meg is kapom, egy kétes tisztaságú pohárban. Nem akarok az edénykét borító koszréteg mivolta felől gondolkodni. Ha itt raktak ki, itt maradok legalább egy kis ideig, úgyhogy hozzá kell szoknom. Egy hajtásra eltüntetem az italt és a poharat lecsapom az asztalra.
-Ilyen nőt sem láttam, amióta...- a kocsmáros lelkesen belekezd, de elharapja a mondatot.
-Amióta?- kérdezem, és ügyelek, hogy az árnyékok rejtsék az arcomat. Nem tudom, miért, de ezt súgják a megérzéseim.
-Amióta a Végzet asszonyát utolérte... a végzet- suttog a férfi, és mintha félne ettől a bizonyos asszonytól.
-Ki ez és mi történt vele?- faggatózok könyörtelenül, mit sem törődve a verekedéssel és a csapos ijedtségével.
-Egy nő, akinek mindenki rettegi a nevét. Felér vagy öt férfikalózzal, fosztogat, gyilkol, és... nagyon kegyetlen- nyögi a kocsmáros.
-És ez a nő... miért kapta ezt a nevet?
-Azt beszélik, maga a halál jegyezte el, és az esküvő napján... azon a napon, amikor egybekelnek... elpusztítják az egész világot.
-Mi történt vele?
-Elkapták. A Kelet-Indiai társaság. Megkapta a bélyeget. Ki akarták végeztetni, de elszökött. Összecsapott Davy Jonessal. A Vörös tenger legénysége mit sem tudott erről, azt hitték, meghalt. De egy elvesztett kardpárbaj után a Végzet Asszonya elmenekült Jones elől, vissza a Vörös tengerre. A matrózok vízbe dobták, mert féltek a kegyetlen Davy Jones haragjától.
-A... a Véres tengeren szolgált az illető?
-Ő... ő volt az első tiszt. De meghalt. Megfulladt a szeretett Karib-tengerében.
Felnézek. Az arcomat a lámpások sápadt fénye világítja meg.
-Nem halt meg- szólalok meg rekedtes, de magabiztos hangon- itt áll előtted.
A szívem vadul dobog, de igyekszem nyugodtnak lászani. Ez vagyok én, ez a rettegett nő, ez a hidegvérű gyilkos... talán jobb lett volna, ha ezt meg sem tudom? A kezemre nézek. A tenyeremen egy fekete folt kezd kirajzolódni.
-Davy Jones tudja, hogy életben vagy- suttog a kocsmáros halálra váltan- folytatódik... minden folytatódik...- azzal ájultan terül el a földön.
Minden folytatódik... ez a bizonyos Davy Jones tehát ősellensége ennek a nőnek... vagyis nekem. De miért? Vízbe vetettek, mert féltek ettől a pasitól. Jack mondata jut eszembe: "Ha a Véres tenger valamelyik matrózát, vagy volt matrózát vízbe fojtják, az örök átkot jelent. Még nagyobbat, mint egy nő a fedélzeten." Akkor a Véres tenger, a (Sparrow szerint) hírhedt hajó saját magára hozott örök átkot. De milyen átkot? És mivel haragítottam magamra Jonest? És legfőképpen: ki az a Jones?
Ha valaki, hát Sparrow tudni fogja. Legalábbis remélem.
-Akkor erre a rumra a vendége voltam?- mosolygok angyalian az ájult kocsmárosra, hogy leplezzem az idegességemet. Átverekedem magam a bunyón és kimegyek a szabadba. Ott Jacket látom, amint valakivel beszélget. Egyetlenegy szót tudok kivenni, amit a kapitány szinte kiált:
-Elizabeth!
Elizabeth... Jacknek van valakije. Tetőtől talpig átjárt a féltekenység, és ez megkétszerezte Sparrow iránti haragomat. A kocsmából kitántorgott egy össze-vissza vert kalóz.
-Rendesen ellátták a bajodat, haver- szólok hozzá együttérzőn, és közelebb lépek.
-Három fogamat köptem ki! Hármat!- panaszkodik a férfi- és abból kettő arany volt!
A derekán lógó kard a következő pillanatban már az én kezemben van. Nem is tudtam, hogy ilyen fürge vagyok.
-Ezt kölcsönveszem- villantok egy mosolyt, és Jackhez ugrok. A kapitány először egy tipikusan a személyiségéhez passzoló grimasszal reagál, aztán ő is kardot ránt. Támadok, ő pedig ügyetlenül védekezik. Elizabeth csak meghökkenve néz minket.
-Tedd le azt az izét, kislány, nem játék!- szól Jack.
-Nem kell a süket duma, tudom, hogy ki vagyok, Sparrow kapitány- vágok vissza az utolsó szót gúnyos hangnemben kiejtve.
-Szerintem beázott az agyad- válaszol lazán Jack.
-Lehet, de neked nem kell ilyesmitől tartanod! Azt hitted átverhetsz? Már majdnem a teljes igazságot tudom!- sikeresen kiütöm a férfi kezéből a kardot- és most szépen kiegészíted a hiányos tudásomat, ha nem akarod, hogy levágjam a fejedet.