~Disconnected feelings~ L.H

~Disconnected feelings~Elfutni

Délután egykor sikeresen felébredtünk. Fogalmam sincs hogy csináltuk ezt. Még sosem aludtam eddig. Amint túltettem magamat ezen, lementünk majd nekiálltam kávét főzni. Charlott-ot ugyan még ma nem láttam, de hallottam hogy itthon van, még pedig onnan hogy a szobájából szinte üvöltött Britney egyik dala. Miután megcsináltam a varázsitalt leültünk a tv elé és valami idióta sorozatnál álltunk meg. Néztük egy darabig, közben Alanah alig tudott egy mondatot úgy elmondani, hogy a 'Calum' nevű  személy ne szerepeljen benne. Komoly hatással volt rá a tegnapi buli, az látszik rajta. Be nem áll a szája, folyton csak így a buli, úgy a buli. Mondjuk, jó mosolyogni látni. Amint megittuk a kávét, és magunkhoz tértünk Charlotte is kijött. Feltűnően vidám volt, a szokásosnál is csillogóbb és rózsaszínebb énjét adta ma. De minek, mikor csak itthon van? 

-Na, és mesélj. Mi ez a jó kedv? Csak nem bepasiztál tegnap a bulin?-kérdezte Alanah. Unokatesóm lassan odafordult fülig érő mosollyal, de semmi konkrétat nem mondott.

-Nem pasiztam be, de esély van rá hogy összejövök valakivel...-mondta sokat sejtető mosollyal.

-Láttam hogy Jasonnel táncoltál tegnap a buliba. Vele találkozol?-mentem oda hozzájuk. 

-Nem, te jó ég! Pff. Jason túl tapadós.-rázta meg magát, mintha valami rosszat mondtam volna.

-Akkor?-húzogatta Alanah a szemöldökét.-kíváncsi, mint mindig. Charlotte nem mondott semmit, hanem azzal az ürüggyel hogy 'telefonálnia kell' eltűnt a szobájában...

-Oké, ez fura volt. Tuti valaki olyannal találkozik akit ismerünk, és azért nem mondja el.-gondolkodott hangosan Alanah.

-Ja, tuti. De nem izgat. Ha ismerem is, csak remélem nem olyan aki fontos nekem és Char majd átcseszi. Volt már rá példa..-válaszoltam.

-Uh tényleg! A meghallgatás előtt. Szegény Aaron!

-Szegény bizony! Nekem kellett vigasztalni vagy egy hétig, olyan csúnyán dobta.-mondom elgondolkodva. A nap többi részében úgy délután négyig a szobámban popcornt zabáltunk egy kis chipssel és sütivel. Szép kombó mit ne mondjak! Sorozatokat néztünk, nevettünk, hülyéskedtünk. Négykor lementem a nappaliba még egy adag kukoricáért, amikor Charlotte jött ki ugrándozva a szobájából. 

-Ezt nem hiszem el! Oh Istenem! Wiiii!-sikoltozott a folyosón, gondolom mert nem látta hogy a konyhában vagyok. 

-Char? Minek örülsz már megint így?-vontam fel a szemöldököm.

-Jaj, észre se vettelek! Semminek, csak...mit csináltok?-váltott témát. Elég rosszul terel. 

-Oké, Charlotte. Ki vele! Kivel találkozol?-álltam elé.

-Nem mondhatom meg, de menj fel mert Alanah már biztos hiányol, a popcornnal együtt.-mutatott a mikróban lévő zacskóra. 

-Miért nem akarod elmondani?-kezd idegesíteni-Nyugi, nem szólok semmit, csak kíváncsi vagyok nehogy valami barommal menj el randizni aki csak ki akar használni.-mondtam komolyan. Oké, Char néha idegesítő meg minden, de attól még az unokatesóm és megvédem ha kell. 

-Nem ismered..-vonta meg a vállát. Pittyent egyet a telefonja, jelezve hogy sms-e jött. Odakapta a fejét, felvette a telefont a pultról, és írni kezdett. Gőzöm sincs ki lehet az. Éppen indultam fel, amikor Char megkért hogy tegyem fel töltőre a mobilját. Előhalásztam a szobájából a töltőt, fogtam a telefonját,-közben Alanah lejött a kajáért- és feltettem tölteni. És akkor...a kijelzőn megláttam a nevet. 'Luke'. Pislogtam egyet, magamban remélem hogy csak félrenézem a dolgokat, de nem. A kijelzőn egy sms volt Luketól. Mégpedig azt írta, hogy 8-ra jön érte. Ahogy néztem a már elsötétült képernyőt barátnőm lépett mellém. A szemem könnyes lett, ahogy összeállt a kép. A padlóra rogytam. Charlotte kiöltözve-a szokásosnál is jobban- fülig érő mosollyal, tökéletesen begöndörített szőke haj, és az üzenet. Ezért titkolta! Próbáltam nem elsírni magamat előtte, mert akkor kiderült volna hogy nekem Luke a kezdetek óta...nem csak Luke, hanem jóval több. De nem tudtam. A könnyeim lefolytak az arcomon, mikor Alanah észrevette hogy sírok odasietett, megnézte a telefonon az üzenetet, persze leesett neki hogy miről van szó. Átölelt, majd felsegített a földről. Charlotte jött be a nappaliba, én pedig gyorsan letöröltem a könnyeimet. Felálltam, és elöntött a düh.

-Te Lukeal randizol?-rontottam neki.

-Mi? Dehogy!-tette maga elé a kezét.

-Ugyanmár Charlotte ne hazudj! Mindig is szarul ment! Miért pont vele?!!-kiabáltam és éreztem hogy újra könnyes lesz a szemem.

-Audrey! Mit kellene tennem? Elhívott. Biztos tetszem neki, mondjuk ez nyilvánvaló.-a képmutató!-gondoltam magamban. 

-Na jó, ez nekem sok! Nem csak kihasználod az embereket, de át is gázolsz rajtuk megbánás nélkül!-vágtam hozzá dühösen a szavakat, majd felkaptam a cipőmet és kifutottam a házból. Csak egy hely volt, ahová menni akartam. Ahogy futottam a könnyeim megint eláztatták az arcomat, és nem érdekelt ahogy megbámulnak az utcán. Csak az volt előttem ahogy Luke és Charlotte együtt andalog, és csókolózik. Hogy lehettem ekkora idióta? Azt hittem végre jóba vagyunk Luke-al, erre mingvégig Charlotte kellett neki. Miért is lepődöm meg? Én egy szürke lány vagyok a sok közül, nem egy csillogó-villogó szupermodell alkatú és kinézetű sztárocska. Én idióta!

Ahogy a partra értem ledobtam a cipőmet és a sziklámhoz futottam. Leültem, és végre teljesen magam voltam. A sírásom felerősödött, ahogy a képek előttem Lukeról és Charlotteról pörögtek. A tenyerembe temettem az arcomat, úgy sírtam tovább. Nem is értem miért, végülis semmi nem volt még köztünk. Eddig viszont ott volt az a szikrányi esély, hogy mégis lehet. De már nem. Már bánom az istenverte reményeimet, amiket eddig ápolgattam mélyen magamba, hogy hátha egy olyan srác mint Luke..kedves, aranyos, vicces, céltudatos egy olyan lányt mint én kedvelhet. Ahogy ezen gondolkoztam az égen a felhők gyűlni kezdtek. Mikor már jóideje a parton voltam és kisírtam magamat még nem volt erőm felmenni. Ahogy láttam Luke 8-ra jön oda. Az időérzékem elveszett, így biztosra kellett mennem. Még nem megyek fel jó ideig. Az agyam ezerrel pörgött, és ahogy gondolkoztam csak egyre rosszabbul lettem. Mégis mit hittem? Hogy majd megkedvel, netalán tán megszeret, és együtt leszünk? Ő..velem? Ugyanmár..mostmár világosan látom hogy ez esélytelen. Ahogy magamat ostoroztam ezekkel a cseppet sem vidám gondolatokkal, az ég dörrent egyet mire összerándultam. Az eső szakadni kezdett, én pedig szempillantás alatt szétáztam. Az ég sötét volt, a szél egyre erősebben fújt, a tenger pedig úgy hullámzott hogy nézni is rossz volt. A partról mindenki eltűnt, a szörfösök is kisiettek a vízből. Én viszont ott maradtam. Egyedül a gonolataimmal. Tudtam hogy még nem mehetek fel, mivel ha meglátnám ahogy ők ott ketten elindulnak vacsorázni vagy akárhova, tudom hogy a szívem szakadna meg. Hogy lehet az, hogy valakit ilyen gyorsan megkedvelünk, vagy megszeretünk? Félelmetes. És a legijesztőbb a dolgokban..hogy nem tudhatod hogy viszonzott-e amit érzel. Ez esetben viszont már világos. Nem kellek neki. És sohasem fog ez változni. Az eső kezdett elállni, de még így is kopogott minden csepp ami rám esett. Teljesen vizes voltam, a hajam rámtapadt, a ruháim szétáztak. És az sem segített, hogy a szél ennyire fúj. Rég volt ilyen vihar, és mikor eljöttem otthonról egy pulcsit sem hoztam magammal. Nem mintha időm lett volna rá hogy hozzak egyet...

A nap már majdnem lement amikor úgy döntöttem hazaindulok, mert már elmentek. Remélem. Megtöröltem a szememet, a hajamat copfba kötöttem a hajgumival ami mindig a kezemen van. Most nagyon is jól jött. A ruhámat megigazítottam, de még így is félelmetes látvány lehettem. Elindultam fel a partról, de nem siettem el a hazafele utat. Bő húsz perc után a kapunk előtt állva próbáltam kivenni hogy van-e itthon valaki. Szerencsére Char szobájában a villanyok le voltak oltva, így gondoltam már nincsenek itt. Bementem, és az ajtóba rögtön Alanah aggódó pillantásával találtam szembe magamat.

-Jesszusom Audrey! Úgy aggódtam! Tiszta idióta vagy!-ölelt meg.- Hol voltál? Kerestelek a mólón, a parkban, mindenhol.-ölelt meg szorosabban.

-Ne haragudj. Ki kellett szellőztetni a fejemet, és nem akartam hogy Charlotte megtudja a...dolgokat.-mondtam miközben a vizes trikómat csavargattam.-Bár, szerintem már úgyis tud mindent.

-Dehogy! Szerintem le se esett neki hogy mi van. Nem éppen az a lány, akinek...hogy mondjam. Áh, érted.-legyintett majd a fürdőbe húzott és rámparancsolt hogy öltözzek át azonnal. Amint azzal megvoltam a pultra tett egy bögre forró teát. Megittam, majd újra könnyek gyűltek a szemembe. A francba már! Mikor hagyom végre abba a sírást?-korholtam magamat. Barátnőm leült mellém, és alaposan kikérdezett mindent. Miután átbeszéltük a dolgokat, és én ismét kisírtam magamat a  szobámba mentünk filmet nézni. Szerinte ez segít. Hát, a filmre egyáltalán nem figyeltem, csak rajtuk kattogott az agyam. Nem ment, hogy másra gondoljak. Ráadásul ha ez nem lenne elég, öt percenként hapciznom kellett. Hát, ez csodálatos!