28.

615 32 16
                                    

Daeun szemszöge

Másnap az édesen szuszogó Taehyungot bámultam, mivel jobb dolgom nem is volt. Mivel nem akartam felébreszteni, ezért nagy nehezen kibújtam a karjaiból, majd a konyhába settenkedtem, ahol Jin, Suga és Lisa volt.

-Jó reggelt!-köszöntem nekik kómásan, a szememet vakargatva.

-Neked is!-köszöntek szinkronban.-Hogy van a kis betegünk?-kérdezte Jin, közben már elém termett és megmérte a lázamat.

-Sokkal jobban.-válaszoltam neki vigyorogva, mert ilyenkor olyan mint egy anyuka. Főleg a rózsaszín kötényében.-Hőemelkedésed van. Hamar kiheverted.

-Ez az én barátnőm!-mondta Lisa már rámtapadva.

-Amúgy Tae úgy hozott el ide miután elájultál, mintha az élete múlt volna rajta.-mondta Suga a széken ülve.

-Tényleg?-kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Igen. Úgy futott, mintha baltával kergették volna. És miután behozott, ordibálva kért tőlünk segítséget. Eléggé para volt...-mondta Lisa beleélve magát, de Jin folytatta helyette.

-Jól bebugyolált és egész éjjel melletted volt. Sosem láttam még ilyennek. Meg mikor utoljára benéztem, te hófehér voltál és kérlek ne ölj meg.-itt a két kezét maga elé tartotta.-De olyan ötletet adtam neki, hogy melegítsen fel téged a saját testével. És miután kimondtam, azonnal megcsinálta. Persze kizavart a szobából, miután már téged kezdett el vetkőztetni.-mire befejezte, én tátott szájjal hallgattam végig. Tényleg ennyire szeretne?

-Kiskoromtól ismerem, de még sosem láttam volna őt ennyire összetörve. És..mikor négyszemközt beszéltünk elsírta magát. Sosem látam még ilyennek. Mindig az erős oldalát mutatta eddig. Nagyon jól jártál vele Daeun.-mondta Suga a szemeimbe nézve és hirtelen nekem ⁷könnybe álltak a szemeim.

◇◇◇

Tae elhívott engem vacsorázni és mivel azt mondta, hogy szeretné, hogy kiöltözzek, már egyre jobban kezdtem el izgulni. Azt mondta, hogy külön öltözzünk, amit igazán nem értettem, mert hiszen egy pár vagyunk. Mivel  persze nem hoztam magammal alkalmi ruhát, így Lisa erősködött, hogy az ő ruhái közül fogunk választani. Lisa ragaszkodott hozzá, hogy kisminkel így nehezen, de beleegyeztem. Amíg én lefürdök, addig megbeszéltük, hogy az ő ruhái közül össze állít nekem egy szettet.

-Borotváld le mindenhol!-ordította Lisa, mikor már bezárkóztam a fürdőbe. Biztos vagyok benne, hogy ezt a többiek is hallották. Lisa egyszer megöllek.

Mivel Lisával szinte ugyan az volt a méretünk, így mikor felvettem a nem kicsit rövid ruhát, nem volt se nagy, se kicsi

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.

Mivel Lisával szinte ugyan az volt a méretünk, így mikor felvettem a nem kicsit rövid ruhát, nem volt se nagy, se kicsi. Szerencsére volt ugyan olyan bordó szinű, csipkés fehérneműm, így azt vettem fel. Hajamat lazán begöndörítettem és hagytam, had omoljon a vállamra. Miután Lisa feltett, egy nude sminket, pont akkor szólt a folyosóról Namjoon.

•Védelmezőm• /ÁTÍRÁS ALATT/ |kth.|Onde histórias criam vida. Descubra agora