19.

696 33 2
                                    

Daeun szemszöge

1 hét múlva
Eltelt egy hét és úgy érzem egyre közelebb kerültem Taehez. Ebben a pár napban sokkal jobban megismertük egymást és rájöttem, hogy sokkal több közös van bennünk mint hittem. Persze nem történt köztünk semmi, de látszott rajta, hogy törekszik.

A karaoke bár óta még párszor találkoztunk a többiekkel. Tök jó kis közösséget hoztunk létre, ami feldobta a mindennapjainkat, mert még ha nem is találkozunk, akkor persze telefonálunk. Lisa és Jhoope összejöttek, aminek nagyon örültem, hogy boldog, de valamiért Jhoope kicsit gyanús volt. Nem tudom talán azért, mert nem akarom, hogy Lisa még csak hasonlót sem éljen át mint én.

Most meg itt állok a tükör előtt és már kezdek egyre jobban izgulni a divatbemutató miatt. Voltam már egy páron, de ez egy sokkal nagyobb rendezvény volt, mint az előzőek. Persze ebben a pár napban el is kellett mennem begyakorolni a többiekkel és mind jól ment, de én azért még izgulok.

Megfürödtem, megmostam a hajam, majd elkezdtem készülődni az estére. Megszárítottam a hajam, majd elkezdtem gondolkodni, hogy milyen ruhát is vegyek fel.

Mivel annyira nem volt lényeges, hogy mibe megyek, azért próbáltam egy kicsit elegánsabban felöltözni

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Mivel annyira nem volt lényeges, hogy mibe megyek, azért próbáltam egy kicsit elegánsabban felöltözni. Taehyungon fehér ing, fekete nyakkendő és zakó volt.

Mikor már kezdtem felvenni a kabátomat a telefonom megcsörrent a táskámban. Kivettem és Namjoon neve szerepelt a kijelzőn.
-Szia! Miért hívtál?-kérdeztem, közben meg a magassarkúmat vettem fel.
-Figyi, ne akadj ki, de jobb ha tudod. Kapcsold be a Tv-t és mindent megtudsz.-mondta viszonylag nyugodt hangon.
Gyorsan odamentem a Tv-hez, majd benyomtam. Azonnal egy hírcsatornánál kapcsolt be a Tv. A szemeim azonnal kitágultak, amint meghallottam, hogy mégis miről van szó.

-"Mint ahogy a képeken is láthatják, az egyik leghíresebb vezérigazgató viszonyt folytat a felesége háta mögött. "-mondta a bemondó, majd sorozatképeket mutattak, amin John szerepel egy korombeli nővel az oldalán.

A hír hallatán a vérnyomásom az egekbe szökött és a kezeimet ökölbe szorítottam.
-Te ezt tudtad?-kérdeztem Taetől, de mire ránéztem ő a padlót kémlelte, majd bólintott egyett.-Tudtad, de nem szóltál.-néztem ismént a Tv-re nézve.-Mióta tudod?-kérdeztem ismént a sírás határán.
-Mióta itt vagyok nálad.-válaszolt és még mindig a padlót nézte.
-Értem.-bólintottam, majd a Tv-t kikapcsoltam és szélsebesen hagytam el a lakásom.

Mikor odaértünk azonnal kezelésbe is vettek. Jimin hamar kisminkelt, majd el is kezdtem felöltözni. Egy jó óra elteltével mindenki készen állt és már fel is sorakoztunk. Tae odalépett hozzám és a felkaromat megsimítva nézett rám megbánó tekintettel. Nagyon mérges voltam rá, de amint megláttam a tekintetét a szívem megenyhült és mosolyogva bólintottam egyet, majd erre ő is rám mosolygott.
-Ha bármi gyanúsat látsz, azonnal jelezd felém. Én ott leszek közvetlen a kifutó mellett.-ezt ismént egy bólintással jeleztem, hogy megértettem, majd szóltak nekünk, hogy indulhatunk.

A kifutón töltött idő csigalassúsággal telt el. Mindegyik vonulásnál ránéztem Taehyungra és ő mindig csillogó szemekkel nézett, amit sikernek könyveltem el.
(a ruha a lényeg)

Az utolsó darabot felvéve indultam el a kifutóra

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Az utolsó darabot felvéve indultam el a kifutóra. Mikor a felénél jártam Taet pillantottam meg, aki az előbbieknél is furábban nézett, majd minden egy pillanat alatt történt.

Mire kettőt pislogtam Tae már felém futott a kifutón, én meg nem értettem a cselekedetét. Védelmező karjaiba fogott, majd hallottam egy lövést és utána pár pillanat múlva a földön feküdtem rajta. Körülöttem mindenki ordíbált és sikítozott, de én Tae szemeibe néztem, akinek fájdalom csillant meg a szemeiben. Pánikba estem és elkezdtem sebek után kutatni. Megláttam felkarját, amin az anyag felvolt szakadva. Tae hirtelen felpattant velem együtt, majd átkarolva gyorsan szaladtunk ki a kifutón. Mindenki körülöttünk pánikba esve össze vissza szaladt. Tae feladta rám a hosszú szövetkabátját, majd gyorsan szaladtunk egyenesen a kocsi felé.

Beültetett a kocsiba, majd ő is beszállt és azonnal elindultunk. Gyorsan odaértünk a lakásomhoz és Taeval szorosan az oldalamon mentünk be. Mikor beértünk leültettem a kanapéra, majd a fürdőben kezdtem el kutatni az elsősegély dobozért.

Taehyung szemszöge

Annyira gyönyörű volt, ahogy felszabadultan ment a kifutón. Látszott rajta, hogy élvezi és én meg nagy mosollyal az arcomon néztem őt. Azt hiszem, hogy pont az utolsó felvonulásnál tartottak, amikor megpillantottam a mellkasán egy piros pontot. Felpattantam a kifutóra és egyenesen Daeun után kezdtem el rohanni. A második pillanatban már a földön feküdt rajtam, aggódó szemeivel. Éreztem egy apró szúrást a jobb karomon, de nem akartam vele foglalkozni. Csak is az volt minden vágyam, hogy a lakásán legyünk biztonságban.

Mikor beléptünk a lakásába ő a kanapéra ültetett, majd beszaladt a fürdőbe. Pillanatok múlva már mellettem termett és utasított, hogy vegyem le a zakómat, amiben persze segített. Az ingemet is félig levettem és amikor rápillantottam Daeunra egy nagy vigyor jelent meg az arcomon. Elkezdte kémlelni a felsőtestemet, amitől a szemei kitágultak és a száját megnyalta, amitől oda tévedt a tekintetem. Gyorsan elkapta a fejét és az elsősegély dobozban kezdett el kutatni.
-Ha fáj azonnal szólj.-mondta a szemembe nézve.
Elkezdte tisztítani a sebemet, de én még mindig vöröslő arcát néztem. Olyan óvatossággal tisztította a sebet, mintha üvegből lennék komolyan.

Mikor végzett, leragasztotta a sebet, majd csak akkor nézett rám.
-Köszönöm.-csak ennyit mondtam, majd egy puszit nyomtam az arcára és kezdtem el a szobám felé venni az irányt, de megfogta a csuklómat.
-Nem kell segíteni?-kérdezte csillogó íriszeivel.
-Miért? Szeretnél?-kérdeztem vissza egy perverz vigyorral, majd ő ismét elvörösödött és a véres pamacsokat kezdte el összeszedni.
-M-majd szólj, ha kell segítség.-mondta, majd besietett a szobájába.
Én válaszul csak vigyorogva megráztam a fejemet, majd indultam én is a szobámba.

•Védelmezőm• /ÁTÍRÁS ALATT/ |kth.|Donde viven las historias. Descúbrelo ahora