•Védelmezőm• /ÁTÍRÁS ALATT/ |kth.|

38.

Daeun szemszöge

3 hét múlva

Már lassan 1 hónapja vagyok Taehyungnál. Ez idő alatt segített átvészelni a történteket, neki meg szépen begyógyult a sebe. Tae nem engedte, hogy kilépjek a házból, így sokszor volt, hogy Suga vigyázott rám míg ő elment "nyomozni", de legtöbbször őt ugráltatta. Én unalmamban rajzolgatni szoktam, amikor nincs itt.  Imádok rajzolni, de mivel eddig nem volt időm, így nem is próbálkoztam. Szerelmem unalmában sokszor szokott fotózni engem, mert van neki egy kis régies készüléke, amit mostanában magánál hord.
John még nem jelentkezett arról, hogy kirúgta Taet vagy sem, de nem is annyira érdekel. A barátaimmal csak telefonon beszélek. Sugaékon kívül nem is tudják hol vagyok. A fotózásokat sorban lemondtam, aminek nem igazán örültek, de Tae szerint bármikor lecsaphatnak és vigyáznunk kell. Az elrablásom nem tudódott ki szerencsére, de persze Sugaékon kívül muszáj volt valakiknek erről beszélnem. Egy orvos megvizsgált még pár hete és szerencsére nem vagyok terhes. Már csak az hiányozna, ha Jungkooktól lennék. A városban eléggé elterjedt a neve. Az elrablásom napján szökött meg, mikor szállították a börtönbe. Egy idő után magától ment vissza, amitől bírósági ügy lett és szabad lábra helyezték. Azok után sok gyilkolás történt a városban, de nem tudják kik a tettesek, de Tae szerint biztos, hogy ő van a háttérben.

-Tae.-szólítottam szerelmemet, akin a kanapén feküdtem, közben valami filmet néztünk, de én inkább a szívverésére és markáns arcára koncentráltam.

-Igen?-kérdezte rám nézve, közben a hajamat simogatta.

-Felmegyünk?-kérdeztem mosolyogva.

-Biztos? Ilyen későn?-kérdezett vissza, én meg válaszképp csak bólintottam egyet.
Yeontant az ölébe vette, majd a lakásból kilépve indultunk felfele a lépcsőn.

Több szintes, nyugodt kis épületben él, ami valahogy pont hozzá passzol. Minden szinten körülbellül 2 lakás van és itt lépcsőn kell közlekedni, mivel nincs lift. Nem is bánom, mivel bevagyok ebbe a helyiségbe zárva és egy idő után már megbolondul az ember. Muszáj valamit mozogni.

Mikor már rendesen tudtam közlekedni, Taenak olyan ötlete támadt, hogy sétáljunk itt az épületben és szeretne nekem valamit mutatni. Első alkalommal mikor felhozott a tetőre, nagyon meglepett. Egy kis sátrat csinált, fehér lepedőszerüségből, ami nyitott volt. Nagyon kis romantikus volt az egész, miközben jókat nevetgélve, néztük a naplementét. Ebben a pillanatban, valahogy úgy éreztem, hogy minden problémánk szerte foszlott.

És ekkor még nem is tudtam, hogy mi vár még ránk..

A lépcsőn ugrándozok felfele, mint egy gyogyós. Taera hátra pillantottam, aki meg csak kuncogott a viselkedésemen.

-Látod? Ő itt az anyukád.-mondta, miközben Yeontanhoz beszélt és kezével rám mutatott.

-Ő meg az apukád.-mondtam kuncogva, a kis szőrpamacsot simogatva, mikor felértek hozzám a lépcsőn.

Felérve Tae kinyitotta az ajtót, majd előre lépve láttam meg a gyönyörű, csillagos égboltot. Teljesen elvarázsolt a látvány már az első perctől fogva, mikor először jöttünk fel este. Sokan nem veszik észre, mennyi sok csodálatos dolog van előttük. Minden nap történik valami jó dolog, de az emberek többsége nem veszi észre. Ezt én sem tudtam igazán, amíg meg nem ismertem Őt. Még csak pár hónapja vagyok vele, de amióta bele csöppent az életembe, teljesen más dolog kerített hatalmába. És az a boldogság volt.

Persze a mi helyzetünk más, mert az életünket bármikor elveheti az a bizonyos személy, de mivel együtt vagyunk, számomra sokkal könnyebb átjutni ezeken a dolgokon.

-Mi lesz ezután?-kérdeztem a férfit, aki az égboltot kémlelte, de rám emelte a tekintetét.

-Őszintén? Még nem igazán tudom. Tudom, hogy szeretnéd folytatni a mindennapjaidat.-A kézfejemet simogatta, majd szomorkás arcával rám nézett.-De sajnos mivel még nem találtunk megoldást, így itt kell maradnunk. Sugával ketten nem tudjuk elintézni őket, mert ahoz túl sokan vannak. Főleg úgy, hogy már szinte ő uralja a várost. Itt csak az a megoldás jöhet szóba, hogy ha..-Itt megakadt és ismét az összekulcsolt kezeinkre nézett.

-Meghalna.-fejeztem be a mondatát és ő válaszul csak bólintott megerősítésképp.

-De nem tudom megtenni, pedig te tudod a legjobban mennyire vágyom rá.-mondta a szemeimbe nézve.-Sajnálom.-ajkai elkezdtek remegni. Tarkójánál fogva átkaroltam és egy ölelésbe húztam. Lassan karolt át ő is, majd a fejét belefúrta a nyakhajlatomba és mélyeket lélegzett.-Szeretlek.-suttogta nyakamba.

-Én is téged.-amint kimondtam, a földön minket bámuló Yeontan azonnal el kezdett ugatni. Eltávolodtunk egymástól és a kis gombócra néztünk, ami mellettünk volt. Taeval egymásra néztünk és ekkor már nem tudtuk vissza tartani a nevetést. Hirtelen arcomat körbe fogta kezeivel és egy csókra húzott magához, amit boldogan fogadtam.

Taehyung szemszöge

Az alvó lányt nézem, aki mellettem szuszog. Fenn vagyok már egy ideje, de egyszerűen nem tudok betelni a látvánnyal. A nap sugarai már rég bevilágítják a szobát, amitől jobban látom gyönyörű arcát. Ebben a pár hétben szinte nem is érintkeztünk úgy, de nem is bánom. Nem azért vagyok vele, hogy kiélhessem a vágyaimat.

Sugával nem haladtam szinte semmit sem az üggyel kapcsolatban, ami nagyon zavar. Daeunon is látom, de ő próbálja nem kimutatni. Nem szeretném többet látni, ahogy összetörik. Nem akarom többet, annak a mocsoknak a közelében látni.

Gondolataimat a mellettem fekvő nő zökkentett ki, aki lassan nyitotta ki pilláit, majd mikor rám emelte tekintetét, azonnal elmosolyodott. Lustálkodásunk után úgy döntöttem, hogy meglepem valami reggelivel-ami igazából már ebéd volt-és a konyhába lépve, már neki is láttam. Miután össze dobtam egy omlettet,  a helyiségből kipillantottam a nappaliba, ahol Daeun Yeontant babusgatta. Hosszú haja a vállán omlik le. Egy fekete bő póló van rajta, ami igazából az enyém, de imádom ha az én ruháimat hordja.

-Nyaa és velem mi lesz?-kérdeztem lebiggyesztett ajkakkal.

-Majd te is kapsz, ha kész lesz a kaja.-válaszolt vigyorogva, közben kidugta rám a nyelvét. Válaszán csak kuncogtam egyet, majd a kész omlettet két tányérba adagoltam. Na meg állj Daeun. Majd mikor beengedsz a lábaid közé nem lesz könyörület.

Miután megkajáltunk, a konyhapulton lévő telefonom rezegni kezdett, amitől mindig olyan jut az eszembe, hogy Suga talált valami használhatót. A készüléket a kezembe fogtam és amint megláttam az üzenetet, a szemöldökeim felfele húzódtak.

-Gyere az irodámba! Valami fontosról szeretnék veled beszélni! Indulj!-John

Az üzenetet elolvasva, azonnal az agyam vagy ezerrel kezdett el pörögni. Miért írt? Mit akarhat?

-Ki üzent?-kérdezte Daeun mellém lépkedve, majd az üzenetet elolvasva kérdőn nézett rám.

-Nem tudom mit akarhat, de elmegyek hozzá.-mondtam neki, majd gyorsan felhívtam Sugat, hogy jöjjön és vigyázzon Daeunra.

10 perc múlva már itt is volt. Szokásos öltözékemet felvettem, fegyveremet is eltettem. Daeun minden mozdulatomat követte, de mivel én sem tudok semmit, így nem tudok semmit sem mondani.

-Hívlak, amint megtudtam mit akar.-mondtam az ajtóhoz lépve. Mielőtt kiléptem volna, megragadta a karomat, amitől ránéztem.

-Nem tudom miért, de azt mondja a belső hangom, hogy most ne engedjelek el.-mondta rám emelve a tekintetét.

-Nem lesz baj.-válaszoltam egy mosollyal, majd egy csókot dobva neki indultam el Johnhoz.