•Védelmezőm• /ÁTÍRÁS ALATT/ |kth.|

31.

Taehyung szemszöge

Annyira örültem neki. Nekünk. Megtörtént, én meg el sem hittem, amikor a karjaimban elaludt. Reggel is csodásan keltem. Mellette. Ilyen boldogságban még sosem volt részem, de a mai nap történtektől jöttem rá, hogy az életnek bármikor vége lehet és minden alkalmat ki kell használni. És ebből a balesetből jöttem rá mindenre, hogy minden pillanatot ki kell vele használnom.

A balesetnél mikor kinyitottam a szemem szinte alig láttam, de a hang ami megütötte fülemet, azonnal vagy ezerrel kezdett el kalapálni a szívem.

-Tae!-ordította mellettem Daeun, de valahogy nem tudtam megmozdulni és még a szemeim is magától lecsukódtak. A fejem csakúgy sajgott, de miután kezdett visszatérni az erőm, akkor vettem észre, hogy egy fekete ruhás viszi el a kocsi közeléből szerelmemet és ő a levegőben kapálózik. Iszonyatosan dühös lettem, majd az ajtót kinyitottam nagy nehezen és benzinszag ütötte meg az orromat. Magától kapcsolt a lábam és kezdtem el teljes erőmből futni. Bár amennyire tudtam. Hirtelen felrobbant a kocsi tőlem nem messze, én meg jó pár métert zuhantam egyenesen a hóba. Szerencsére puha talajra érkeztem, így nem ütöttem meg magam, csak a fejem kezdett el szörnyen fájni. A fájó pontra fogva vettem észre a vért.

-TAE!-hallottam Daeun erőteljes ordítását, én meg a földről gyorsan feltápászkodtam, de mintha berúgtam volna, úgy tudtam csak menni. A látásom homályos volt és csak az autó lángjaiból tudtam kiszűrni jó irányba megyek.. Az autó mellett elhaladva láttam meg 2 pontot, de csak par pillanat múlba realizálódott az agyamban, hogy ki is lehet ott. A látásom azonnal kitisztult és olyan mérhetetlen dühöt éreztem, hogy azt hittem felrobbanok. Nehezen odasiettem, majd mikor már csak pár méterre voltam vettem észre, hogy Daeunnak a keze a hóba esett az oldalán. Mikor végre odaértem, a támadót nagy erővel arrébb löktem, majd a térdemre rogyva néztem az éppen küszködő nőt, aki a torkára fogva kapkod a levegőért. "Jól vagy?" Kérdeztem tőle simogatva a hátát és csak egy bólintással tudott válaszolni. Aggódva néztem végig minden egyes porcikáját, de mikor az arcára néztem, éreztem, hogy összeszorul a szívem. Mikor a nyakán megláttam a kéznyomot újra visszatért a méreg az agyamba. Daeun mellé nézve láttam meg a baleset okozóját, majd sietősen ment a kocsijához. Utána rohantam, de nem tudtam elkapni. Mérges voltam magamra és ez az egész helyzetre. Megfordulva megláttam Daeunt, aki feltápászkodott a földről. Miután felállt, összeszorította a szemeit és láttam rajta, hogy valami nincs rendben. Hirtelen összerogyott, én meg gyorsan odarohantam hozzá. Próbáltam felébreszteni, de nem reagált semmire. Pánikba esve, az útra nézve pillantottam meg egy kocsit, aki szerencsénkre megállt, majd a sofőr elvitt minket a szállasra.

Mikor beértem a karomban Daeunnal, szinte már sírva kértem segítséget a többiektől. Aggódva oda jöttenk hozzánk, mert már lassan én is úgy éreztem, hogy  összeesem. Namjoon segített a sebeinket bekötözni, de szerencsére nem esett nagyobb bajunk. Daeun csak a fején voltak kisebb sebek, meg a nyakán, ahol ahogy megláttam annak a féregnek a nyomait, azonnal felforrt az agyvizem. Nekem is a fejemen lettek apróbb karcolások, illetve a bal lábam belső részén, de én a munkám során volt már részem ilyesmiben, de azt nem tudom elnézni, hogy Daeun sérül meg. Nagyon szeretem őt és nem akarom elveszíteni.

Daeun szemszöge

Kocsiban ülök és Taehyungot figyelem, ahogy vezet. Boldog vagyok. Jobbra pillantva észreveszek egy fekete kocsit a gyönyörű havas úton kikanyarodva. Újra átélem? Elénk vág, majd érzek egy szorítást a bal kezemen, de egyenesen egy fának ütközünk.

Kipattantak a szemeim, majd előszőr az oldalról bevilágitott plafont kezdtem el kémlelni. Párat pislogva Taet vettem észre előttem, aki fáradt és aggódó szemeivel meredt rám. A derekamnál fogva maga felé fordított és szorosan megöleltük egymást. Valahogy ő mindig tudja mire van szülségem.