•Védelmezőm• /ÁTÍRÁS ALATT/ |kth.|

48.

Egész éjjel csak forgolódtam. Alig aludtam valamit a tegnap este történtektől. Egyrészt féltem, mert kinéztem volna fogva tartómtól, hogy az éjszaka közepén betoppan és kedvére tesz velem valamit. Másrészt Taehyung miatt is aggódtam.

Fogalmam sincs meddig fog kitartani ez az egész helyzet, de abban biztos vagyok, hogy nem sokáig. Félek Jungkooktól és attól, hogy bármelyik pillanatban bekattan és megöli az egyetlen fontos személyt az életemben. Hiába nem emlékszik rám, én türelmesen várok rá. Most már biztos vagyok benne, hogy lehet esély az emlékeinek a visszaszerzésére, mivel már jó pár dolog beugrott neki és ez nekem reményt adott.

Reggel a szokásos rutinomat elvégeztem a fürdőben, majd miután a konyhában megreggeliztem Hyuna és Tae társaságában, szokásosan körbe jártam a házat. Tae végig mögöttem kullogott, de most jobban tartotta tőlem a távolságot. Biztos az este történtek miatt. Ha kérdeztem tőle valamit egy hümmögéssel adta tudtomra, hogy figyelt rám, de válaszolni már nem akar a kérdéseimre. Mikor szemeibe néztem láttam benne az aggodalmat, a zavarodottságot, de ha nem akar velem társalogni, akkor mihez kezdjek? Gondolatolvasó nem vagyok.

A délután viszonylag hamar eltelt egy izgalmas könyv társaságában, amit még pár napja kezdtem el. Tae vagy a mellettem lévő fotelban ült, vagy a nappaliban sétálgatott, ahol még rám látott. Jungkook szerencsére még nemtért vissza a kalandjából, de reménykedtem benne, hogy ez így marad még egy ideig.

Még mindig a kanapén ülve, törökülésben olvastam egy izgalmas jelenetet, mikor hirtelen egy lövésre leszek figyelmes, így azonnal felkaptam a fejemet és Taera néztem, aki a fotelból felpattanva, az oldalán lévő fegyverért nyúlt. Pár másodperc síri csend után még egy és még egy lövésre leszünk figyelmesek, ami azt udvarról jött. Azt hittem, hogy beképzeltem ezt az egészet, de mikor Jungkook egyik melákja betöri háttal az üvegajtót és egyenesen a földre zuhan, egy sikítást eleresztettem. Remegve nézem a szilánkok közti, fekvő férfit, akinek az élettelen teste mellett egy vértócsa keletkezett, ami egyre jobban terjedt. Folyamatos lövések és üvöltésekre leszünk figyelmesek, de Tae kizökkentve engem a dermedésemből, a fotel mögé húzott, hogy viszonylag takarásban legyünk.

-Nézz rám Daeun.-utasít Tae az államra fogva, hogy szemkontaktusba legyek vele. Félelemmel teli tekintetemet látva közelebb kúszik hozzám, kezeivel körbefogta az arcomat és hüvelykujjával kezdte el letörölni éppen kibuggyanó könnyeimet, amit próbálok visszatartani több kevesebb sikerrel.-Figyelj, mert most nagyon gyorsnak kell lenned. Szaladj fel a szobádba és zárd be az ajtót és amíg én nem szólok, addig ne gyere ki. Rendben?-kérdezte már kicsit feszülten. Mivel egy hang sem jött ki a számon, így heves bólogatásba kezdtem.

Egy biztató mosolyt eleresztve puszilta meg a homlokomat, amitől a szemeimet becsukva élveztem a pár másodpercig tartó közelségét.

-Fedezlek.-mondta, miután a fegyverét bebiztosította és az ajtó felé szegezte.-Indulj.-mondta úgy, hogy szinte csak én halljam. Gyorsan futottam a lépcsők felé, majd miután felértem, újabb lövések hangzottak el. Kíváncsiságom miatt hátra pillantottam és Taet láttam meg, aki a kezében lévő eszközt stabilan tartva lőtt az udvarra. Még a vér is megfagyott bennem, ahogy láttam szerelmemet, aki sorjában lövi le az embereket, mivel hallom néhányat, aki fájdalmában felkiált. Mi a fenébe keveredtem?

Miután a szobámat bezártam, az ajtóval szembeni ablak alá legubbasztottam és vártam, hogy ennek az egésznek vége legyen. Nagyon aggódom Tae miatt, hiszen most egymaga szállt szemben az ellenséggel, hiszen ahogy láttam Jungkook emberei nem valami képzettek.

Fájdalmas és egyben hangos ordításra lettem figyelmes, amitől még levegőt is elfelejtek venni. Ugye nem...Taehyung?

Az ajtóhoz lopakodok és próbálok hallgatózni. Semmi. Síri csend van. Az izgalomtól nem tudok irányítani magamnak, így mire feleszmélek, már az ajtót nyitom ki résnyire. Mivel még mindig nem hallok semmit, így kilépek a szobából és remegő végtagjaimmal indulok meg a fölszint felé. Még a folyosó közepéig sem érek el, mikor egy férfi alak tűnik fel látókörömbe, aki nem Tae volt.

-Szia cica.-köszön vigyorogva. Hirtelen átvált az arcmimikája komolyra, majd a fegyverét elővéve rám szegezi és...lelőtt.

A jobb karomat eltalálta golyó, így számomra az eddig ismeretlen érzéstől felkiáltok és a földre esem. A fájó pontra fogok, de azonnal visszakapom tekintetemet a felém közeledő férfihoz. Könnyeim utat törtek, de sűrű pislogással próbálom helyre hozni a látásom.

-Lám, lám, lám. Csak nem Nan Daeunhoz van szerencsém? A híres modellhez?-kérdezte mellém leguggolva. Miután a homályos látásom lassan kitisztul, azonnal felismertem a férfit.

-Miért van itt?-kérdeztem félve szemeibe nézve.

-Nos, miután megszégyenítettél a kis barátoddal több ember előtt, így úgy döntöttem, hogy ez miatt bosszút állok. Jungkookot sajnos nem találom, de beérem veled is.-mondta gyilkoló pillantásával, amitől muszáj volt tőle hátrálnom.

A hajamba belemarkolt és úgy húzott fel a földről. A fájdalomtól szemeimet össze szorítottam és a csuklójára fogva próbáltam eltaszítani magamtól, de ennek az lett a következménye, hogy erősebben rászorított.

-Hé! Engedd el!-üvöltötte egy ismerős hang, így szemeim azonnal kipattantak.

Szerencsére nem esett baja.

-Miért tenném?-kérdezte fogva tartóm, majd maga elé húzott, mivel Tae a fegyverét rá szegezte.

A mögöttem lévő még mindig a hajamat szorongatva felkacagott, majd az eddig fejemen tartott kezét a vállamra rakta és a hátamat a mellkasához húzta. Az egész testem remegett a félelemtől, de gyorsan végignéztem Taehyungon. A fele arcát beteríti a vér, mintha ráfröcskölték volna, így gyanítom, hogy az nem az ő vére.

Tae gyilkos pillantásokkal nézte a férfit, majd kezdett közeledni felénk, de ettől a férfi a fejemhez szegezte a fegyvert.

-Engedje el!-üvöltötte a tőlünk pár méterre álló.

Egymással szemeztek hosszú másodpercekig, majd Tae aggódó tekintette össze forrt az enyémmel. Szemei ellágyultak, de azonnal megkeményedett, ahogy végig siklott tekintete a férfi kezén, aki a felkaromon lévő sebhez közeledett. Az említett testrészembe belemarkolt, amitől én felkiáltottam.

-Ne! Hagyja abba!-üvöltötte Tae, de a mögöttem álló ezen csak egy jót kuncogott.

-A csaj velem jön.-jelentette be, miután vissza helyezte kezeit a vállamra.

A gondolattól is remegtem mint egy kocsonya, ahogy belegondoltam abba miket csinálna velem ez a szörnyeteg.

Tae ismét szemeimbe néztek, majd a karjait feltartotta, mintha védekezne, így a fegyver már a plafon felé szegeződött. Tekintetét nem szakította meg, majd a fejével biccentett alig láthatóan, a szabad kezére. A tenyerét ökölbe szorította, amit nem igazán értettem. Ismét az arcára vezettem a tekintetemet, majd egy picit bólintott.

Pár másodpercig értelmetlenül néztem öklére, majd hirtelen minden beugrott.

Ha azt mondom, hogy jég, akkor megállsz. Ha ding-et mondok, akkor meg mehetsz. Ezt még régebben tanultam. Az a lényege, ha nem tudunk kommunikálni, akkor így jelzünk a másiknak.

Jég!-mondtam magamban, majd kezeit vízszintesen kinyújtotta és úgy tett, mintha a fegyvert akarná letenni a földre, közben nem megszakítva velem a szemkontaktust.

Földre!-mondtam ismét magamban, majd a testem azonnal reagált, így lerogytam a földre és már csak azt hallottam, ahogy hirtelen elsül a fegyver.

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Remélem elnyerte a tetszéseteket!🥰