~ 25 ~

628 16 1
                                    

Életem talán legnehezebb napjait, illetve hetét éltem meg. Sírásban, rossz kedvben, depizésben igen gazdag volt. Viszont most nem kellett tettetnünk Dracoval azt, ami köztünk kéne legyen. Egyikünk sem mondta ki, hogy szakítsunk, de mindketten éreztük a súlyát az egésznek. Ha még Harryvel csinálta volna, az se lett volna könnyű, de azt talán jobban el tudtam volna fogadni. Dehát Ronnal? Pontosan tudja mennyit jelent számomra. Már december lassan második hetében vagyunk. Mindenki nagy karácsonyi lázban ég és díszítik az egész kastélyt. Nagyon szép tényleg. A szünetemet Ronéknál töltöm ahogy Harry is és ennek nagyon örülök. Mondjuk most csak a keresztszüleim lesznek nagyon úgymond felkapottak, hisz a gyerekekkel minden egyes napomat együtt töltöm. Ronnal közöltem a helyzetet Draco és köztem. Hát rendesen sokkot kapott és nem akarta elhinni. Aztán rosszul érezte magát, mert szerinte miatta van. Hülye... Ja igen, a gyengélkedőt is gyakran látogattam meg a napok során. Draco rengetegszer akart odajönni beszélni, levelet küldött, személyesen jött oda, Harleyt küldte, Monstrot, majd Crackot. Mindig elutasítottam. Haragszom rá tényleg. Bármennyire is szeretem, hiányzik, de ez mélyen ütött. Durva, hogy azóta rá se néztem és egy ép értelmes mondatot nem váltottam vele.
Ahogy felkeltem a fürdőszoba felé vettem az irányt. Megmostam arcomat, majd elvégeztem reggeli rutinomat. Szombat van, tehát nem kell órákra menjek és kénylemesen el tudok készülni a reggelihez szerencsére. Mivel most elég jól érzem magamat az eddigi napokhoz képest egy kötött fehér ruhát vettem fel egy fekete, vékony harisnyával és egy fekete magasabb sarkú csizmával. Hajammal rengeteget vergődtem, szóval inkább levágtam... haha csak vicceltem, kiengedve hagytam.
A nagy terem felé azt figyeltem, hogy egy csomó helyre ki van rakva fagyöngy. Szóval elég sok embert láttam a folyosón smárolni. Ezen jót nevettem, főleg Piton fején, ahogy végignézett rajtuk.
-Jó reggelt professzor!
-Jó reggelt Cathy! -most igazán kedves volt. Cathynek se hív gyakran. Lehuppantam Harley mellé, aki rögtön kérdésekkel bombázott meg.
-Jól vagy mostmár?
-Igen, jobban.
-Kinél leszel az ünnepek alatt?
-Ronéknál.
-Várod már?
-Igen.
-Hallod, most is megkérdezte tőlem egy fiú, hogy mi van veled. Nagyon vicces! Amióta szakítottatok Dracoval, szerintem Ő volt már a kilencedik srác aki érdeklődött felőled.
-Hihetetlen! -nevettem
-Tényleg, Dracoval nem szeretnél beszélni?
-Hát, ezen gondolkodtam egész éjjel.
-Mire jutottál?
-Hát, talán ha kövileg odajön, akkor beszélni kéne vele. Legalább csak barátok legyünk. -néztem rá a fiúra, aki életkedv mentesen ült a reggelije felett.
-Tudod, hogy ki nem állhatom Dracot, de ez most jó ötlet. Szükségetek van egymásra nézd meg.
Bólintottam egyet, majd neki is láttam a reggelinek. 1-2 kilót fogyhattam az idő alatt és nem áll jól, úgyhogy vissza kéne szedjek legalább egyet. Reggeli után beszélgettem kicsit az ikrekkel. Imádom, hogy mindig meg tudnak nevettetni. Szóval fülig érő szájjal mentem a körletünk felé a hosszabb úton. Még itt is van fagyöngy. A dekorációban gyönyörködtem, szóval nem igazán figyeltem előre, mire neki is mentem valakinek.
-Jajj bocsi, kicsit elmerültem a díszítésben! -felnéztem és Draco volt az. Bár mondjuk előbb is rájöhettem volna, ha figyelembe veszem parfümjének illatát. Kicsit meglepődtem és elállt a lélegzetem, hogy pont belé botlottam.
-Nem baj! -egy enyhe mosolyt küldtem felé, majd elmentem mellette és folytattam utamat. Legalábbis tervben ez volt.
-Cathy kérlek várj!
-Igen?
-Tényleg sajnálom, ami a Harry, Ron és köztem lévő verekedést illeti.
-Már jól van mindenki!
-Kivéve Mi.
-Tessék?
-Cathy, nem veszed észre? Egyikünk sem boldog egymás nélkül.
-Ezt igazán rosszul látod Malfoy! -erre halkan nevetett egyet- Ráadásul Te, Te voltál túl sokat Pansyvel...
-Cathy, Pansy mászott rám. Erőteljesen rászóltam, hogy hagyjon már békén, aztán behisztizett. De innen csak az jött le, hogy Te hol fent, hol lent voltál érzelmileg.
-Esetleg ezzel van valami problémád?
-Mindkettőnknek hiányzik a másik nem látod?
-Malfoy ne beszélj többes számba még ha igaz is.
-Látod Cathy? Igaz! -nevetett
-Ez a két nap nem mindegy? Aztán a szünet alatt megpróbáljuk elfelejteni egymást.
-És Te ezt akarod?
-Nagyon bánt az a dolog, ami Ronnal volt.
-De ahj Istenem. Mindegy.
-Szerintem is! Boldog Karácsonyt! Szia!
Ezennel hátat fordítottam és tovább is mentem utamra. Hát nagyon nem azt csináltam, amit Harleynak mondtam. Ez meg így most idegesít. Nem is értem a hülye fejemet, hát még mindig szeretem Malfoyt és hiányzik. Hogy mégis miért csináltam ezt, hát azt nem tudom. A folyosón csak a szőke fiú őrjöngését lehetett hallani. Ezért rosszul éreztem magamat, utána nehezen, de beletörődtem és eltereltem a figyelmemet.
~
-Nem kérsz enni Cathy drágám?
-Köszönöm, de nem Keresztanyu!
-Amióta itt vagy nem is eszel. Nem jól főzök?
-Ilyet ne is mondj Weasley néni! Imádom a főztöd, de most nem tudok enni.
-Mi a baj?
-Azt egyenlőre hagyjuk.
-Beszélgethetünk kicsit?
-Persze! -ezennel bevezetett a nappaliba
-Harryvel tényleg... volt köztetek valami? -mosolygott
-Igen, volt! -nevettem- De annak már vége!
-Jajj és mi történt?
-Hát nem éreztem, hogy igazán szeretném és nem olyan volt a kapcsolatunk, mint előtte.
-Értem. Így a legjobb. És ugye akkor minden tiszta köztetek?
-Igen! Már minden rendben!
-És most van valami másik fiú? -kacsintott
-Keresztanyu, tudom, hogy tudsz róla!
-Jajj hát persze, hogy tudok, de nem akartam úgy hirtelen rákérdezni.
-Gondoltam! -nevettem- De ha tőlem szeretnéd hallani, akkor igenn van!
-Kis Malfoy az ugye?
-Igen!
-És ugye nem bánt Téged?
-Eleinte szörnyű volt a kapcsolatunk. Oltogattuk, odaszóltunk egymásnak, aztán rájöttem, hogy nekem Ő semmit nem ártott és tisztán kéne kezelnem Őt. Tudom, hogy Harryéknek gyakran keresztbe tesz. De jobban megismertem, elkezdtem bírni, aztán kedvelni, aztán szeretni, majd beleszerettem. Teljesen más lett a szeretettől, a boldogságtól. Nagyon wow az az összhang ami köztünk van és nem veszekedtünk annyira gyakran mint vártam és tényleg az a szeretet, Úristen és egy csomó mindenre sikerült rávennem.
-Például?
-Leszoktattam róla, hogy Weasley patkánynak hívja Ront, vagy Hermionét sárvérnek. Bár az még nem teljes. Ha valamit szeretne mondja azt, hogy Kérlek. A stílusa is teljesen megváltozott. Nem olyan flegma, lekezelő és nincs már annyira elszállva magától. Harryékbe se köt bele annyit. Sikerült megértetnem vele, hogy Ron mennyire fontos nekem, mintha a bátyám lenne és ne bántsa. Ezáltal már Harryt se piszkálta annyit.
-Miért érzem azt, hogy lesz itt egy De?
-Mert van is. Lucius és Anya nem nagyon díjazzák a kapcsolatunkat. Legalábbis Anya már igen, de Lucius ki nem állhat, mivel Anya az anyám! Érted?!
-Igen, teljesen! -kacagta el magát, mire én is
-Na és hát megfenyegetett Lucius amibe most inkább nem folynék bele, de tényleg. Ezért azt találta ki Ron, hogy legyen titkos a kapcsolatunk. Nincs három hete, hogy eljátszottuk, hogy szakítottunk. Ezzel semmi probléma nem volt, de talán a második napon már káosz volt. Draco összeveszett Harryvel, aztán egymásnak mentek, Ron megpróbálta szétszedni Őket, aztán Ron kapott egy olyat Malfoytól, hogy elájult. Aztán feljött a szobába Draco, ezeket közölte Én meg azt mondtam neki, hogy hagyjon békén. Aztán majdnem két hét után tegnap előtt beszéltünk először. Többször meg akarta beszélni, de nagyon haragudtam rá. Pontosan tudja, hogy mennyire fontos nekem a családom, és mégis bántotta Ront.
-Cathy szivem, azt tudod, hogy magadtól kezdtél el beszélni a kapcsolatotokról?
-Igen?
-Igen, annyit kérdeztem, hogy ugye nem bánt Téged.
-Hű, jól belelendültem.
-Szereted Dracot Cathy!
-Igen, mindennél jobban, de tényleg nagyon szíven ütött, amikor bántotta Ront. Ezért tényleg haragszom, illetve haragudtam rá.
-Jajj, Ronnak tök mindegy az az ütés, így is elég hülye már! -legyintett
-Anyaaa, hallak! -ezen jót nevettem
-De miért nem beszéltétek meg amikor odament hozzád két napja?
-Magam sem tudom.
-Olyan vagy, mint Marie. Ő is mindig ezt csinálta. Én erre azt tudom mondani, hogyha még mindig szereted, ahogy tudsz rögtön beszélj majd vele!
-Rendben! Köszönöm Keresztanyu! -öleltem meg
-Na és mostmár kérsz enni?
-Igen! -nevettem
Megebédeltem, utána felmentem Ginny szobájába, mivel vele alszom.
-Ginny! Ti együtt vagytok Seamusszel?
-Mi? Dehogy! Csak egy nagyon jó barátom.
-Többnek tűnik! -nevettem
-Nekem más tetszik!
-Ó és szabad tudnom, hogy ki az a szerencsétlen?
-Cathy! -nevetett mire Én is elkezdtem
-Najó, vicceltem! Na de ki az?
-Jó, de ígérd meg, hogy senkinek nem mondod el. Csak Hermione tud róla, meg talán Ron is!
-Esküszöm!
-Harry az.
-Tudtaaam! -ugrottam fel
-Shhh, halkabban! De Ő úgysem viszonozza!
-Hé, hé csajszi! Tudod milyen kis félős fiú. -erre elég érdekesen nézett rám- Mármint a lányok terén. De ha meg nem viszonozza, akkor elég suta a fiú, és nem szabad utána futnod. Akkor kell venni egy mély levegőt és azt mondani, hogy jobbat érdemlek.
-Igazad van!
-De amúgy szerintem Ő is viszonozza. Csak nézz rá! Hogy csillog a szeme amikor rád néz. Rám nem nézett így. Ja és amikor együtt voltam vele, akkor egyszer kint ültünk a padon, Te eljöttél mellettünk és tekintetével végigmért téged.
-Jézusom tényleg?
-Így bizony! Na de most megyek, megígértem Kereszanyunak, hogy befejezem még ma a kókuszgolyót.
Elég hamar végeztem a kókuszgolyó formázásával és a kókuszba forgadásával. Kimentem a ház elé egy bögre kakaóval és néztem a havas tájat.
-Nem fázol? -jött ki Harry
-Nem! A kakaó melegít.
-Kicsit beszélhetnénk?
-Persze, mondd!
-Malfoyjal Ti tényleg szerettétek egymást?
-Igen. Nagyon.
-Látszott, de attól félek, hogy Malfoy csak kihasználta, hogy szereted Őt és foglalkozol Vele.
-Miért mondod ezt?
-Mert Ő Draco Malfoy. Az is megfordult a fejemben, hogy csak azért került közelebb hozzád, hogy rólunk, vagy csak rólam megtudjon több dolgot, amit ellenünk fel is tud használni.
-Draco nem ilyen! Ne beszélj sületlenségeket. Tényleg... szerettük egymást. Én meg még mindig szeretem. -bólintott egyet és bement. Ennek sem volt sok értelme. Kis idő múlva Én is bementem. Hamar lefeküdtem aludni, hisz már egyre jobban közeleg karácsony és nagyon várom már.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Our Love Story  🇭🇺/Draco Malfoy, Harry Potter ff./🇭🇺  Donde viven las historias. Descúbrelo ahora