Our Love Story 🇭🇺/Draco Malfoy, Harry Potter ff./🇭🇺

~ 34 ~

-Tudod, hogy melyik kórteremhez kell menni?
-Úgy nézek ki?
-Hát nagyon nem!
-Nyugi, meglesz. Itt voltam valamerre pár éve.
-Te jó ég! Mit csináltál akkor?
-Leestem a lépcsőről... -Draco arcán egy nagyon enyhe mosolyt és egy nagyon durván elfojtott röhögést láttam- Ne röhögj! Konkrét gurultam! -ennyi kellett neki, mint a bomba kirobban belőle az az őszinte nevetés. Igaz, hogy rajtam nevet, de nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjam el magamat.
-Amúgy nagyon fura, hogy még egy muglit sem láttam.
-Ez most komoly?
-Csak lent azt a három nőt. Ők úgy néztek ki, mint az ápolók a suliból.
-Draco Szivem, ápolók Ők is.
-Ooo! Rendben.
-Na, de itt van Apa. Bejössz velem?
-Persze!
Félve kinyitottam az ajtót, majd beléptem rajta. Szívem megszakad. Látni apát az ágyon fekve, full tehetetlenül, betegen... Szörnyű.
-Szia Anya! Szia Apa! Hogy érzed magad? Jobban vagy?
-Szia Cathym! Nem tud válaszolni. Nagyon rosszul van. Nincs benne erő. -erre csak lesütöttem szemeimet
-Elnézést, de vizsgálnám a beteget. Megtennék, hogy addig kifáradnak?
-Igen, természetesen!
-Köszönöm!
Kimentünk a szobából a folyosóra.
-Cathy figyelj! Bármennyire is fájni fog most ezt hallani... tudni... ezzel együtt élni... -ezzel most mit akar mondani? Nekem nem, de Draconak leesett. Közelebb lépett, megfogta a kezemet és magához húzott-... de nem lesz jobb. Nem tudnak rajta segíteni! -csuklott el anya hangja, de nem sírt. Nekem összeállt a kép. Fájdalom, nem lesz jobb, nem tudnak rajta segíteni. Apa... Mint akit elvágtak, úgy kezdtek el a könnyek kiszökni szemeimből. Nem lehet. Nem lehet igaz. Nem lehet, hogy el fogom veszíteni Apát. Draco mellkasába fúrtam fejemet és úgy zokogtam a kórház folyosóján.
Kijött az orvos, bólintott egyet, majd Anya el is indult be.
-Anya várj!
-Mondjad.
-Bemehetek Én? Egyedül.
-Persze. -bólogatott és hagyott is bemenni.
-Szia Apa! -nem köszönt vissza, hisz nem volt elég ereje hozzá. Csak követett szemeivel.- Nem tudom hol is kezdjem, de iszonyatosan szeretlek. Hiába mondják az orvosok, hogy nem tudnak megmenteni, kérlek Te bizonyítsd be, hogy igenis képes vagy meggyógyulni. Nagyon erős vagy Te is, ahogy Én is. Mind lelkileg, egészségileg és fizikailag! -fogtam meg kezét- Nagyon sajnálom, hogy az utóbbi időben nagyon kevés időt tölthettünk együtt, nagyon kevés idő volt amikor találkoztunk. De akármennyi közös emlékünkre visszagondolok, csak mosolyogni tudok. Ha esetleg nem sikerülne... elég sok dolgot kell elmeséljek, illetve elmondjak. Először is legyen csodálatos életed ott fent. Majd még találkozunk. És akkor most hol is kezdjem a mesélést. Együtt voltam Harryvel szeptemberben. Igaz, pár hetet, de Mi alkottunk egy párt. Idő közben beleszerettem Draco Malfoyba, akibe nem kellett volna. Legalábbis szerintetek és Draco apja szerint. Többször akartam öngyilkos lenni, mert megbántottam, vagy bármi konfliktus alakult ki köztünk azt nem tudtam túl jól kezelni. Végül megkérdezte, hogy leszek-e a barátnője. Mondanom sem kell mit mondtam. Soha nem éreztem ezt az érzést, amit Szerelemnek hívnak. Eddig csak gondoltam milyen jó is lehet. De sokkal jobb mint gondoltam! -ezen picit elmosolyogta magát- Voltak közöttünk még bonyodalmak, szakítottunk, újra összejöttünk, a Roxfortba vissza vezető úton kiderült, hogy amikor éppen nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, akkor egy lánnyal lefeküdt. Egy éjszakás kalandnak nevezte. Azt hittem ilyen csak a felnőttek életében van és nem a 16 évesek korosztályában. Összetörtem akkor. Hisz az a lány gyönyörű. Aztán Draco megnyugtatott, hogy nem így van. Mindezek előtt nem tudom, hogy egy jó döntést hoztam-e, vagy inkább csak veszélyessé tettem az életemet vele. De ezt neked mindenképp tudnod kell! -engedtem el a kezét- Halálfaló... lettem! -húztam fel a kezemről a pólót- Ne akadj ki kérlek, lehet ha másik utat választottam volna, most nem lennék itt és nem nyomnám Neked a sódert. Tegnap, viszont megtörtént az, ami valószínű szerintetek szülő szemmel korai... de lefeküdtem azzal a fiúval akit mindennél jobban szeretek. Úgy éreztem, mostmár készen állok rá. De nyugi, nagyon óvatos volt és vigyázott rám. Biztonságban vagyok mellette és mindig megvéd. Nagyon aranyos egy fiú. Ha jobban megismernéd, Te is bírnád nagyon. És remélem lesz alkalmad megismerni. Köszönök Neked mindent Apa! Az egész életre való nevelést, tanítást, -csuklott el a hangom- emléket, sőt még a vitákat is. Nagyon szeretlek és megígérem, hogy boldog leszek! Ahogy Te kérted mindig! -fogtam meg újra kezét, majd Ő is picit visszaszorította
-B...Bü-Büszke vagyok Rád! Sz-sz-sze-szeretlek! -odahajoltam és megöleltem.
-Nagyon erős vagy! Még tudod csinálni! És ha megcsináltad, Anyának kérlek ezeket ne mond el! Főleg a Halálfalós dolgot. -ezen amennyire tudta elmosolyogta magát. Letöröltem a könnyeket az arcomról, majd kimentem.
-Jól vagy?
-Nem teljesen.
-Nyugodtan visszamehettek a suliba! -mondta Anya
-Ezt most nem gondoltad komolyan ugye?
-De.
-Most komolyan azt kéred Tőlem, hogy menjek vissza a suliba úgy, hogy az Édesapám az életéért küzd odabent, és ki tudja még mennyi ideig lesz itt köztünk? Te meg képes vagy visszaküldeni a Roxfortba?
-Cathy, nyugi! Erre most nincs szükség.
-De igen is van Draco. Uh Anyu mi lett veled...
-Szivem ne itt.
-Nem érdekel semmi. Az anyám mégjobban meg akar fosztani apámtól.
-Gyere menjünk ki levegőzni! -fogta meg kezemet és a kijárat felé kezdett vezetni.
-Miért csinálja ezt velem?
-Ő is nagyon feszült és Te is az vagy! Ez meg csak konfliktust okoz köztetek. Nem szabad összevesznetek. Most van a legnagyobb szükségetek egymásra.
-Nekem most csak Rád van szükségem.
-Szivem Én itt vagyok és leszek. De anyuddal most ne veszekedjetek kérlek.
-Hm talán igazad van. De... Te hogy viselnéd, ha az anyád meg akarok fosztani az apáddal töltött lehet, hogy utolsó percektől?
-Rosszul...
-Látod...
-Jó Szivi, de Kérlek ne idegeskedj. Nem lesz jobb. Kérsz valamit enni?
-Ühüm...
-Most mondanám, hogy hozok kaját, de fogalmam sincs mi merre van... -nevetett, amin Én is.
-Vagy a kórházi büfé vagy valami kajálda vagy étterem.
-Miért érzem azt, hogy étterem lesz?
-Mert jól ismersz. Innen nincs messze egy finom pizzéria.
-Oksa.
Miközben sétáltunk a kajálda felé egész sokan megnéztek minket. Legalabbis Dracot. Hisz nem mindennapi egy majdnem fehér hajú, szürke szemű fiú az egyszerű város utcáin.
-Miért néznek ennyien? Mindenki belém van esve?
-Hát, könnyen meglehet. De szokatlan a külsőd. Nincs fehér hajú, szürke szemű ember. Ráadásul, aki ilyen elegánsan járkál. Úgyhogy hami után elmegyünk és veszünk neked valami egyszerűbb ruhát.
-Oh, már értem, hogy miért csak egy pulcsi van rajtad.
Egész gyorsan sikerült elfogyasztani a pizzát, szóval gyorsan mentünk is Draconak venni valami hétköznapit az ing és az öltöny nadrág helyett.
-Ez zárva van! -jelentettem ki- Akkor gyerünk a másikba.
-Várj, kinyissam? -akarta elővenni pálcáját
-Draco nenenenene, muglik között nincs varázslás tudod!
-Ja... tényleg. Akkor hol a másik?
-Szemben.
-Azt hittem megint kilométereket kell sétálni.
-Ne hisztizz!
-Jó na. Szóval most Te fogsz öltöztetni?
-Ahaaam.
-Uh akkor jó! Azt hittem nekem kell válasszak valamit, de akkor megállt volna a tudomány! -ezen jót nevettem.
Elkezdtem válogatni először a pólók között.
-Ugye nem pirosat akarsz?
-Miért?
-Kizárt. Griffendél... Csak zöld, fekete, szürke vagy fehér.
-Ejha micsoda kikötések.
-De... ha neked tetszik felpróbálom! -ezen enyhén elmosolyogtam magamat. Hihetetlen, hogy a férfi részlegen mennyire egyszerű ruhák vannak. Végül vettünk neki egy fekete farmert, egy fekete, egy fehér és egy szürke pólót és egy fekete pulcsit. Visszamentünk a kórházba. Anyától bocsánatot kértem, elmondta Apa állapotát, ami most egész jól áll. Már késő este van. Nem nagyon tetszik nekem ez a hotel. Nem tűnik túl biztonságosnak, de hova máshova is tudtunk volna menni. Most nyugodt vagyok, hisz Apa állapota javulóban van.
-Nem merek elmenni fürdeni.
-Miért?
-Ki tudja mi fog megtámadni a lefolyón keresztül?
-Semmi?
-Jó, de Te nem félsz itt. Na de léccciiii...
-Mit szeretnél?
-Bemegyek és Te állj ide az ajtó elé ki és közben beszélgess velem léccci!
-Jól van! -nevetett. Elégedetten besétáltam a fürdőbe és lezuhanyoztam.
-Öm, bedobod a pizsim?
-Hol van?
-Bőröndbe. De siess, mert valami meg fog enni. Te amúgy, most panaszkodni támadt kedvem. Egész nap meg se öleltél, puszit se adtál, de még csókot sem.
-Jajj bocsánat! Igazad van! De Te se.
-Mert Te se.
-Jó na! Öltözz fel -adta be a pizsamámat- és kapsz mindent!
-Oksi! -kacagtam. Gyorsan felöltöztem és mikor kimentem Draco nyakába ugrottam.
-Hű, ez aztán tényleg hiányzott ma Neked! -miért beszél ennyit? Inkább megcsókoltam, ha már Ő nem tette rögtön. Mikor elváltak ajkaink még mindig csak öleltem és öleltem. Most iszonyatosan jól esett.
-Szeretlek Szivi!
-Én is Téged Életem.
~
-Mi ez? -keltünk fel kopogásokra- Mennyi az idő? -kérdeztem fáradt hangon.
-Hajnali fél négy. Ki mit szeretne?
-Mondtam, hogy valami meg fog támadni. Mint abban a filmben év elején.
-De olyan nem létezik!
-Látod, kellett neked bekapcsoljad azt! -nevettem- Na de még ma megnézzük ki az és mit szeretne?
-Ja igen.
Fáradtan kiszálltunk az ágyból, felkapcsoltuk a lámpát és ajtót nyitottunk. A kezemben megtalálható volt a seprű és egy gyerta. Most bármi lehet, szóval biztosra mentem.
-Anya?
-El-elment.
Ez volt az a pillanat, amikor teljesen... összezuhantam. Apa elment. Soha nem láthatom többet. Soha nem beszélhetek vele többet. Soha nem ölelhetem már meg. Ez, hogy is mondjam... tragikus érzés. Nem mutattam ki  fájdalmamat, hisz már felkészítettem magamat erre. Nagyjából. Anya nem láthatja, hogy padlón vagyok, mert Ő is szörnyen fogja magát érezni. Mégjobban. Milyen erős lelkileg... Nem mutatja, hogy össze van törve, nem sír. Követnem kell a példáját.
-Jó, jó lesz neki fent is. -öleltem meg anyát a könnyeim küszködve, remegve.
-Igen. Nagyon Szeretlek! Viszont most mennem kell. Papírok meg stb. Majd holnap találkozunk.
-Jól van! Szia.
-Sziasztok!
-Szia.
Amint becsuktam az ajtót sírni kezdtem.
-Kicsim, részvétem. Ennek így kellett lenni... vagyis nem, de valamiért így tört...
-Shhh... -tettem mutatóujjamat a szájára és hozzábújtam.
-Minden rendben lesz! -ölelt vissza- Szeretnél róla beszélni?
-Azt hiszem...
-Mond nyugodtan!
-De már késő van.
-Nem érdekel. Az az egy számít, hogy Te jobban legyél!
-Köszönöm!
-Mesélj Szivem!
-Annyi minden állt még előttünk. Még csak 16 éves vagyok és elveszítettem az Apámat. Mindig ott volt mellettem, nekem adott igazat, ha úgy volt és képes volt Anyával is szembeszállni. Ő adott nekem rengeteg önbizalmat, amikor nem hittem el, hogy szép vagyok, vagy hogy képes vagyok valamire. Mindig bízott bennem. Rengeteg erőt adott. Azt akartam, hogy egy nap, majd Ő kísérjen az oltárhoz, büszkén bejelenteni neki, hogy várandós vagyok és nagypapa lesz. Látni, ahogy úgy törődik az unokájával, mint velem törődött. Úgy szereti, mint engem. De ezt nem láthatom. Viszont nagyon büszke vagyok Rá. Mindenért. De ez most nagyon nehéz. Azt akartam, hogy Téged is jól megismerjen. Hiába vagy Lucius fia, biztos vagyok benne, hogy nagyon megszeretett volna Téged. De nem volt rá lehetősége. Néha úgy érzem, hogy lehettem volna jobb gyerek. Szó fogadóbb, rendesebb, nem olyan flegma és bár ne veszekedtem volna olyan gyakran, de mégis ritkán, mint tettem. Ahhoz, hogy erre ráébredjek csak annyi kellett, hogy meghaljon? Nagyon haragszom magamra...
-Ne haragudj magadra. Vannak dolgok amiket megbánik az ember, de nem szabad haragudj magadra. Nem Te tehetsz erről. Csak egy megfázás volt. De sajnos legyőzte. Ne magadat ostorozd kérlek. Gyönyörű amit elmondtál és ezt biztos Ő is hallotta odafentről. Minden rendben lesz. Biztos vagyok abban, hogy azt szeretné Apukád, hogy boldog legyél. Ahogy tudom, meg is ígérted Neki, hogy mindig boldog leszel! Ugye?
-Igen.
-Akkor tartsd be az ígéreted Hercegnőm és lássa, hogy erős vagy. Mindenki tudja, hogy az vagy! Jól van? -ezen picit elmosolyogtam magamat és megöleltem.
-Nagyon Szeretlek Draco! Köszönöm, hogy itt vagy Nekem!
-Én is Téged Kicsim! -csókolt meg.
Még egy jó pár percen keresztül zokogtam, majd nagyjából megnyugodtam. Most próbálok aludni. Egyáltalán nem sikerül. Túl sok gondolat kavarog a fejemben. Inkább Draco felé fordultam és néztem ahogy szuszog. Ezen el tudtam magamat mosolyogni. Megfogtam a kezét és mondhatjuk, hogy Nekem is sikerült elaludjak.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
💚🥺