Miért vagy ilyen helyes?

51 2 0
                                    

Nem tudom mikor aludtam már el csak egy mély hang szólítgatott, fel-kéne kelnem? De hiszen olyan kényelmes itt. A hang még mindig szólított, már egy kézt is éreztem puha arcomon. Jó mostmár megkell néznem ki lehet az. Lassan kinyitottam szemem és szembe találtam magamat két gyönyörű kék szempárral, Cole.
-Jól aludtál grimasz?-mosolygott én pedig komótosan felemeltem a fejemet, hogy kinézzek az ablakon. Megvoltunk állva, egy hatalmas faház volt velünk szembe. Mindent hó borított és egy hatalmas erdő volt a látó határomon belül.
-Hol vagyunk?-érdeklödtem a csipáimat törölgetve.
-Megérkeztünk, gyere a többiek még nem érkeztek meg.-mondta és kinyitotta az ajtót így bejött a hideg levegö.
-Bruh.-borzongtam meg így gyorsan felvettem a kabátomat és sapkámat majd kiszálltam. Egy nagy hogolyó találta el a hátamat.
-Cole ezt még vissza kapod!-sikitottam és máris gyúrtam egy hatalmas hogolyót majd megdobtam vele.
-Hé!-kacagott.
-Fejezd be!-menekültem előle folyamatosan nevetve.
-Nem, nem!-futott utánnam és rohamosan dobigált míg rá nem vetettem magamat így mind a ketten hátra estünk a hatalmas hóba.
-Látod, ne packáz velem!-kuncogtam és egy kicsikét kisepertem haját a szeméből, hogy lássam két szempárját.
-Ha nem fagynék halálra szívesen maradnék még itt veled.-nyomta meg a "veled" szót mire bolintottam egyett és feltápászkodtam rólla.
5 perc után már nyitottunk is be a hatalmas faházba. Olyan volt mintha egy friss házaspár megkapná az első házát. Mikor beléptünk fogadott minket egy elő tér ahol levetettük kabátjainkat és cipőinket majd bennébb haladva egyböl nyílt egy hatalmas nappali kandallóval és fotelekkel meg egy Tv-vel is persze, ha kicsit tovább mentünk ott volt egy mini konyha melette egy étkezővel. Lent volt még ezen kívűl egy fürdő és egy szertár majd felmehettünk egy fa lépcsőn az emeletig. Fennt található volt három ajtó ami mindenhol egy francia ágyas szobát jelentett, remek vagy alszok egy ágyban Cole-al vagy nyomoroghat a kanapén. Minden szobához pedig járt egy külön fürdő szoba is. A ház letisztult volt pontosan olyan mint mikor utoljára voltam itt 4 évesen.
-Ez gyönyörű.-jelentette be Cole én pedig helyeseltem.
-Felhívom anyáék, hogy megérkeztünk.-mondtam
-Rendben én pedig Zackkéket.

Anya hihetetlenül örült a hívásomnak majd mikor leráztam megjöttek Zackék is kik konkrétan belakták a helyet.
-Ez valami fantasztikus!-sikitott Kate a nyakamba borulva.
-Igen!-nevettem
-Amigo ezekkel többet soha nem utazom!-fogta a fejét Matteo és lerogyodt a mellettem levő székre.
-Ilyen borzalmas volt?-kérdeztem kuncogva
-IGEN!-jelentette ki eléggé meggyőzően.
-Áh Matteo csak nem bírja azt ha valaki az Alvin és a mokusokról beszél.-legyintett Kate én pedig úgy döntöttem nem akarom tudni a történetet.

Mikor mindenki nagyjából beköltözött szinte egy emberként rogytunk le a kanapékra.
-Gyerekek elsem hiszem, hogy itt vagyunk!-puszilt bele Zack Kate nyakába örömében.
-Én sem!-tapsikolt John.
-És ma mit csinálunk? 6 óra van még csak.-kérdezte Cole egy kolát szürcsölve.
-Hát Jacuzzi-zunk!-jelentette be Zack.
-Nincs is Jacuzzink.-mormogtam.
-Dehogynincsen hugi nyisd ki a szemed!-állt fel és oda sétált egy ajtohóz mit eddig észre sem vettem, majd azt kitárta és intett, hogy menjek oda.
Egy hatalmas Jacuzzi tárult a szemem elé mi pontosan a hegyekre nézett ígyhát ablakok voltak fal helyett.
-Uristen!-sikitottam örömömben.-Mindenki fürdő ruhát! Kate majd segíts koktélokat csinálni!-osztottam ki a parancsot.
Minden fiú felment így ketten Kate-el neki álltunk külön féle Koktélokat készíteni. Megy Mandula vodka koktéltól elkezdve a Rossini koktélig minden volt.
-Lányok irány átöltözni!-jött le félpucéran John.
Felmentem és benyitottam a szobánkba amit elfoglaltunk. Egy kemény felsötestnek ütköztem. Cole volt az. Szálkás teste csak úgy csillogott de nem volt időm ezt csodálni.
-Kimennél? Öltöznék.-mondtam miközben elörángattam fekete egybe bikinimet amin voltak kihagyások ezért merészebbnek néz ki. A stílusomhoz tökéletes.
-Persze.-állt fel és kiment.
Kettőt fordultam a tükörben és nyugtáztam magamban azt, hogy milyen jól nézek ki majd felkonyoltam a hajamat és lementem.
A többiek már a Jacuzziban voltak így én is oda mentem.
-Na milyen a víz?-kérdeztem mire mindenki felém fordult. Cole végig mért tetőtől talpig majd bele harapott alsó ajkába. Gyorsan beszálltam a meleg pezsgő vízbe és leültem volna mikor két eres kéz megmarkolta csipömet és oda húzott magához.
-Tessék.-nyomott a kezembe Cole egy koktélt.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá. Kate Zack ölében természetesen falták egymást, remélem felfedezik egymás belét is. John és Matteo halkan beszélgettek néhány csokót elvetve egymás között én pedig Cole egyik combján mit senki észre sem vett csak mi ketten tudtuk a másik közelségét. Egyik hatalmas karjával átkarolta a csipömet másikkal tarkoját surolta.
-Nagyon finom ez a koktél hugi nem is tudtam, hogy tudsz ilyent!-szólalt meg hirtelen Zack én pedig zavartan felé fordultam.
-Igen, anya tanította.-motyogtam ő pedig egyből kiszúrta a helyzetemet. Kérdön nézett rám mintha azt sugalta volna, hogy egy szavamba telik és elveri Colet amit kétlek, de igyis ugyis megráztam a fejemet, egyrészt mert megnyugtatott Cole közelsége másrészt pedig tudom milyen jó barátok ezt soha sem szeretném háborgatni.
-Cole haza felé veletek megyünk!-mondta Matteo, szegény még mindig sokkban van Kate-töl mi pedig csak felnevettünk.
-Lehetetlen hiszen te vezetsz.-mondta Zack jobban bele gondolva a dolgokba.
-Akkor majd ti mentek Colékkal!-mondta John mi pedig újra felnevettünk.
Ott beszélgettünk abban a forró vízben mintha ezer éve barátok lennénk és közben néztük a gyönyörű elénk táruló panorámát.
9-kor szálltunk ki és mindenki ment a saját szobájába. Egy törülközőt magamra tekerve léptem be a szobákba ahol Cole állt.
-Szia.-köszöntem neki zavaromban hiszen ott állt ő is csak egy száll törülközőben de csak válasz helyett közelebb jött és a falhoz nyomott. Nem ellenkeztem, úgysem tudtam volna, csak fürkésztem szemeit vissza fogva kiváncsiságomag. Felemelte mind két kezem és egyik kezével fogságban tartotta őket.
-Courtney régen találkoztam olyan valakivel mint te.-nézett mélyen a szemembe, a szempárában a tüzes vágyat tudtam felfedezni.
-Én is, szeretek melletted lenni.-pirosodtam el és szinte nem is én beszéltem, hanem a szívem. Lassan elkezdett közeledni szájával az én számhoz de mielőtt megcsókolhatott volna vagy ne adj Isten én kezdeményeztem volna csak bele csókolt a nyakamba.
-Megszeretnélek csókolni, csak nem most.-mondta nehezen én pedig lesütve szemeimet bólintottam. Igaza van nem szabad olyan gyorsan haladni.
Vacsorára pizzát rendeltünk és közben pedig a "Feketék fehéren" című filmen nevettünk.
-Matteo ezután az Alvin és a mókusok jön!-mondta Kate nevetve.
-Te emo ha bemered rakni esküszöm fel-szagatom a fekete szegecses csizmád!-fenyegetőzött Matteo.
-Senki nem rak be semmit!-mondta Cole téma lezárása képen.
-Zacki ezek örültek minek jöttek?-nézett félve barátjára Kate belőlünk pedig kitört a nevetés.
12 kor húzódtunk el a szobáinkba újra.
-Figyelj ha akarod alszok lent a kanapén.-ajánlotta fel Cole én pedig megsajnáltam egy kicsikét.
-Nem kell, csak kibírom veled valahogy.-mosolyogtam rá majd befeküdtem mellé.
-Jó éjszakát Cole.-ásítottam jól oda bújva hozzá kis kifli nagy kifli pózban.
-Jó éjszakát grimasz.-mosolygott bele a hajamba engem pedig se perc alatt elnyomott az álom.

-Mindenki felkelni ma jeges medvét lesünk!-hallottam Zack hangját ki csattogtatott, hogy jobban felkeljünk.
-Itt nincsenek jeges macik!-mondta Kate is.
-Akkor csak sima medvét lesünk!-javította ki magát Zack én pedig kinyitottam két szempáromat...

EllenálhatatlanokWhere stories live. Discover now