Mikor a többiek mellénk libbentek koccintani eleresztette a csípőmet amit addig szorított.
-Boldog új évet!-ölelt meg szorosan Kate.
-Boldog új évet!-viszonoztam ölelését majd megpusziltam Zack-et és a fiukat.
-Fázok.-dideregte John én pedig együtt érzően bólintottam.
Mind bementünk a nappaliba ahol helyet foglaltunk míg Zack hozott egy újabb adag pezsgőt. Fürkésztem Cole arcát ki mosolygott folyamatosan, nem tudtam miért, vagy azért mert beadtam neki a derekam és mostmár én vagyok a gyenge fél vagy pedig azért mert ennyire élvezte a csókot. Néha néha tekintetünk össze ért de valamelyikünk mindig elfordította olyankor a fejét. Már csak egyetlen egy kérdésem volt. Valaki látott minket?
-Annyira boldog vagyok!-tette ősze két kezét Kate és felváltva rám majd Cole-ra nézett.
-Miért?-kérdezte Matteo kíváncsian.
-Biztosan mert új évben vagyunk és amikor haza megyünk majd újra megnézheti a Minyonokat, egész Decemberben nem adták!-karolta át barátnőjét Zack.
-Nem nem, de jó, hogy eszembe jutattad!-húzta még nagyobb mosolyra a száját nekem pedig a pulzusom hatvannal vert, ha Kate elmondja amit látott vége mindennek.
-Kate, eltudnál jönni a mosdóba?-köhintettem lágyan szikrát szórva szemeimmel.
-Um...-kezdte de én csak kirángattam Zack öleléséből és elráncigáltam egészen a fürdőig és ott szinte neki estem.
-Mit akartál mondani?-kérdeztem
-Megcsókolt!-sikította én pedig szájára tapasztottam a kezemet.
-Véletlenül!-vágtam rá de ő csak mormogott.
-Dehogyis! Faltátok egymást mint én a kókuszos vattacukrot!-mosolygott mire én forgatni kezdtem a szememet.
-Kate nehogy elmond valakinek! Cole biztosan csak játszik az emberek érzéseivel süt róla.
-Nem fogom.-sóhajtott majd újra megszólalt-Ha megbánt, kinyírom!
-Tudom, tudom.-nyitottam ki a mosdó ajtaját majd vissza sétáltunk a többiekhez.
-Na mit akartál mondani?-húzta le magához Zack Kate-et puszit hintve hajába.
-Semmit, csak annyit, hogy szép volt a tűzijáték.-húzta le az egész pohár pezsgőjét majd újra az üveg felé nyúlt.
Anyu hívott Erdélyből és boldog új évet kívánt majd úgy döntöttem felhívom a nagyit is.
-Háló?-szólt bele rekedtes hangon.
-Szia nagyi! Courtney vagyok! Tudod az unokád! Boldog új évet!
-Anyád már hívott, nem elég ha egy zaklat?-háborgott-Te is ott vagy Erdélybe?
-Nem én Ausztriában vagyok nagyi!-kuncogtam
-Egyre megy.
-Nagyi hogyan ünnepeltél?-kérdeztem
-A kutyátok bepisilt kétszer is a házba!-csattant fel én pedig a szám elé kaptam a kezemet. Ahha tehát Molly nagyihoz ment.
-Az jó nagyi, de lekell tennem mert szakadozik!-hazudtam és még egy Boldog új év után kinyomtam a telefonomat majd vissza sétáltam a többiekhez.
Mindenki félre vonult beszélni a családtagjaival egyedül Cole-nak szólt a telefonja de nem akarta felvenni. Az 5. csörgésnél felkaptam és bele szóltam.
-Háló?
-Te meg ki a franc vagy?-hallottam egy éles nő hangot.
-Te ki a franc vagy?-kérdeztem vissza ugyan azt.
-Cole nővére és ha te valami elrabló szekta tagja vagy máig éltél!-kiabált a telefonba mitől megremegtem és félve pillantottam Cole-ra ki tisztán halotta a beszélgetést.
-A-adom.-hebegtem és Cole kezébe nyomtam a készüléket.
Még jól hallottam, hogy nővére lehord mindennek majd úgy döntöttem ebből nem kérek ezért felálltam és kimentem a teraszra. Nagy meglepetésemre Matteo bagózott oda kinn.
-Szia.-csoszogtam mellé.
-Szia, megfogsz fázni.-nézett le rám én pedig vállat vontam.
-Matteo mesélj nekem erről a szilveszteri csókról, miért olyan varázslatos és miért kell?
-Azt jelenti, hogy aki csókolózik a szerelmével szilveszter éjjelén azokra egy boldog,tüzes, szerelemmel gazdag év vár. Akik pedig nem csókolóznak azoknak a kapcsolatunk bukásra van ítélve.-mondta el értelmesen, hogy én is megértsem.
-És hogyha olyan emberek csókolóztak akik nem is vannak együtt?-pillantottam fel rá.
-Azok együtt lesznek.-kacsintott én pedig kínomban el nevettem magamat. Senki sem hisz ezekben a babonákban, remélem.
-Köszi.-ittam bele egy pezsgős pohárba mi ott hevert a terasz karfáján.
-Miért kérdezted?-tette fel azt a kérdést amit nem vártam.
-Semmiért csak kiváncsi voltam hiszen ti mind csókolóztatok.-sóhajtottam és csak remélni tudtam, hogy csókolóztak mert igazából észre sem vettem annyira elvoltam merülve Cole szájában.
-Értem.-kuncogott-Na de eredj be még megfagysz itt nekem.-terelgetett én pedig besuhantam a meleg házba.
Hamarosan vicceket mesélgetve komás állapotban feküdtünk a kanapékon. Már már azon is nevettünk ha valaki ásított. Fél 3 volt addig filmet néztünk bár már a többség arra sem emlékezett túl sokat ittunk.
-Mi lenne ha elmennének aludni?-nyögte Kate fáradtan.
-Jó, holnap úgy is buli!-pattant fel Zack és felkapva barátnőjét jó éjszakát kívánt majd eltűntek.
-Mi is megyünk lefeküdni.-szólalt meg Matteo majd ők is felmentek én pedig pár perc múlva szintén feltotyogtam a szobánkba ami közös volt Cole-al.
Nem tudtam mit mondjak ott ült az ágyon rám sem nézve. Elé álltam.
-Beszélhetnénk?-kérdeztem mire ő kínzó lassúsággal nézet végig a testemen egészen a szememig amikbe aztán bele nézett. Bele harapott ajkaiba mitől egy fránya állatkert kezdett feléledni odabent a hasamban.
-Miről szeretnél?-kérdezte felállva így már én kellett felnézzek rá.
-A csókról.-mondtam nagyot nyelve végig a szemébe nézve.
-Nem.-feküdt vissza az ágyba majd megpaskolta maga mellett a helyet, hogy feküdjek be mellé.
-Na még mit nem! Ha nem vagy hajlandó velem beszélgetni várhatod, hogy valaha melléd fekszek! Komolyan mondom nem vagyok neked semelyik kislány akivel játszhatsz! A csókot meg felejtsd el!-csattantam fel és kiviharzottam a szobából.
Lehet messzire mentem, lehet nem. Ki tudja?
A hideg kanapén próbáltam megtalálni a kényelmet ami igazán nehezen sikerült. Forgolódtam húsz percet körülbelül vagy az is lehet, hogy egy órát nem tudtam mennyit. Mikor már kezdtem elbóbiskolni két erős kéz felemelt és valaki mennyasszony pózban kezdett el felfelé vinni. Kis idő múlva lerakott ez a valaki az ágyra majd befeküdt mellém. Nehéz kezével átölelt ami melegséggel töltött el. Megfordultam, hogy megnézzem az arcát. Jól sejtettem egy Cole szempár nézett vissza rám amitől akaratlanul is elmosolyodtam.
Vissza fordított, hogy hátulról tudjon ölelni én pedig engedtem neki. Bármennyire is felzaklatott a csók meg ő, sokkal jobb érzés volt így aludni. Tudtam, hogy a mi kapcsolatunkból még sok baj lehet de akkor nem érdekelt. Két másodperc alatt az álom tündérek elvittek egy sokkal jobb helyre. Álomországba.Kómásan keltem fel fogalmam sem volt, hogy hány óra. Felültem de egy kéz vissza húzott az ágyba. Cole.
-Jó reggelt!-köszönt a reggeli rekedtes hangján.
-Jaj Cole nincs időm!-bújtam ki karjai közül ő pedig értetlenkedve ült fel és nézte végig amíg felveszek magamra egy köntöst és kirohanok.
A konyháig meg sem álltam ahol aztán Zack-et és Johnt fedeztem fel.
-Jó reggelt!-léptem a kávé főzőhöz és azt lenyomva vártam az élet mentő koffein bevitelemet.
-Jó reggelt hugi.-köszöntött mosolygósan Zack.
-Vagy jobbat!-forgatta a szemét John én pedig rá meredtem.
-Mi a baj?-kuncogtam.
-A latin mamája Matteonak úgy döntött meglátogat minket.-sóhajtott.
-Mikor?-mosolyogtam
-Este a bulin !-fogta a fejét belőlem pedig kitört a nevetés.
-Akkor ez esetben mindenképpen jó kell legyen ez a buli!-kuncogtam
YOU ARE READING
Ellenálhatatlanok
RomanceCourtney... mindenkinek más jut eszébe amikor meghallja a nevem. A családomnak és a legjobb barátnőmnek maga a megtestesült szarkazmus. A kívülállóknak pedig egy kis virágszál. Mindaddig senki sem ismerte az igazi énemet ameddig egyik nap be nem top...