Grillezés és a gyilkos edző

29 2 0
                                    

Minden normális kapcsolatban a párok elmennek moziba, piknikezni, vásárolni, vacsorázni. Igen, a legtöbb lány ezt akarná ahogyan én is. De ehelyett mit csinálunk mi? Most éppen Cole mezében ordítok neki a lelátón hiszen megint meccse van. Ezek a közös programjaink mostanában, hiszen a válogatott miatt minden idejét edzéssel tölti. Már csak három hónap és itt van. Izgulok érte, értük hiszen Zack is a pályát szántja izzadtan. Lenézek Cole-ra akinek tucat tini lány kiabál. Én is tini lány vagyok és kiabálok neki de én a barátnője vagyok és ezt már eléggé tudtára adtuk a világnak.
Ő felnéz rám és megvillantja a világ legvonzóbb mosolyát. Pír ül ki az arcomra amit persze nem lát mert túl messze vagyok tőle. Nyertek. Mindig nyernek.
A parkolóban várok rájuk amikor megjelennek frissen és fel dobodva. Cole ad egy puszit az arcomra majd kinyitja a kocsit és a csomagtartóba rakja a nagy táskáját.
-Nagyon ügyesek voltatok!-dicsértem meg őket miközben Zack-et fürkésztem.
-Még mindig nem eléggé ügyesek.-mondta én pedig rá hagytam.-Figyelj Courtney, nálunk ma grill partyt tartunk elhívtam már Cole-t is.
-Okés, anyuék mit szólnak?-kérdeztem bele túrva a hajamba.
-Elmennek apa munkatársáéhoz vacsorázni.-mondta és lazán beült az anyós ülésre fel vontam a szemöldökömet és benéztem az ablakán.
-Hé! Tudod én vagyok Cole barátnője ha feltűnt volna! Az a hely engem illet!-toporzékoltam mosolyogva.
-Na még mit nem hátra hugi!-utasította én pedig morogva beültem hátra.
-Na megegyeztetek?-kérdezte Cole aki eddig meglapult.
-Igen!-válaszolt helyettem kedves bátyám.

Cole-nál voltam és ott készülődtem az estére miközben ő Tv-t nézett. Miközben az alapozómat kentem el az arcomon kimentem a fürdőből hozzá.
-Olyan szuper ruhát rendeltem valamelyik nap és képzeld ma reggel megjött, gondoltam azt veszem fel.-mondtam miközben oldalra biccentve a fejét rám nézett.
-Mutasd meg!-mondta vagy parancsolta, már nem is tudom de gyorsan a táskámhoz indultam ahonnan elővettem a kék virágos kezes lábasomat. Nagyon jó idő volt és meleg ezért felvehettem már. Oda vittem elé és magamhoz szorítottam a ruhadarabot amit ő alaposan megnézett.
-Nagyon jól fogsz benne kinézni szépségem.-mondta.
Vissza mentem a fürdőbe és gyorsan megcsináltam a sminkem további részét ami nem lett annyira nagy szám éppen csak tus és szempillaspirál egy formás szemöldökkel. A ruhát gyorsan magamra kaptam. Gyönyörűen simult rám és emelte ki az idomaimat de mégis annyira laza volt, hogy erre a kis sütögetésre tökéletesnek találtam. Kiléptem a fürdőből és addigra már Cole is kész lett. Fekete rövid nadrágot viselt egy rövid ujjúval és egy converset. Felém pillantott és megnyalta alsó ajkát amitől én sikeresen elpirultam mint mindig. Közelebb jött és átkarolta derekamat miközben újra végig nézett rajtam.
-Gyönyörű vagy Courtney!-puszilt bele a nyakamba.
-Te is helyes vagy Cole.-pusziltam meg a száját.
-De mondjuk ruha nélkül még gyönyörűbben festenél.-gondolkodott el én pedig automatikusan megütöttem a mellkasát.
-Szinte gondoltam.-forgattam a szememet és kitértem karjai közül majd felhúzva a cipőmet készen álltam az indulásra.

Útközben megálltunk a Tescóban ahol vásároltunk bort és fagyasztott csirke mellet meg fagyasztott zöldségeket és már is úton voltunk hozzánk. Cole egyik kezével a kormányt fogta másikkal pedig a combomat. Mindig így utazunk amikor előre ülhetek, és mind a kettőnknek így a legkényelmesebb.
Amikor megálltunk a házunk előtt még adott nekem egy gyors csókot majd a cuccainkat fogva bementünk.
Molly rám ugrott simogatást követelve amit miután lepakoltam meg is adtam neki.
-Na végre, hogy megjöttetek!-csapta össze a kezét Zack.-Gyertek ki!-invitált minket mi meg követtük.
A kertben horgász székek voltak és két hinta ágy. Az egyikben feküdt Kate kinek új frizurája lett a napokban. A haja maradt fekete csak az első két tincset szőkítette ki. Egy fekete szoknya volt rajta egy fekete fehér toppal és minden bizonnyal instázott hiszen a telefonja a kezében volt. Két horgász széket Zack és Cole csapattársai foglaltak el akik már kissé ittas állapotban röhögtek. Melettük Cole nővére nézett gyilkosan rájuk majd amikor meglátott minket kissé megnyugodott. Cole nővére igazából egy hónapja befurakodott a társaságunkba és nagyon jól érzi magát azt hiszem.
-Sziasztok!-köszöntem és gyorsan helyet foglaltam az egyik székben.
-Sziaa Courtney!-köszönt hangosan Kate és mivel egy hirtelen mozdulatot tett így kiesett a hinta ágyból.
-Vigyázz már magadra szörnyella!-szúrt oda neki Cole nővére akit Anasztáziának hívnak.
-Áucs!-fogta a fejét Kate még mindig a földön ülve.
-Gyere emó!-húzta fel Zack barátnőjét aki nagyokat pislogott rá majd vissza feküdt addigi helyére.
-Szia Cole!-köszönt a csapattársa neki.
-Csá!-fogott velük kezet majd köszönt Kate-nek is aki megint megkísérelt kikelni a hinta ágyból de Anasztázia még időben rá ordított.
-Matteo jön?-kérdeztem miközben vigyáztam a húsra nehogy oda égjen.
-Azt mondta, hogy még meglátja.-mondta Zack.
-Mi az, hogy meglátja ha jön jön ha nem nem, én nem sütök tudatlanokra.-mondta Anasztázia miközben mosta a zöldségeket.
-Sztázi, légy elnézőbb.-mondtam neki mire csak megvonta a vállát.
-Ááá! Hagyjatok kiesek!!-sikította Kate akit megtámadott a két óriás kosárlabdás és minden bizonnyal ki akarták ejteni a hinta ágyból. Mi ezen jót szórakoztunk aztán meg Zack elkezdte őket üldözni és ezt Cole szeretettel narrálta nekünk.
Már késő este volt mire kész lett az étel így mindenki a tábortűz körül eszegetett és közben a fiúk minden féle kosárlabdás horror történeteket meséltek.
-Már az egyik karja is leszakadt így csak a másikkal tudta vezetni a labdát de közben meg kergette a hírhedt gyilkos edző majd amikor oda ért a palánkhoz főhősünk és már elrugaszkodott is...-mesélte Krisz csámcsogva. Ő volt a magasabbik kosaras-Na ki találja ki, hogy mi lett a vége?
-Betalálta a labdát és így megmenekült!-mondta Kate teli szájjal a hintaágyból félig kilógva.
-Dehogyis, meghalt.-tácsolta le egy másodperc alatt Sztázi.
-Igen! Honnan tudtad?-ámult el Krisz mire csak egy szemforgatást kapott válaszul.
-Ó, pedig én szurkoltam neki.-biggyesztette le ajkait Kate.
-Ne aggódj baby, ez csak egy kitalált történet.-nyugtatta Zack és sötét tincsei mögül nézett le rá.
-Hé haver adsz egy szálat?-kérdezte a másik kosaras fiú, Liam Colet aki akkor készült rágyújtani.
-Liam, mondta az edzőnk is, hogy hagyd fel a cigizést úgy sípolsz mint egy vonat!-szívott bele a cigijébe Cole de azért adott egy szálat az említett éhen korásznak.
Nem telt el 5 perc amikor a házból hallottuk, hogy egy tányér leesik. Sötét volt bent kint is csak a tűz adott világot. Össze rezzentem és ijedten Cole-ra néztem aki nem törődöm arcot vágott a többiekkel ellentétben.
-Eljött a gyilkos edző!-sikította Kate miközben Zack ölében talált menedéket.
-Megöl mindenkit!-sikította Krisz miközben lebukott a széke alá.
-Végünk!-kiáltotta Liam aki az egyik kezében a cigijét tartotta a másikban pedig egy ásót amit minden bizonnyal anya kint hagyott amikor reggel virágot ültetett.
-Sssst! Mit rikácsoltok azt akarjátok, hogy megtaláljon minket?! Idióták!-pisszegte Anasztázia aki egy könnyed mozdulattal kitépte Liam kezéből az ásót mondván, hogy ő jobban megtudja védeni a társaságot?
Cole felállt és kinyitotta a házba vezető ajtót majd eltűnt.
-Istenem, soha többé nem szeretek senkit csak könyörgöm ne öljék meg!-estem le a térdemre és reszketve imádkoztam.
-Az embernek így legyen testvére!-fujtatott Sztázi nem megnyugtatva engem.
-Én is szerettem!-szipogott Zack mire felkaptam a fejem és csak annyit láttam, hogy Kate törölgeti a könnyeit?
A beszari társaság hölgyeim és uraim akik feláldozzák az én barátomat.
1 perccel később érkezett Cole majd háta mögött még valaki... 

EllenálhatatlanokWhere stories live. Discover now