Szerelmem lapjai

21. fejezet

Türelmetlenül doboltam a lábammal a kanapén ülve. A zajongásom ugyan csökkentette valamennyire a bézs szőnyeg, de így is hallható volt és nyugtalan idegállapotom tükrözte.
Kényelembe helyeztem magam a kanapén és vártam, mikor ér végre vissza Nora a gyógyszertárból. Nincs innen olyan messze, fél óra alatt bőven meg tud fordulni. De a délelőtti megérzésem függvényében minden egyes perc, amit várakozással kell eltöltenem, kétszer olyan lassan telik. Teljesen összezavarodva állítottam be pár órával ezelőtt barátnőmhöz, akit sikerült meglepnem a viselkedésemmel. Kisebb fajta pánikroham lett úrrá rajtam, amint felmerült bennem annak a lehetősége, hogy... Nem, egyszerűen nem tudtam kiejteni még magamban sem.
Ha a gyanúm beigazolódik, az teljesen megváltoztatná az életemet, életünket.
Sokkos állapotban érkeztem meg Nora lakására és a kétségbeesés marcangolt, amint beengedett látta, hogy valami nincs rendben, így egyből faggatni kezdett.
- Késik. Két hete. - nyögtem ki nagy nehezen.
- Csináltál tesztet? - kérdezte egyből.
Csak megráztam a fejem és könnybe lábadt szemekkel néztem fel rá. Leült mellém és próbált megnyugtatni, hatástalanul. Tíz perc múlva eltökélten állt fel és közölte, hogy el ne merjek menni innen, fél óra múlva itt van.
"Találgatásokkal nem megyünk semmire! Jobb, ha már biztosra tudod, akkor majd ráérsz eldönteni hogyan tovább." - mondattal hagyott magamra a házban.
Az órára pillantottam. Még tizenöt perc, mire ideér.
Igyekeztem elterelni valamivel a gondolataimat, mégis mindig valahogy a jelenlegi bizonytalan helyzetnél lyukadtam ki.
Egy mosolygós arc rajzolódott ki lelki szemeim előtt. Halk sóhaj hagyta el a számat. Be kellett ismernem magamnak, hogy hiányzik. Már három hete, hogy elment és egy hosszabb telefonhíváson és napi egy-két pársoros sms váltáson kívül nem igazán tudtunk beszélni. Az egyik oka az időeltolódás volt. Nagyon nehezen találtunk olyan időpontot, ami mindkettőnknek megfelelt volna. Vagy én nem értem rá, vagy ő.
Szórakozottan játszottam a kezemen lévő ékszerrel s elmosolyodtam, amint eszembe jutott az utolsó New Yorkban töltött napja.

- Ébresztő, Csipkerózsika! - keltegetett óvatosan.
- Csak még öt percet. - motyogtam halkan.
- Nem, nem. Tessék felkelni, most! - csodálkozom, hogy egyáltalán értette, amit mondtam.
- Ajj, Matt ne kínozz! - pislantottam fel rá félig kinyitott szemekkel, amint lerántotta rólam a takarót.
Csak egy apró mosolyt villantott rám, majd tekintete elkalandozott a testemen, amikor újra összekapcsolódott a tekintetünk, a szemében vágy csillogott. Gonosz vigyorral az arcomon fordultam a hasamra és helyezkedtem el kényelmesen az ágyon. A fejem alá húztam a párnát és kezeimmel átkarolva igyekeztem volna újra elmerülni az álmok világában.
Csakhogy ezt a tervemet keresztülhúzták.
Karjait a derekam köré fonta, felhúzott az ágyból, megfordított és az ölébe kapva indult ki a szobából. Mire feleszméltem, már a fürdő ajtaja záródott be mögöttünk.
- Neee! Matt, nem teheted ezt. Már ébren vagyok!
Mit sem törődve velem, beállított a zuhany alá.
A jéghideg víz másodpercek alatt lehűtötte a testemet, aminek köszönhetően hangos sikoly hagyta el a számat.
- Mondtam, hogy már ébren vagyok. Ez meg mire volt jó? – csapkodtam a mellkasát
- Csak biztosra akartam menni. – vonta meg a vállát.
- Oh, igen? Ez esetben...
Kisebb vízi csata vette kezdetét. Nevetve fröcsköltük a másikat. Aztán, mikor Matt megelégelte a kis játékunkat, az ajkaimra tapadt. A zuhanyzó falának nyomott és vadul faltuk egymást, nem törődve a ránk zuhogó vízzel. Egy ideig hagytam magam, elvesztem a szorosan ölelő, simogató karok közt. Aztán erőt vettem magamon és leállítottam, mert tudtam, ha most nem hagyjuk abba, akkor egy jó ideig nem is fogjuk. Durcásan nézett rám, mikor elkezdtem kifelé tessékelni először a kabinból, majd a fürdőből.
- Menj már! - toltam kifelé.
- Nem. Tudod, mit? – állt meg és csillogó szemekkel nézett rám - Segítek neked, megmosom a hátad. – villantott rám egy megnyerő mosolyt.
- Csábító ajánlat, de akkor sosem leszek kész.
Győzködtük még egymást pár percig. Végül ő adta fel előbb és a konyhába vonult kávézni.
Amíg lezuhanyoztam és elvégeztem a szükséges reggeli teendőimet, azon gondolkodtam, mivel békíthetném meg. Persze, tudtam én, hogy csak színleli, hogy meg van sértődve, de biztos vagyok benne, hogy nem fog tiltakozni...
Mosolyogva sétáltam a konyha irányába, ahol megdöbbentő látvány fogadott. Matt egyik kezében fakanállal állt a tűzhely előtt és a serpenyőben sülő - illatából ítélve - rántottát kevergette, közben halkan dúdolgatott egy számomra ismeretlen dalt. Az ajtófélfának dőlve szemléltem még egy rövid ideig, de aztán nem bírtam türtőztetni magam és mögé osontam.
Hátulról átölelve, kezeimet a mellkasán összefonva bújtam hozzá.
- Nem is tudtam, hogy konyhatündér vagy! - suttogtam, majd adtam egy apró puszit a füle alatti kis gödröcskébe.
- Sok mindent nem tudsz te még rólam. - fordult hátra félig s rám villantotta az ellenállhatatlan mosolyát.
Kikövetelt magának egy csókot, majd parancsba adta, hogy terítsek meg.
Nem tudom, hogy csinálta, de a rántottája valami isteni volt.
Reggeli után még mindketten elintéztünk pár telefonhívást, aztán belevetettük magunkat a város forgatagába.
Kézen fogva sétáltunk New York utcáin, nem törődve senki és semmi mással.
Először csak céltalanul bóklásztunk. Útközben megbeszéltük, hogy megnézünk egy filmet, így a mozi felé vettük az irányt.
Hagytam, hogy ő döntsön, mit nézzünk meg és egyáltalán nem lepődtem meg, hogy a választása egy horror filmre esett. Nem zavart túlságosan, hogy értelmetlen öldöklést kell néznem másfél órán keresztül. Egyrészt mert nem voltam annyira ijedős, másrészt pedig sejtettem, hogy az a célja, hogy hozzá bújva kövessem figyelemmel a vásznon zajló eseményeket és ez jó érzéssel töltött el.
Láttam, ahogy hatalmas mosoly kúszik az arcára, amikor egy-egy durva résznél erősebben szorítom a kezét és halkan felnevetett, mikor egy brutális jelenetnél a fejemet a nyakába fúrtam.
Ujjaival a kézfejemen apró köröket rajzolt s megölelve még közelebb vont magához.
Innentől kezdve nem igazán érdekelt a film, tökéletesen lefoglalt az arca tanulmányozása.
A mozi után nézelődtünk még egy kicsit. Bementünk egy-két boltba, de végül nem vettünk semmit. Egy óra körül beültünk az egyik gyorsétterembe megebédelni. Az agyam azon kattogott, hogy mit csinálhatnánk még délután. Túl sok használható ötletem nem volt, így megkérdeztem Mattet. Azt mondta neki mindegy, a lényeg, hogy velem lehessen egész nap. Aranyos, de ezzel a válasszal sem voltam kisegítve.
- Elmehetnénk a Central Parkba. Te biztos, hogy jobban ismered, mint én. - vetette fel végül.
- Rendben.
A légkondicionált épületből kilépve megcsapott minket a hőség. Az utóbbi napokban ugyan csökkent a hőmérséklet, de még így is túl meleg volt. Mikor ezt Matt tudtára adtam, nevetve közölte, hogy náluk szeptember vége felé ilyen szavaival élve enyhe az időjárás. Amíg a parkhoz értünk a spanyol életéről beszélt. Elmesélte, hogy került a csapathoz, hogy milyen fura és néha ijesztő volt az ott töltött első pár hónap. Aztán hallhattam a Lucaval való megismerkedésük történetét. Aztán pár bulizós, őrült sztorit is.
Hirtelen ötlet volt, hogy csónakázzunk egyet. Kétkedve néztem Mattre, de ő egy biztató mosoly kíséretében nyújtotta felém a kezét. Nevetve szálltunk be a csónakba.
Egy ideig a vizet kémleltem, de aztán jobban lekötött, hogy Mattet figyeljem, ahogy evez.
A tekintetem újfent magára vonzotta a jobb kezén lévő pólója ujja alól kicsit kilógó tetoválás. Megvártam, amíg megállunk, majd mellé telepedtem. Nem tudtam türtőztetni kíváncsiságom, így feltűrtem az útban lévő anyagot, hogy teljes egészében láthassam és el tudjam olvasni.
Az egész felkarját elfoglalta ez a két mondat, mely négy sorra tagolva helyezkedett el rajta. Elég nagy hétköznapinak nem mondható típusú betűk, a sorok között elválasztóként hullámos vonalak. Első ránézésre soknak tűnt, de még nézegetve egy kicsit, rájöttem, hogy illik a stílusához és jól is áll neki.
Picit elgondolkoztam, de végül sikerült lefordítanom magamnak.