Szerelmem lapjai

3. fejezet

- Ébresztő álomszuszék, hasadra süt a nap! - harsogta mellettem egy férfi torkaszakadtából.
- Hagyjál! - mordultam fel, majd a fejemre húztam a takarót.
- Nem, nem. Tessék felkelni! - majd lerántotta rólam a fedezékem. Ezzel egy időben valaki kuncogását is hallottam.
- Csak egy fél órát még, rendben? - motyogtam dühödten csukott szemekkel, majd a fejem bedugtam a párna alá.
- Talán tényleg hagyni kéne! - jegyezte meg egy ismeretlen hang.
Ez felkeltette az érdeklődésem annyira, hogy méltóztattam kidugni a fejem, s fél szemmel felmértem a terepet.
Egy vad idegen, szürkéskék szempárba ütköztem. Az arcán elterülő mosolytól kis gödröcskék jelentek meg két oldalt. Akaratlanul is, de az én ajkaim is mosolyra húzódtak. A haja szőkés barna, gondosan felzselézve. Egy kék, kissé koptatott farmer és fehér póló volt rajta, amely megfeszült izmos mellkasán. A szemembe nézett, majd tekintete elkalandozott egy kicsit másfelé is. Ekkor tudatosult bennem, hogy csak egy falatnyi ruha van rajtam, mert este nagyon melegem volt. Éreztem, hogy egyből elpirulok. Majd gyorsan felpattantam és a köpenyemért indultam, amit a fotelban hagytam még tegnap este. Felvettem, megkötöttem, majd újra az idegen felé fordultam. Már épp azon voltam, hogy megkérdezem ki is Ő, és mi a fenét keres a hálószobámban, mikor a látóterembe lépett egy ismerős alak is. Elmosolyodtam, majd a nyakába vetettem magam.
- Luca, istenem! El se hiszem, hogy itt vagy! Anyu említette, hogy jössz, de azt nem mondta, hogy ma. Már hónapok óta nem láttalak - ömlöttek belőlem a szavak.
- Te is hiányoztál, hugi! - ölelt szorosan nevetve.
- De ugye tudod, hogy az iménti akciódért még számolunk...
- Persze, persze. Gyere, bemutatlak az egyik barátomnak. Carrie, ő itt Matthias Parker. Matt, ő a húgom, Carrie.
- Szia, örülök, hogy találkoztunk. Lucas már sokat mesélt rólad.
- Meghiszem azt, remélem csupa jót. Részemről a szerencse! Ami pedig az ébresztőd illeti, én próbáltam rábeszélni, hogy később is ráér bemutatni minket egymásnak.
- Ugyan, hagyd. Ő ezt élvezi, de tudja, hogy előbb utóbb vissza fogja kapni! - mosolyogtam angyalian az említettre.
- Kész a reggeli, lent várunk. - indult el Luca az ajtó felé.
Fél percen belül egyedül is maradtam. Pár pillanatig még emésztettem a dolgot. Majd, ha már egyszer vendégünk van, a megszokottnál jobban igyekeztem a reggeli teendőkkel, nem akartam senkit sem megvárakoztatni. Magamra kaptam egy rövid farmert és egy zöld toppot, a hajamat átfésültem, majd a konyha felé indultam. Apa persze már rég elment, anyu is épp indulni készült.
- Sajnálom gyerekek, de el kell intéznem pár dolgot, sietek haza. Foglaljátok el magatokat valamivel, ha délig nem érek haza, akkor rendeljetek magatoknak enni. Jó reggelt, Carrie! Majd jövök. Sziasztok! - azzal el is viharzott. Hogy bír ennyire pörögni már reggel?! Még vagy fél percig meredtem a bejárati ajtóra, majd megráztam a fejem.
- Kávét vagy elalszok! - nyögtem fel.
- Tessék! - nyomta a kezembe egyből a bátyám.
- Hűha, köszi. - gyanús volt ez a nagy kedvesség tőle. A pillantásom a falon lévő órára tévedt. - Te tényleg felmertél kelteni kilenc előtt?? - kérdeztem hitetlenkedve egy oktávval a megszokottnál magasabb hangon.
- Látod, erről beszéltem. - magyarázta Mattnek.
- Ha neked is New Yorkból kellett volna ide utaznod, szerintem hasonlóan reagálnál. - jegyeztem meg duzzogva, majd belekortyoltam a forró italomba.
A kávénak köszönhetően viszonylag hamar magamhoz tértem.
Reggeli után a pakolás természetesen rám maradt, mivel a srácok berendezkedés címszóval a szobáikba menekültek. Gyorsan elmosogattam, majd egy pohár jeges teával a nappaliba vonultam és az aznapi újságot kezdtem el olvasni. Miután azzal végeztem, gondolataimba merülve - melyek New York-ban jártak - ültem a kanapén. Matthias és Lucas csak tizenegy magasságában kerültek elő. Nem bírtam ki, hogy ne cukkoljam őket, hány hétre jöhettek, ha ennyi ideig tartott a berendezkedés...
Aztán mivel anyu még sehol nem volt, úgy döntöttem csinálok én valami ebédet. Meg is kérdeztem a fiúkat, hogy mit szeretnének enni, mire egyöntetűen a bolognai mellett döntöttek. Az az érzésem támadt, hogy ezt már jó előre megbeszélték, mert egyszerre vágták rá és egy percig sem töprengtek a kérdésemen.
Körülnéztem, hogy minden hozzávaló megvan-e, ami az elkészítéshez kellhet. Mivel most nem csak két emberre kellett főznöm, hanem ötnek, kénytelen- kelletlen szembesültem azzal, hogy muszáj boltba mennem, mert se sajtból se tésztából nem volt elég otthon.
Már az ajtónál voltam, mikor visszafordultam, ha valaki akar sétálni egy kicsit, az most jöjjön.
Meglepő módon mind a ketten úgy döntöttek, elkísérnek. Pedig azt hittem, hogy otthon fognak lustálkodni...
- Még mindig más csapatot erősítetek? - tettem fel a kérdést Matthiasnak.
- Igen. A szerződésem csak jövő szezon végén jár le a mostani csapatomnál. Az már biztos, hogy Franciaországban szeretném folytatni. De hogy a Montpellierhez vagy egy másik francia csapathoz igazolok, azt még nem tudom.
- Értem. Na és veled mi a helyzet? - fordultam érdeklődve a bátyám felé.
- Nézted az utolsó BL meccsünket?
- Sajnos nem. Akkora őrület volt, hogy azt sem tudtam hol vagyok. Nem volt időm még azóta sem megnézni. Bocs. De mesélj!
- A csoportban a második helyen álltunk nagyon sokáig. Az utolsó hazai meccs volt a döntő, hogy hányadik helyen zárjuk a kört. A Veszprém ellen játszottunk. - alig hallhatóan felszisszentem. Egy kemény, kitartó csapatról beszélt, az első meccsük alapján ezt tudtam megítélni. Akkor csak pár góllal maradtak alul Lucasék. A hangulat, amit a szurkolók teremtettek elképesztő és egyben félelmetes is volt. Én biztos nem tudtam volna ott jól teljesíteni. Na, nem mintha kézilabdázó lennék, de akkor is. - Jól tartották magukat, szívós egy csapat, de ezt eddig is tudtuk. A kezdő szélső párosuk eksztázisban játszott végig. Tesók, eszméletlen gyorsak, és szinte lehetetlen helyzetekből indítják egymást és a gólpasszaik se semmik. A meccsen is 9 gólt szereztek összesen. Aztán sikerült őket megroppantani, a hibáikból előnyt kovácsolni, így végül mi nyertünk 30:26-ra. Csoport elsők lettünk, miénk a kedvezőbb sorsolás.
- Ügyesek vagytok! - karoltam át az oldalát és húztam magamhoz lelkesen - Hogyhogy el tudtatok szabadulni ilyenkor?
Bátyám nagy beleéléssel kezdte el magyarázni, hogy a jövő héten Európa bajnoki selejtezők lesznek, ilyenkor szünetelnek a hazai bajnoki meccsek. A klubokból hazahívják a válogatott játékosokat, mivel ő nem az, a szerb válogatottnak pedig később lesznek csak mérkőzései - egyértelmű, hogy Mattre gondolt -, így elengedték őket.
Fintorogva tette hozzá, hogy csak azzal a feltétellel, hogy szinten tartják magukat. De inkább futnak itt, mint „otthon". Egyből fellelkesültem a futás hallatán és közöltem velük, hogy én is csatlakozom hozzájuk. Az utóbbi időben kicsit ellustultam és lassan már ott tartok, hogy ez meg is fog látszani... Persze Matt egyből rávágta azzal az ellenállhatatlan mosolyával az arcán, hogy felesleges.
Most csak az egyik közértbe mentünk. Tudtam, hogy anyu ma fel fogja vásárolni az egész boltot. Ha vendégek jönnek vagy valamelyikünk haza látogat, mindig ezt csinálja. Így tényleg csak azt vettem meg, ami szükséges volt.
A srácoknak útközben be nem állt a szájuk. Persze próbáltak engem cukkolni, de nem hagytam magam.
Egy előtt álltam neki főzni, a két jó madarat is befogva. De pár percen belül rájöttem, hogy ez nem épp a legjobb ötlet volt. Egyrészt mert semmit nem haladtak a feladatukkal, ami sajtreszelés lévén sem bonyolult sem megterhelő nem volt. Másrészt inkább ették azt a sajtot. Hamar megelégeltem és az asztalhoz parancsoltam őket, hogy inkább terítsenek. Utána már csak nézték, ahogy csinálom.
- Hugi?
- Hmm?
- Van programod estére? - érdeklődött Luca.
- Nincs.
- Szuper. Akkor ne is szervezz semmit! - azzal el is tűnt otthagyva minket.
- Ez megint mi volt? Komolyan már ki sem lehet igazodni rajta... - ráztam meg a fejem. - Tudod, párszor említett téged Lucas, de azt nem mesélte, hogy milyen poszton játszol, vagy hogy ismerkedtetek meg. - kezdeményeztem beszélgetést. Ugyan nem volt a köztünk lévő csend kínos, de szerettem volna jobban megismerni.
- Balszélső vagyok. Egy bulin ismerkedtünk meg még régen. Összebarátkoztunk és elég sokat beszélgetünk dacára annak, hogy más országban élünk. Te mivel foglalkozol? Vagy még egyetemre jársz?
- Úgy nézek én ki, mint egy egyetemista? - nevettem fel. - Írok.
- Mármint újságban?
- Nem. Könyvet.
- Kíváncsi lennék rá. Majd elkérem a bátyádtól, biztos megvan neki. - mosolyodott el. - Múltkor is kölcsönadott egyet. Nagyon jó volt. Már várom, hogy megjelenjen egy új könyve az írónőnek. - mesélte lelkesen.
- Hogy hívják?
- Cheryl Davis. - hangosan felkacagtam, s percekig nem bírtam abbahagyni.
- Bocs. - kértem elnézést, miután nagyjából sikerült lenyugodnom - Szerintem a következő könyvét nem fogod megvenni!
- Miért?
- Mert életrajzi könyv lesz és csak jövő héten ismeri meg az illetőt, akiről írja.
- Azt akarod mondani, hogy te...
- Igen, Caroline Salais, más néven Cheryl Davis, személyesen. - mosolyogtam rá újból.
- Hogyhogy álnéven írsz? - kérdezte kicsivel később.
- Gimiben is már írogattam. Úgy gondoltam próbára teszem magam. Csináltam egy blogot, ahol az írásaimat publikáltam. Akkor találtam ki ezt a nevet. Aztán amikor arról volt szó, hogy kiadják a könyvem, kértem, hogy hadd maradjon meg ez. Az olvasóim így ismertek. Azóta meg valahogy nem volt kedvem megváltoztatni. Egyébként is, nem baj az, ha nem tudnak mindent rólam.
Érdekfeszítő beszélgetésbe kezdtünk. Legalábbis számomra mindenképpen az volt.
Kikértem a véleményét a könyvvel, az írási stílusommal és mindennel kapcsolatban. A bátyám közben visszajött, de el is menekült hamarosan. Matthias nagyon kedves volt. Őszintén válaszolt a kérdéseimre, közben pedig feltűnően flörtölni próbált velem. Én meg belementem. Annyira aranyos mosolya volt és amúgy is nagyon megkedveltem. Amíg az ebéd elkészült, sok minden szóba került.
Meglepődve vettem észre, hogy mennyi közös tulajdonságunk van és sok mindenben hasonlóan gondolkodunk. Emellett persze megjegyeztem magamban azt is, hogy helyes. Egy fejjel lehet magasabb nálam. Mindemellett a kézinek köszönhetően izmos. Ebéd után rám hárult a mosogatás. Matt hősiesen felajánlotta, hogy segít eltörölgetni, így hamar végeztünk.
A srácok a nappaliban telepedtek le és focit néztek. Nekem csörgött a telefonom, így kivonultam az udvarra. Természetesen Nora keresett és egyből bezavart a gép elé. Kamera előtt akart velem beszélni. Megadóan vonultam a szoba felé, s közben próbáltam kiszedni belőle, mit akar.
- Carrie? - szólított a bátyám.
- Ne most!
Amíg betöltött a gép szereztem egy hajgumit és felkötöttem a hajam, mert melegem volt. Alig hogy beléptem, máris jelezte, hogy video hívásom van.
Egyből rákérdeztem, hogy mi volt olyan fontos, Nora pedig kinyögte, hogy segítenem kéne nekik. Fél szemöldököm felhúzva töprengtem, hogy mi ez a többes szám, és miért nem Carrie-nek szólít.
- Nekem? Innen? Mégis miben?
- Szia Cheryl. Bocsi, hogy zavarunk. - köszönt Nate és ezzel egy időben láthatóvá vált a képernyőn ő is. Aha, így már világos.
- Szia. Meséljetek. Mi a gond?
- A kölyök elbizonytalanodott. Beszélned kéne vele, hogy nem fogod megenni...
- Szerintem... - halk kopogás szakított félbe - Egy pillanat - az ajtóban Matt állt tanácstalanul. - Mit szeretnél? - mosolyodtam el kedvesen.
- Kaphatnék egy törölközőt? Lucast nem lehet elrángatni a tv elől, én meg meguntam a meccset. Gondoltam letusolok, amíg vége.
- Persze. Feltéve, ha kiengedsz. - nevettem.
- Ja, persze. - kerestem neki tiszta törölközőt, majd mentem vissza a gép elé.
- Bocs. Szóval azt akartam mondani, hogy szerintem hagyjátok. Én nem fogom magam ráerőltetni. Ha akar, akkor elér. Egy hét múlva pedig eldönti, mit szeretne. De Nate, szerintem ne nyaggasd ezzel!
- Rendben, végülis van valami abban, amit mondasz. Köszi és tényleg ne haragudj, hogy megzavartunk. Szia!
- Semmi gond. Ciao.
- Car... Cheryl, ne menj messze. Még beszélni akarok veled!
- Oké. Megnézem a srácokat meg, hogy anya hazaért -e.
Amikor visszaültem a géphez első dolgom volt letolni, amiért majdnem elszólta magát. Lehet, hogy kezdek jóba lenni Natetel, de nem bízok még benne annyira, hogy elmondjam neki. Noran úrrá lett a kíváncsi énje. Mindent tudni akart, idézem: arról a messziről is irtó szexi pasiról az ajtódban. Próbálta bizonygatni, hogy majd felfalt a tekintetével. Röviden vázoltam a helyzetet, főként azt, hogy még csak ma ismertem meg. A délután további részében a szobában voltam. Anyu lefoglalta a fiúkat, én pedig egyszerűen csak lustálkodtam. Még mindig megviselt egy kicsit az időeltolódás. Már estefelé járhatott az idő. Majdnem el is aludtam, mikor Luca robbant be a szobába.
- Öltözz, egy órán belül indulunk!
- Hova?
- Pizzázni utána meg bulizni.
- Nincs kedvem - sóhajtottam és folytattam a plafon bámulását.
- Nem fogadom el a kifogásokat. Nyomás! - mosolygott, miközben felhúzott és a fürdő felé tolt.
Fürdés után nem szárítottam meg a hajamat, csak egy kis habot raktam rá. Így enyhén hullámos lesz és bajlódni sem kell vele. Amíg készülődök, úgyis megszárad ebben a hőségben. A ruháim kezdtem nézegetni, mégis mit vegyek fel. Végül egy egyszerű fehér topp, világosbarna short és egy közepes sarok magasságú szandál mellett döntöttem. Sminkben először csak natúrt akartam, de - ha már úgyis bulizni megyünk - végül füstöset csináltam. Még gyorsan befújtam magam a kedvenc parfümömmel, elraktam egy táskába a legszükségesebbeket, felraktam a napszemüvegem a fejem tetejére, és a nappaliba indultam. Luca-ék is már készen voltak és rám vártak.
- Csinos vagy! - jegyezte meg Matthias
- Köszönöm. - mosolyodtam el.
- Indulás! - adta ki a parancsot a bátyám.
A megbeszéltek szerint először vacsorázni mentünk. A pizza valami isteni volt, de csak a felét bírtam megenni. A maradékot az a két éhenkórász minden gond nélkül elpusztította. Komolyan, nem értem, hogy bírtak ennyit megenni...
Utána meg sem álltunk egészen a város egyik legismertebb szórakozóhelyéig. A bejáratnál hosszú sor állt, én már előre láttam keserű sorsunkat, ám Luca nem állt meg a kígyózó sor végén, hanem magabiztosan haladt a bejáratnál álló két biztonsági őr felé. Legnagyobb meglepetésemre két percen belül már egy külön bokszban ültünk.
Maga a hely nagyon jól nézett ki. A lila, sötétkék, fehér és fekete színek domináltak. Az elején még nem nagyon volt kedvem ehhez a bulihoz, de a fiúk különböző koktélokkal itattak. Talán leginkább ennek köszönhetően, a hangulatom egyre jobb lett, sokkal felszabadultabb lettem és végül még a táncra is sikerült rávenniük. Egy idő elteltével egyre jobban pörögtünk, a jókedvünk a tetőfokára hágott. Luca, ha jól láttam épp valami cicababát fűzött, én pedig Mattel táncoltam, amikor a DJ egy lassú számot rakott be. A kezeim a nyaka köré fontam, s úgy mozogtunk tovább a parketten. Egyszerre néztünk a másik szemébe. Az ajkai egyre közeledtek, szorosabban vont magához, majd megcsókolt. Nem tétováztam, én is vadul kaptam az ajkai után.
Jó érzés töltött el a karai közt ringatózva. Az este további részében nem is nagyon szakadtunk el egymástól...

***

Reggel arra ébredtem, hogy a nap sugarai könyörtelenül besütnek az ablakon. Kinyitottam a szemem, s egyből felszisszentem a rám törő hasogató fejfájástól. Csak ezek után tudatosult bennem, hogy nem egyedül, és ráadásul nem is a saját ágyamban fekszem. A fejem Matthias meztelen mellkasán pihent, míg ő átkarolt engem. Az este képei halványan derengeni kezdtek. Ám arra nem emlékeztem, hogy a csókon kívül történt-e több is köztünk. Reméltem, hogy azért annyira nem veszítettem el a fejem. Na, nem mintha Matt nem lenne kedves, aranyos és jóképű, de én nem ilyen vagyok.
Hamarosan ő is nyitogatni kezdte a szemeit, majd meglepetten vette tudomásul, hogy nem egyedül aludt. Aztán egyszer csak nevetni kezdett.
- Mi az? - kérdeztem arcomat a mellkasába temetve, hogy elrejtsem zavarom.
- Lemerném fogadni, hogy azon agyalsz, mi történt este.
- Ennyire látszik?
- Eléggé. De ne aggódj. Nem történt semmi! Mondták már, milyen édes vagy, ha sokat iszol? - simított végig az arcomon.
- Nem. Mit csináltam? - érdeklődtem félve.
- Hmm... mondjuk úgy, hogy a pohár fenekére néztél rendesen. Úgy kellett hazatámogatni. Amikor a szobádba kísértelek, megmakacsoltad magad, hogy te ugyan nem alszol egyedül.
- Úr isten!
- Ja és valami olyat motyogtál, hogy szeretlek Chris. Ha jól értettem a nevet.
- Na ne...
- Figyelj, ne izgasd magad. Én tartom a szám, ha nem akarod elmondani a srácnak.
- Nem a barátom! Inkább úgy fogalmaznék, hogy a múltam. Ami már egy hónapja újfent kísért... Mindegy, ezt most így túl bonyolult és hosszú lenne elmagyarázni. Majd talán máskor... Köszi, hogy hazahoztál.
- Nincs mit.
Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból majd a saját szobám felé vettem az irányt. Örültem neki, hogy Matt sem vette komolyan az előző este történteket. Kedves srác meg minden, de valahogy nem tudnám vele elképzelni... Szerencsére ezt ő is így gondolta, ezzel megelőzve a kínos helyzeteket. A kapcsolatunk szigorúan baráti alapú marad, ahogy megegyeztünk.