Szerelmem lapjai

38. fejezet

Mindennemű bizonytalanság nélkül kijelenthetem, hogy igenis kitört a tömeghisztéria. Az oka a média számára nyilvánosságra hozott könyvborító.
A vártnál sokkal nagyobb port kavart a tény, hogy pár év elteltével pont most döntöttem úgy, hogy felvállalom valós személyiségem. Lassan két hete mennek a találgatások ennek okát illetően. Persze a legtöbben fellelték a bejegyzésemet és egyetlen mondatot találtak belőle érdekesnek, - „Nem részletezném, hogy miért most és ennél a könyvnél..." - amit azóta is előszeretettel idézgetnek minden újság hasábján, s erre hivatkozva számtalan hajmeresztő indokot találtak már ki, mely még csak közelében sem járt az igazságnak.
Túl vagyunk már négy könyvet beharangozó rendezvényen is, melyeknek kivétel nélkül nagy sikerük volt. Az alatt az alkalmankénti másfél- két óra alatt sor került egy-egy részlet felolvasására, egy kicsit beavattuk a jelenlévőket az elmúlt hónapokba, felemlegetve számtalan vicces eseményt is. Aztán pedig vártuk a kérdéseket. Nem volt olyan, hogy ne hangzott volna el egy a szerzőpárost illető kérdés, melyekre mindig ugyanazt mondtuk el...
Chaceszel utoljára három napja találkoztam. Az este emlékei akarva- akaratlanul is felidéződtek bennem:

Mielőtt valami durvát vághattam volna a pimaszul mosolygó férfi fejéhez, felálltam, elnézést kértem a többi jelenlévőtől és nem törődve az értetlenkedő pillantásokkal, kivonultam a teremből.
Idegesen trappoltam be a számunkra fenntartott külön szobába. Úgy hittem, hogy nagy a tűrőképességem és nem lesz olyan, amivel képesek kiborítani akár a mai napon vagy akár bármelyik másik hasonló alkalommal. Ezek szerint tévedtem...
Dühösen vágtam be az ajtót magam után. A fejemet a falnak döntöttem, s kapkodó lélegzettel meredtem magam elé. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve kezemet a falba csaptam. Feszültségem, mintha egy kicsit csillapodott volna, így még párszor megismételtem eme folyamatot, majd kitört belőlem a sírás. A falnak dőlve csúsztam le a földre.
Az ajtó kinyílott, majd halkan becsukódott. Sietős léptek zaja ütötte meg a fülemet, mely felém közeledett. Tekintetem a padlóra meredt, s próbáltam visszafojtani könnyeimet.
- Caro? – csendült fel kérdőn a hangja.
Vettem egy mély levegőt, majd pillantásom Rá emeltem, s neki szegeztem a kérdést, amely kiborított.
- Szerinted tényleg egy pénz és hírnévre éhes idióta liba vagyok, aki csak megpróbál kihasználni Téged? – hangom elcsuklott, majd a nagy nehezen visszatartott könnyek kitörtek belőlem, s testemet rázta a zokogás.
- Istenem, dehogy! Mégis hogy gondolhatsz ilyet?! Az egy őrült hiéna volt, nem kell foglalkozni a baromságaival. Ez volt a célja, hogy kiakasszon.. – felelte, miközben leguggolt elém és magához ölelt.
Percekig voltunk így egymásba fonódva, majd Chace leült mellém és az ölébe húzott.
Óvatosan ringatott és halkan dúdolgatott egy ismerősnek tűnő dalt, hogy megnyugodjak. Célját elérte, mivel a figyelmemet teljesen lekötötte, hogy rájöjjek mi a címe. Homlokráncolásom látva halványan elmosolyodott, s végigsimított az arcomon, a refrén szövegét pedig elkezdte énekelni: „Ha az összes csillag elhalványult, próbálj meg nem aggódni. Egy nap látni fogod őket...Csak vedd el, amire szükséged van és az utadon leszel... És a szíved nem fog többé sírni..."
Fejemet a mellkasába fúrtam, míg kezemmel a derekát karoltam át, s igyekeztem minden mást kizárni.
Az orromat csak az Ő illata töltötte ki, a fülemben egyedül az Ő megnyugtató hangja csengett, testem pedig az érintése által keltett bizsergést érzékelte csupán. Mintha egy burok vett volna minket körül, mely kirekeszt minden zavaró tényezőt.
Az idő, mint olyan megszűnt számomra létezni. Fogalmam sincs, hogy hány másodpercig, percig vagy óráig ültünk egymás karjaiban a fal tövében, csak azt tudom, hogy jó volt. Biztonságban éreztem magam, elhittem, hogy ha Ő ölel, senki sem bánthat és ennél többre nem volt szükségem...

Miután sikerült egy kicsit megnyugtatnia lebeszélt a maradásról, s úgy látta biztosnak, ha hazakísér. Feljött velem a lakásba, elzavart zuhanyozni, ő pedig közben főzött nekem egy teát.
A szobámban az ágyon ülve vártam rá, ahogy felszólítása hangzott, mikor megérkeztünk.
Éppen kényelembe helyeztem magamat, mikor kopogás hallatszott, majd az ajtó kinyílt és Chace sétált be. Kezembe adta a teát, aztán tekintetét végigfuttatta a helyiségen. Egy másodperc erejéig felvont szemöldökkel figyeltem, de aztán rájöttem, hogy még nem volt itt egyszer sem az elmúlt hónapok során.
Az orromat megcsapta a gőzölgő tea, mélyet szippantottam a vadcseresznye jellegzetes illatából.
A kezemben szorongatott csészét ajkaimhoz emelve óvatosan belekortyoltam, miközben továbbra is Chacet figyeltem. Pillantása megakadt az egyik polcon elhelyezett bekeretezett képen. Kezei felemelkedtek, óvatosan végigsimított rajta, miközben ajkain halvány mosoly játszott.
- Ez Tomék esküvőjén készült, ugye? – fordult felém.
- Igen. – bólintottam, s én is a képre pillantottam, melyen átkarolom Chacet és fejem a vállán pihentetem, mint a nagyok, holott nem lehettem több öt évesnél. – Nagyon vagány séród volt. – mosolyogtam rá.
- Te sem panaszkodhatsz azzal az óriási rózsaszín gerberával a hajadban. – nyújtott rám nyelvet, majd mindkettőnkből kitört a kacagás.
Chace leült mellém az ágyra, s amíg én a teámat kortyolgattam, ő minden mozdulatomat figyelemmel kísérte.