„Senki sem képes arra, hogy visszamenjen az időben és ismét elkezdje a történetét,
de bárki újrakezdheti ma, és teremthet egy új befejezést."- Én? – kérdezett vissza meglepetten, s közben a keze is megállt a mozdulatban félúton a szájához.
- Igen. Emlékszel, mikor nagyon összevesztem veled, mert kutattál anyukád dolgai között és ráakadtál egy általam írt fogalmazásra?
- Persze, azt nem lehet elfelejteni. Az igazat megvallva, a mai napig nem értem azt a heves reakciót, amit kiváltott belőled ez az információ. – töprengett el.
- Most nem is azon van a lényeg. Tudod, utána sokáig gondolkodtam azon, amit mondtál. Egyre többet kezdtem írogatni mindenféle történeteket csak úgy a magam szórakoztatására. Kezdett megszületni bennem az elhatározás, hogy a későbbiekben szívesen foglalkoznék ezzel. Már olyan középiskolába jártam, ahol volt humán tagozat. Aztán amikor eljött az idő, hogy egyetemet válasszak, nem is volt kérdéses, hogy az NYU-ra fogok jelentkezni.
- Miért nem újságírás?
- Nem szeretem, nem megy olyan jól. Egy saját történetnél nincsenek korlátok, szabadon tudom engedni a fantáziámat, egy olyan világot teremthetek, amilyet én szeretnék. Viszont, ha egy cikket kellett megírnom, mindig feszélyezve éreztem magamat és ez meglátszott az írásomon is.
- Érdekes megközelítés. – gondolkodott el Chace is.
- Te nem bánod, hogy feladtad az egyetemet a színészkedés miatt? – kérdeztem komolyan.
- Nehéz volt meghozni ezt a döntést, de nem. Rengeteg olyan dolgot kaptam ez által a lehetőség által az elmúlt években, amit talán sohasem tapasztalhattam volna meg. Úgyhogy csak hálás lehetek a szüleimnek, hogy bíztattak és mindig támogattak. Különben is, újságíró még akár húsz év múlva is lehetek, színész viszont nem. – mosolyodott el, miközben a szemembe nézett.- Na, hogy áll? – hallottam meg Nora izgatott hangját, mely visszarántott a valóságba.
A tekintetemet végigfutattam rajta, majd egy kis hatásszünet után megszólaltam.
- Gyönyörű vagy! – a tört fehér ruha egészen a combjáig szorosan követte a teste vonalát és csak onnantól kezdett el az alja felé szélesedni. Ugyan nem díszítették gyöngyök, mégis a rajta lévő húzások nagyszerűvé tették.
- Egyszerűen imádom. – nézegette magát a tükörben, miközben végigsimított a ruhán.
- Egy pillanat! – mondta Evelin, majd elviharzott egyedül hagyva minket.
Pár perc múlva már vissza is tért egyik kezében egy fátyollal, másikban egy tiarával. Nora kontyba fonta ma a haját, így Evelin könnyen bele tudta tűzni őket.
A fátyol szegélyén szép virágminta futott végig, a tiara pedig aranyozott volt kis kristálykövekkel díszítve, melyek ugyanúgy virág alakzatban helyezkedtek el.
- Tökéletes! – szólaltunk meg majdnem egyszerre mind a hárman.
Időközben érkezett egy nálunk pár évvel idősebb lány egy kislány és – feltehetőleg – a kicsi anyukája társaságában.
Amíg Nora visszaöltözött beszélgetésbe elegyedtem velük. Hamar kiderült, hogy a menyasszony, akit a testvére és a keresztlánya kísérte el, azért jött, hogy Jessicanak – mint megtudtam a kislány nevét – kiválasszák a ruháját, amelyet az oltár elé vezető úton fog viselni, miközben szórja a virágszirmokat a menyasszony előtt. Jessica egy nagyon aranyos, barátságos és roppant kíváncsi teremtés.
Amíg meg nem keresték a neki szánt ruhát, a legkülönbözőbb kérdésekkel bombázott. Az anyukája már másodszor szólt rá, hogy menjen felpróbálni a ruhát, de ő addig nem volt hajlandó elmozdulni, amíg meg nem kapta válaszát a legutóbbi kérdésre. Aztán mielőtt ott hagyott volna, megkért, hogy várjam meg, míg felöltözik és nézzem meg a ruháját. Nevetve bólintottam, az arcán megjelenő könyörgő kifejezés láttán képtelen lettem volna nemet mondani.
Pár perccel később egy bokáig érő fehér ruhában haladt felénk, melynek a vállpántja olíva zöld selyemből készült és három fehér virág díszítette – egy középen és egy-egy a két szélén. Ugyan ilyen színű virágok voltak megtalálhatóak a szoknya alsó felén, a legalján pedig, mint egy szegély szintén zöld apró virágok. Jessica kezében még egy fehér masnis kis kosár díszelgett.
- Hű, de csinos valaki. – sétáltam oda hozzá és leguggoltam elé.
- Szerinted tényleg az vagyok? – pislogott rám nagy szemeivel.
- Persze. Miért neked nem tetszik? – érdeklődtem, miközben szembefordítottam a tükörrel.
Csak állt és méregette magát, majd hosszas hallgatás után megszólalt.
- De. – ajkai hatalmas mosolyra húzódtak, aztán felém fordult és az ölembe ugrott.
Mosolyogva karoltam át apró kis testét. Fejét a nyakamba fúrva szorított.
Miután nagy nehezen elszakadtunk egymástól, elköszöntem tőle, mert már Nora is végzett.
- Mehetünk. – indultam meg barátnőm felé, aki eddig vigyorogva, csendben figyelte az eseményeket.
- Aranyosak voltatok együtt. – jegyezte meg, miután kiléptünk az üzletből.
Az idő már jócskán dél felé járt, így következő utunk a kedvenc éttermünkbe vezetett.
Miután helyet foglaltunk kértünk két kólát és az étlapba mélyedtünk. Mikor az italunk megérkezett leadtuk a rendelést is.
- Na és mihez fogsz kezdeni most? – érdeklődött barátnőm, miközben belekortyolt az üdítőjébe.
- Mire gondolsz?
- Pihensz vagy... - hagyta félbe a mondatát.
- A legfontosabb most, hogy rendbe hozzam a kapcsolatomat Chaceszel. Szerencsére eddig egész jó úton haladunk. – mosolyodtam el. – Ami a munkát illeti, vannak már kósza ötleteim, sőt hoztam is neked egy részletet. Más, mint amiket eddig írtam, kíváncsi vagyok a véleményedre. – kezdtem keresgélni a táskámban, majd az asztalra helyeztem egy lapot.
- Ide vele! – kapott érte és mielőtt megszólalhattam volna, már bele is mélyedt.
YOU ARE READING
Szerelmem lapjai
RomanceCaroline Salais napjaink egyik sikeres írónője, számtalan népszerű regény szerzője, aki élete legnagyobb kihívása előtt áll. Új könyv megírásába fog, ám a dolgok nem olyan egyszerűek, mint elsőre tűntek. Mi van akkor, ha nem egy saját fantáziádra bí...