Szerelmem lapjai

34. fejezet

„Senki sem képes arra, hogy visszamenjen az időben és ismét elkezdje a történetét,
de bárki újrakezdheti ma, és teremthet egy új befejezést."

- Én? – kérdezett vissza meglepetten, s közben a keze is megállt a mozdulatban félúton a szájához.
- Igen. Emlékszel, mikor nagyon összevesztem veled, mert kutattál anyukád dolgai között és ráakadtál egy általam írt fogalmazásra?
- Persze, azt nem lehet elfelejteni. Az igazat megvallva, a mai napig nem értem azt a heves reakciót, amit kiváltott belőled ez az információ. – töprengett el.
- Most nem is azon van a lényeg. Tudod, utána sokáig gondolkodtam azon, amit mondtál. Egyre többet kezdtem írogatni mindenféle történeteket csak úgy a magam szórakoztatására. Kezdett megszületni bennem az elhatározás, hogy a későbbiekben szívesen foglalkoznék ezzel. Már olyan középiskolába jártam, ahol volt humán tagozat. Aztán amikor eljött az idő, hogy egyetemet válasszak, nem is volt kérdéses, hogy az NYU-ra fogok jelentkezni.
- Miért nem újságírás?
- Nem szeretem, nem megy olyan jól. Egy saját történetnél nincsenek korlátok, szabadon tudom engedni a fantáziámat, egy olyan világot teremthetek, amilyet én szeretnék. Viszont, ha egy cikket kellett megírnom, mindig feszélyezve éreztem magamat és ez meglátszott az írásomon is.
- Érdekes megközelítés. – gondolkodott el Chace is.
- Te nem bánod, hogy feladtad az egyetemet a színészkedés miatt? – kérdeztem komolyan.
- Nehéz volt meghozni ezt a döntést, de nem. Rengeteg olyan dolgot kaptam ez által a lehetőség által az elmúlt években, amit talán sohasem tapasztalhattam volna meg. Úgyhogy csak hálás lehetek a szüleimnek, hogy bíztattak és mindig támogattak. Különben is, újságíró még akár húsz év múlva is lehetek, színész viszont nem. – mosolyodott el, miközben a szemembe nézett.

- Na, hogy áll? – hallottam meg Nora izgatott hangját, mely visszarántott a valóságba.
A tekintetemet végigfutattam rajta, majd egy kis hatásszünet után megszólaltam.
- Gyönyörű vagy! – a tört fehér ruha egészen a combjáig szorosan követte a teste vonalát és csak onnantól kezdett el az alja felé szélesedni. Ugyan nem díszítették gyöngyök, mégis a rajta lévő húzások nagyszerűvé tették.
- Egyszerűen imádom. – nézegette magát a tükörben, miközben végigsimított a ruhán.
- Egy pillanat! – mondta Evelin, majd elviharzott egyedül hagyva minket.
Pár perc múlva már vissza is tért egyik kezében egy fátyollal, másikban egy tiarával. Nora kontyba fonta ma a haját, így Evelin könnyen bele tudta tűzni őket.
A fátyol szegélyén szép virágminta futott végig, a tiara pedig aranyozott volt kis kristálykövekkel díszítve, melyek ugyanúgy virág alakzatban helyezkedtek el.
- Tökéletes! – szólaltunk meg majdnem egyszerre mind a hárman.
Időközben érkezett egy nálunk pár évvel idősebb lány egy kislány és – feltehetőleg – a kicsi anyukája társaságában.
Amíg Nora visszaöltözött beszélgetésbe elegyedtem velük. Hamar kiderült, hogy a menyasszony, akit a testvére és a keresztlánya kísérte el, azért jött, hogy Jessicanak – mint megtudtam a kislány nevét – kiválasszák a ruháját, amelyet az oltár elé vezető úton fog viselni, miközben szórja a virágszirmokat a menyasszony előtt. Jessica egy nagyon aranyos, barátságos és roppant kíváncsi teremtés.
Amíg meg nem keresték a neki szánt ruhát, a legkülönbözőbb kérdésekkel bombázott. Az anyukája már másodszor szólt rá, hogy menjen felpróbálni a ruhát, de ő addig nem volt hajlandó elmozdulni, amíg meg nem kapta válaszát a legutóbbi kérdésre. Aztán mielőtt ott hagyott volna, megkért, hogy várjam meg, míg felöltözik és nézzem meg a ruháját. Nevetve bólintottam, az arcán megjelenő könyörgő kifejezés láttán képtelen lettem volna nemet mondani.
Pár perccel később egy bokáig érő fehér ruhában haladt felénk, melynek a vállpántja olíva zöld selyemből készült és három fehér virág díszítette – egy középen és egy-egy a két szélén. Ugyan ilyen színű virágok voltak megtalálhatóak a szoknya alsó felén, a legalján pedig, mint egy szegély szintén zöld apró virágok. Jessica kezében még egy fehér masnis kis kosár díszelgett.
- Hű, de csinos valaki. – sétáltam oda hozzá és leguggoltam elé.
- Szerinted tényleg az vagyok? – pislogott rám nagy szemeivel.
- Persze. Miért neked nem tetszik? – érdeklődtem, miközben szembefordítottam a tükörrel.
Csak állt és méregette magát, majd hosszas hallgatás után megszólalt.
- De. – ajkai hatalmas mosolyra húzódtak, aztán felém fordult és az ölembe ugrott.
Mosolyogva karoltam át apró kis testét. Fejét a nyakamba fúrva szorított.
Miután nagy nehezen elszakadtunk egymástól, elköszöntem tőle, mert már Nora is végzett.
- Mehetünk. – indultam meg barátnőm felé, aki eddig vigyorogva, csendben figyelte az eseményeket.
- Aranyosak voltatok együtt. – jegyezte meg, miután kiléptünk az üzletből.
Az idő már jócskán dél felé járt, így következő utunk a kedvenc éttermünkbe vezetett.
Miután helyet foglaltunk kértünk két kólát és az étlapba mélyedtünk. Mikor az italunk megérkezett leadtuk a rendelést is.
- Na és mihez fogsz kezdeni most? – érdeklődött barátnőm, miközben belekortyolt az üdítőjébe.
- Mire gondolsz?
- Pihensz vagy...  - hagyta félbe a mondatát.
- A legfontosabb most, hogy rendbe hozzam a kapcsolatomat Chaceszel. Szerencsére eddig egész jó úton haladunk. – mosolyodtam el. – Ami a munkát illeti, vannak már kósza ötleteim, sőt hoztam is neked egy részletet. Más, mint amiket eddig írtam, kíváncsi vagyok a véleményedre. – kezdtem keresgélni a táskámban, majd az asztalra helyeztem egy lapot.
- Ide vele! – kapott érte és mielőtt megszólalhattam volna, már bele is mélyedt.