Szerelmem lapjai

39. fejezet

"Rengeteg átláthatatlan kérdés, amire nincs válasz. Ám mégis, van válasz. Van válasz, mégpedig benned.
Mert ezekre a kérdésekre senki sem válaszolhat helyetted. Csak te. És te pontosan tudod a választ."

Amint a taxink megérkezett a Viceroy Hotel elé, s Chace kisegített a járműből, az addig a környéket uraló nyugalom helyét a nyüzsgés vette át.
Épp, hogy csak kifizettük az utat a sofőrnek, máris két londiner rohamozott meg minket. Név szerint üdvözöltek, majd engedélyünket kérve kikapták a kocsi csomagtartójából a bőröndjeinket, s megígérték, hogy azok a szobánkban lesznek, mire elintézzük a papírokat.
Egy meglepett pillantást váltottunk Chaceszel, majd vállat vonva iramodtunk meg a bejárat felé. A recepciósból még nagyobb lelkesedést váltott ki megjelenésünk. Kedvesen mosolyogva köszöntött, s már kereste is elő a szobánkat nyitó mágneskártyákat.
Perceken belül túl is voltunk, minden formaiságon, Chace aláírta a szükséges papírt, majd egy rövid tájékoztatást kaptunk az étkezések időpontjáról – feltéve, ha azokat itt szeretnénk elkölteni – a bár nyitva tartásáról, valamint, hogy merre találjuk a medencét.
Figyelmesen végighallgattuk a monológot, majd megköszönve a segítőkészségét ott hagytuk a fiatal lányt, s a harmadik emelet felé vettük az irányt. Nem kell egy hatalmas szállodára gondolni, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy mi a legfelső szinten fogunk majd aludni. Mégis nekem már első látásra elnyerte a tetszésemet. Valószínűleg az is sokat nyomott a latba, hogy Santa Monicaban található és nem Los Angeles egy nyüzsgő részén, így talán nyugtunk lesz a fotósoktól is, amíg itt tartózkodunk.
Elképedve álltam hosszú percekig a nyitott szobaajtóban. Mit szoba, Nate egy egész lakosztályt képes volt lefoglalni. Lassú léptekkel merészkedtem beljebb, s futtattam végig a tekintetem a helyiségen.
A két hálószoba egymással szemben foglalt helyet. Mindkettőben a világos színek domináltak, s hatalmas franciaágyak foglalták el a tér nagy részét. Az egyik falát cseresznye-faburkolat borította, az ágy végében pedig egy fehér kanapé foglalt helyet. Míg a másik szobának az egyik fala egy hatalmas üvegből állt, a többi pedig fehér színben pompázott. Egy kisdohányzó asztal – rajta egy gyönyörű lepkeorchideával – és két szék állt az ablak előtt. A hely letisztultsága egyből magával ragadott.
- Chace? – kiabáltam a nevét, mialatt megfordultam, hogy megkeresessem, s meggyőzzem, hogy ez lehessen az én szobám.
Arra viszont nem számítottam, hogy jó fél méter távolságra áll csak tőlem, s engem figyel. Ijedtemben a szívemhez kaptam, majd kifújtam a tüdőmben rekedt levegőt.
- A frászt hoztad rám! Ne settenkedj, még a végén azt hiszem, hogy valami rosszban sántikálsz. – jegyeztem meg fél mosollyal az arcomon.
- Még az is meglehet. – felelte halkan, mialatt közelebb jött.
- Igazán? – érdeklődtem felvont szemöldökkel.
- Ühm. – motyogta, miközben még egy lépést tett felém, így a köztünk lévő távolság minimálisra csökkent.
Fejemet felemelve értetlenül néztem rá, nem tudtam, hogy mi ütött belé, miért viselkedik hirtelen ilyen különösen.
Aztán összekapcsolódott a tekintetünk. Kék íriszei hívogattak, követelték, hogy pillantásomat ne emeljem el róluk. És ki vagyok én, hogy képes legyek ellent mondani nekik?!
Ahogy a csillogó szempárban gyönyörködtem, a szívem hevesebben kezdett dobogni.
Néma csend vett minket körül, miközben a másik tekintetét fürkésztük. Kénytelen voltam, ha csak egy másodperc erejéig is, de lehunyni szemeimet. Ekkor hallottam, hogy megmozdul, azt hittem, hogy hátrébb lép, ám nem így cselekedett.
Egy gyengéd érintést éreztem meg az arcomon, melynek hatására a bőröm bizsergett, szívem még vadabb vágtába kezdett. Fejemet a tenyerébe hajtottam, s egy mélyről jövő sóhaj szakadt fel belőlem. Mutatóujját az állam alá csúsztatta, arcomat maga felé húzta.
Szemeim kinyitva újra az ő égető pillantásával találkoztam, ahogy figyelmesen engem pásztázott.
Lassan közelítettünk a másik felé, mikor éles késként hasított a csendbe a mobilom csörgése. Ijedten kaptam fejemet a kis táskám irányába, mely tőlünk nem messze hevert az ágyon. Egy zavart pillantást vetettem Chacere, aki továbbra is engem fürkészett, s keze még mindig az állam tartotta fogva. Ismét rá néztem, majd elléptem tőle, s a még mindig zenélő eszközért indultam. Tehetetlenül lehulló kezeit és az arcán - a másodperc töredékéig - átsuhanó csalódottságot látva bosszúsan nyúltam a táskámért.
- Tessék? – szóltam bele, s közben igyekeztem normalizálni légzésemet.
- Odaértetek? Minden rendben? – csendült fel Nora hangja a vonal túlsó végéről.
- Igen, minden oké, most foglaltuk el a szállásunkat. – motyogtam a vonalba, továbbra is háttal állva Chacenek.
- Szuper. – hangja kajánul csengett, de úgy döntöttem nem teszem szóvá, hogy sejtem, mi jár a fejében – Az előbb sikerült elérnem Patrick atyát, hétfőn délután négyre vár titeket. Azt mondta, hogy legalább lesz alkalma egy kicsit beszélgetni veletek, mert már nagyon régen nem látott titeket arrafelé. – nevetett fel Nora.
- Hát semmit sem változott? – mosolyodtam el én is.
- Látod. Engem is vagy fél órán keresztül boldogított. – aztán egy férfihang szűrődött be tompán a háttérből. – Tartsd egy kicsit. – szólalt meg majd telefontól elhajolva társalgott valakivel - Igen? Oké, egy pillanat... Carrie, Nate beszélni szeretne Chaceszel, de még ki van kapcsolva. A közeledben van? – intézte újfent hozzám a mondandóját.
- Igen. Adjam?
- Légy szíves.
- Chace, Nate beszélni akar veled. – fordultam a mögöttem álló sráchoz, s felé nyújtottam a készüléket. Ahogy elvette, egy röpke másodpercig hozzáért keze az enyémhez, melynek nyomán bőröm ismét bizseregi kezdett.
Elfojtottam egy kitörni készülő sóhajt és a nappaliba vonultam, a mini-hűtőből kivettem egy ásványvizet, s nagyot kortyoltam belőle.
Ez meg mégis mi volt? Megcsókolt volna, ha nem szakít félbe minket Nora? Vagy az utolsó pillanatban elhúzódott volna? De akkor mégis mi volt az a csalódott kifejezés az arcán?
A gondolataim vadul kavarogtak bennem, teljesen össze voltam zavarodva. A víz jólesően hűtötte torkomat, s segített egy kicsit lenyugodni.
Hajamba túrtam, felsóhajtottam, majd a bőröndömért mentem, hogy bevigyem a szobába.
Chace percekkel később ruganyos léptekkel közeledett felém. Kezembe nyomta a mobilt, majd gyors magyarázkodásba kezdett egy nem várt interjúról a holnapi díjátadó miatt.
Szabadkozva kért elnézést, hogy el kell mennie. Biztosítottam róla, hogy semmi gond, feltalálom magamat. Megígérte, hogy siet vissza, amit egy mosollyal az arcomon nyugtáztam.
Gyorsan elvonult lezuhanyozni, negyed óra múlva már átöltözve jött vissza. Egy gyengéd puszit nyomott a homlokomra és már ott sem volt.
Hirtelen felszabadult időmmel viszont nem igazán tudtam mit kezdeni. Rövid töprengés után végül előkaptam a laptopomat és írtam egy részletesebb bejegyzést a blogomba, ezzel próbálva kompenzálni, hogy mostanában - sajnálatos módon - eléggé elhanyagoltam az olvasóimat.
Ezt követően rendeltem magamnak ebédet, miután azt elfogyasztottam, tanácstalanul ültem a kanapén, nem tudtam, hogy mégis mivel tölthetném az időt, amíg Chace megjön.
Mivel túl sok kedvem nem volt egyedül a városban bóklászni, úgy döntöttem, kihasználom a jó időt, amíg még tehetem. Felvettem a fehér bikinimet, magamra kaptam egy laza felsőt, a táskába bedobtam a naptejet, a telefonomat és egy törölközőt, majd a szálloda medencéjéhez vonultam. Alaposan bekentem magamat naptejjel, nem szerettem volna vöröslő bőrrel megjelenni holnap ki tudja hány pletykára éhes fotós és tévériporter előtt.
A szálloda kerthelységét hatalmas tujasor takarta el a kíváncsi tekintetek elől. A medence hosszabbik oldalával párhuzamosan fehér sátrakat helyeztek el, melyek alatt kényelmesnek tűnő kanapék foglaltak helyet. A tuják közvetlen közelében pedig napozóágyakat és színes napernyőket helyeztek el, ezzel mintegy tarkítva a környéket.
A délután nagy részét úszással és napozással töltöttem.
A nap már lemenőben volt, rózsaszínes árnyalatba burkolva a környéket, amely egy különleges hangulatot keltett bennem. Én még mindig a medence partján ültem lábamat a vízbe lógatva, teljesen elmerengve meredtem magam elé, s figyeltem lábam játékát a hullámokkal.
Közben szabad utat engedtem gondolataimnak.
Elmúlt évek eseményei pörögtek lelki szemeim előtt, akár egy érdekes film a moziban.
A különbség csak annyi volt, hogy most minden egyes mozzanatnak tudatában voltam, mert főszereplője, vagy legalábbis fontos mozgatórugója voltam a cselekményeknek.
Ismertem a teljes történetet, mégis igyekeztem külső szemlélőként figyelemmel kísérni azokat a momentumokat, melyeket az agyam lejátszott nekem.