Szerelmem lapjai

7. fejezet

A bokasérülésem mégsem múlt el olyan hamar, mint ahogy arra számítottam. Így kénytelen voltam otthon pihenni.
Miután Chace ragaszkodott hozzá és hazakísért, az volt az első, hogy beborogattam. Két nap múlva, mikor meglátogatott és rájött, hogy még mindig sántítok egy kicsit, addig nyaggatott, míg meg nem engedtem neki, hogy elvigyen egy orvoshoz. Aki persze semmi újat nem mondott, amit eddig ne tudtam volna. De Ő azóta is minden nap jön, és - ha csak pár percre is, de - benéz, hogy megérdeklődje, hogy vagyok. Mintha ugyan Ő tehetne az egészről...
A napjaim azzal teltek, hogy összeszedjem Róla a legtöbb információt. Még arra is rákényszerítettem magam, hogy megnézzek egy részt a sorozatból, amiben szerepel. Felkészülten akartam nekiállni a munkának. Persze a helyzetem nem könnyítette meg, hogy múltkor megemlített. Egyrészt meglepett és meg is döbbentett egyben, hogy egyáltalán eszébe jutottam. Másrészt viszont dühített az egész kialakult helyzet. Gondol rám, de nem ismer fel. Pedig csak ki kéne nyitnia a szemét...De akkor és ott talán a meglepettség miatt végül nem szóltam semmit, ahogy ő sem forszírozta tovább a dolgot.
A gondolataim a telefon szakította félbe.
- Drága Carriem, mit is ígértél nekem? - csendült fel vészjóslóan egy hang.
- Szia. Meg tudom magyarázni.
- Azt elhiszem. - nevetett fel - Ki vele, miért nem kerestél?! Azt ne mondd, hogy egész eddig a babérjaidon ültél!
- A helyzet bonyolultabb, mint gondolnád.
- Kíváncsian hallgatlak.
- Tudod, meséltem az új könyvről. Kiderült, hogy Vele kell együtt dolgoznom. Érted, Matt? És ami a legrosszabb az egészben, hogy meg sem ismert. Nem akarok, de kénytelen leszek hazudni neki.
- Várj! Jól értem, Chris vagyis Chace azt hiszi, hogy te Cheryl Davis vagy? Nem hiszem el, hogy nem jött rá...
- Pedig ez van. Úgyhogy most már arról is letehetek, hogy megbeszéljem vele a dolgokat.
- Még mindig...
- Mióta visszajöttem, még nem álmodtam vele. - válaszoltam meg a félbehagyott kérdést - Viszont így is túl sokat agyalok rajta. Először ki akartam lépni, visszamondani az egészet, de nem lehet.
- Sajnálom.
- Fogalmam sincs mitévő legyek...
- Ha vele vagy, próbálj meg csak a jelennel, s ne a múlttal foglalkozni! - szólalt meg rövid hallgatás után - Most újra megismerheted. Végtére is ezt akartad, nem?
- De.
- A többi meg majd idővel eldől. Mondanám, hogy valld be az igazat, de tudom, hogy az ellen csak tiltakoznál.
- Igen. - mosolyodtam el. Elképesztő, hogy mennyire ismer, holott nem sok időt töltöttünk el eddig együtt.
- Amúgy jól vagy?
- Aha, most már. Szerencsétlenkedtem egy sort, kiment a bokám, de már jól vagyok. Mikor jöttök? Hiányoztok.
- Most még egy hónapig biztos, hogy nem. A francia és spanyol bajnokságban is vannak meccsek. Aztán meg levezető edzések. Szóval szerintem... talán július közepe felé.
- Az még messze van...
A következő egy- másfél órában egymást szórakoztattuk. Sok minden szóba került ez alatt az idő alatt. Részletesen beszámoltunk az elmúlt napokról. Elmesélte, hogy ő is megsérült az egyik meccsen, de a profi orvosi stábnak köszönhetően hamar felépült. Utána azon viccelődött, hogy engem nem szabad egyedül futni hagyni, mert ez lesz a következménye. Erre én bevágtam a durcit és csak úgy békéltem meg, hogy megígértettem vele, Lucaval két hétig nálam lesznek. Aztán a könyvről kérdezősködött. Bár sok újdonsággal nem szolgálhattam neki.
- Mi volt ez? - kérdezte félbeszakítva előző mondatát.
- Valaki csengetett. - felálltam és az ajtó felé indultam.
- Ja, jó. - nem zavartatta magát - Szóval ott tartottam, hogy... tudom már. Azt akartam mondani... Figyelsz te rám?
- Persze, mondd csak - közben épp az ajtót nyitottam ki.
- Az után a majdnem egy teljes hét után rettentően üresnek érzem az ágyam.
A mondat hallatán hangosan felnevettem. Ám a velem szemben álló személy arcára fagyott mosollyal nézett rám.
- Lökött vagy, Matt. Mintha olyan sok minden történt volna. De figyelj, le kell raknom. Ezt pedig majd később megbeszéljük.
- Rendben. Aztán csak okosan.
- Istenem, mintha csak a bátyám hallanám - sóhajtottam fel. - Na szia!
Chacere nézve biztos lehettem benne, hogy hallotta, amit Matthias mondott. Viszont nem értettem a döbbent kifejezését. Lassan már kezdek hozzászokni, hogy munka után meglátogat. Bár most már nem azért, hogy leellenőrizze, jól vagyok-e, hanem beszélgetni. Egyik alkalommal láttam rajta, hogy nagyon feszült. Addig faggattam, míg elmondta, hogy mi a baj. Akár még a pszichológusának is felcsaphatnék...
Az utóbbi időben ugyanis elkezdte kiönteni nekem a lelkét. Kár, hogy ez soha nem lehet kölcsönös. Hogy soha nem lehetek vele teljesen őszinte. Gyorsan kiűztem a fejemből a negatív gondolatokat.
- Hoztam magunknak egy kis olasz kaját, ha megéheznénk - mosolyodott el.
- Szuper. Úgy sincs kedvem főzni.
A nappaliban telepedtünk le a kanapéra. A vacsoránk az asztalra raktuk, bár még egyikünk sem volt éhes, így megbeszéltük, hogy majd később megmelegítjük.
- Ma te mesélsz magadról! - jelentette ki - Szeretnélek megismerni.
- Mire vagy kíváncsi?
- Rád. - nézett a szemembe.
- Nem szűkítetted le a kört. - nevettem fel – Azt már tudod, hogy olasz származású vagyok. A szüleim Rómában élnek. Apu ügyvéd, anyunak pedig egy vállalkozása van. A bátyám, mint múltkor említettem, sportoló.
- Ennyi? – kérdezte egy perc csönd után.
- Mit mondjak még?
- Mikor jöttél New Yorkba?
- 2005-ben az Egyetem miatt. Már kiskorom
óta az írással szerettem volna foglalkozni és azt is tudtam, hogy a New Yorki Egyetemen szeretnék tanulni.
- Egyedül nekivágni egy ekkora városnak...
- Nem voltam azért annyira egyedül. Noraval közös albérletben laktunk.
- Miért nem újságíró lettél?
- Nem ment annyira jól, mint egy általam kitalált történet megírása. Erre hamar rájöttem. Már az egyetem alatt írogattam saját történeteket, amiknek aztán kíváncsiságból csináltam egy blogot. Legnagyobb meglepetésemre rengeteg olvasóm lett és tetszett nekik, amit alkottam.
- Mesélj a könyvedről! – mosolyodott el.
- Miután végeztem a sulival, fél évre rá fejeztem be az elsőt. A kiadó hamar megjelentette. Egyrészt, mert tetszett nekik és sok pénzt láttak benne. Másrészt pedig, mert Nora lett a felelős szerkesztőm és rendkívül dinamikusan dolgoztunk együtt. Fél szavakból is megértjük egymást, hamar kijavítottunk mindent, amit kifogásolhattak volna. A második könyvnek egy hónapja volt a bemutatója. A nagy sikernek köszönhetően kaptam egy hosszabb pihenőt. Nyár végére kell jelentkeznem egy új ötlettel. De nem aggódom, mert vannak vész esetére régi írásaim, amiket leporolok és remélhetőleg tetszeni is fog nekik...
- De miről szólnak?
- Először egy romantikus regényt írtam. A mostani pedig egy lány életét mutatja be, ahogy egyre lejjebb csúszik a lejtőn és öngyilkos akar lenni. Az utolsó pillanatban ront rá az egyik barátja, aki rájön, hogy mire készült. Ezzel megmenti a lány életét és a kapcsolatuk is elmélyül... A végét nem mondom el, ha kíváncsi vagy elolvasod. – nyújtottam rá a nyelvem. Mikor ránéztem színtiszta érdeklődést véltem felfedezni az arcán. – Na de ennyi elég is belőlem.
- Szeretsz bulizni? - mint aki meg sem hallotta az utolsó mondatom.
- Suli alatt rengeteget jártunk a barátokkal. Voltak durva esték, de szerintem ez egy egyetemista életéből kimaradhatatlan. Azóta ritkábban megyek. Nem is nagyon volt időm rá. Bár szerintem az elmaradásaimat sikerült pótolni múltkor olaszban. - nevettem fel.
- Értem. Csak kíváncsi vagyok. Van barátod?
- Nincs. Egy- két komolyabb párkapcsolatom volt. De csúnyán végződtek... Jelenleg épp az igazira várok. - mosolyodtam el.
Az este további részében is különböző kérdésekkel bombázott. Még vacsora alatt is. Jó hangulatban telt az idő és ami meglepő volt a számomra, teljesen felszabadult voltam a társaságában.
Az ajtóban kissé szomorúan köszöntem el tőle.
- Holnap mit csinálsz? - érdeklődött.
- Bemegyek Norahoz az irodába, meg kell beszélnem vele pár dolgot. Te?
- Fotózással kezdek, aztán interjú egy külföldi lappal. Utána újabb fotózás, megbeszélés és este forgatás. Ha jól emlékszem.
- Sűrű napod lesz. Siess haza pihenni!
- Rendben. Jó éjt, Cheryl! - megölelt, majd adott két puszit.
- Jó... jó éjt! - dadogtam.
Becsuktam az ajtót. Kezemmel végigsimítottam az arcomon. Az érintése helyén szabályszerűen bizsergett a bőröm.
Nagyot sóhajtottam, majd ellöktem magam az ajtótól és a konyha felé vettem az irányt, hogy összepakoljak.