MIRACULOUS🐞🐱

Tizenhárom

November van. Már nem sokára vége az ősznek, és jön a tél. Mostanság nagyon sokat esik az eső, és sokat fúj a szél. Ma is ilyen nap van. Chloé már nem emlékszik semmire, mert voltak olyan kedvesek a szerzetesek, hogy törölték azt az emléket, és minden hozzá kapcsolódót, és kiderült, hogy Alyának esze ágában sem volt átlátni Chloé oldalára.
Még van fél óra a suli kezdetéig. Ma olyan „Paris" feelingem van, ezért olyan a is öltöztem. A szüleim ma nem lesznek itthon, ugyanis esküvőre mennek, de én itt maradok kiszolgálóknak. Szóval ma, egyedül Tikkivel, ebben a horrorisztikus időben. És Péntek is van. Meg tizenharmadika. Ezen a napon a szokásosabbnál is balszerencsésebb leszek.
-Tikki!-motyogom még mindig álmosan
-Marinette! Hideg zuhany kell, hogy felébredj?-kiáltja rám Tikki.
-Nem. 13.-a van. Ma a szokásosnál is szerencsétlenebb leszek.
-Ne mond, hogy hiszel a babonákban! Hülledezett Tikki.
-De mi van, ha mégis...?-kérdeztem, de Ő a szavamba vágott.
-Ez egy mende-monda. Nem kell hinni benne. Nem fog megtörténni!
-Jó jó. Talán igazad van. Na kezdjünk neki a napnak!-Határoztam el.
Fel álltam, csináltam egy kis enyhe sminket, le mentem reggelizni, és utána indultam is az iskolába.
Beérve Alya felé vettem az irányt, aki Ninóval csevegett.
-Sziasztok!-köszöntem nekik
-Hali kislány!-mosolygott Alya
-Csá Marinette!
-Milyen nap van ma?-kérdeztem mosolyogva
-Péntek-felelték egyszerre, mit sem sejtően.
-13.
-Óóó...-lepődött meg Alya
-Tényleg. Ma futott el előttem egy fekete macska. Tényleg szerencsétlen leszek-mondta Alya, mire Ninóval felröhögtünk.

A terembe beérve Adrien ült az első padban, mellette Kagamival. Tényleg! Kagami le se száll róla. Adrien észre sem vesz. Tegnap egész este akumát hajkurásztam, és győztem le Macskával. Sőt! Kettőt! Remélem, hogy ma akuma mentes nap lesz...
-Sziasztok!-köszönt nekünk Kagami, mire egy mű mosolyt varázsoltam az arcomra-Nem tudjátok, hogy mi van vele?-kérdezte Adrienre mutatva, mire megvontuk a vállunkat.
-Dunsztom sincs-De ekkor néztem Adrien szemébe, amitől menten azt hittem, hogy elájulok. De csak egy pillanatig tartott az egész, aztán vissza nézett a telefonjába. Úr Isten! Én még mindig szeretem!
-Alya! Ki tudnál velem jönni a mosdóba?-kérdeztem, mire vette az adást, és rohant velem. Bezártuk az ajtót, át ellenőriztük, hogy nincs-e itt valaki véletlenül.
-Akkor miért is hívtál-kíváncsiskodott.
-Még mindig szeretem Adrient!-visítottam.
-Úgy tudtam, hogy ez lesz! De nem azt mondtad, hogy már nem érdekel?
-De úgy volt!-visítottam kislányosan-De ma reggel már megint...-kezdtem bele, de ordíttani kezdett velem.
-Csak rád nézett Marinette! Csak rád! Én nem is akárhogyan! Szóval ideje lenne végre szerelmet vallanod neki, mert várhatsz a végtelenségig, Ninótól tudom, hogy a fiúk UTÁLNAK kezdeményezni. De van egy ötletem, hogyan tudnálak titeket összehozni.-húzta ravasz vigyorra a száját
-Alya! Ez tudod, hogy nem szép!-néztem rá könyörgően.
-Én csak össze hozlak benneteket!-legyintett
-Istenem!-lihegtem levakarhatatlan vigyorral az arcomon.
-Marinette!Fogd fel, hogy csak rád vár!
„Fogd fel, hogy csak rád vár" ez az egy mondat visz hangzott a fejemben.