A Hősgyilkos lánya - Boku no hero fanfiction

69. rész - Egyszer feladni

A haját tépte a zuhanás szele, ruhája megfeszült mellkasán, ő viszont tágra nyílt szemekkel meredt az egyre közeledő talajra. Az úton elsuhanó autók zaját mind közelebbről hallotta, egy távolabb álló részeg társaság már felfigyelt rá. Ez lesz életük utolsó döbbenete.

Kenji gonoszul elvigyorodott. A helyzet abszurditásán csodálkozó fiataloknak sejtése sem volt, mi fog történni alig tíz másodperc múlva. Az ital ködén átrikoltó rémület már nem fogja megmenteni őket.

Majdnem elnevette magát, ám ekkor tekintete megakadt egy pontosan alatta álló személyen. A fekete tincseket finoman borzolta a hajnali szél, a felemás szemek várakozva pillantottak felé. Minato mosolyogva tárta ki karjait. Kenjit már nem érdekelte, hogy csak az elméje játszik vele a brutális halál utolsó két pillanatában. Ősrégi sebként szakadt fel belőle a zokogás és nevetés egyszerre. Végre ismét együtt lesznek. Végre ismét hallani fogja a szót. Végre ő is kimondhatja minden hazugság nélkül.

– Szeretlek – suttogta rekedten, ahogy karjait Minato köré zárta.

*

Aika érezte a remegést. Érezte, ahogy a föld megmozdul alattuk. A felhőkarcoló megbillent, a volt rendőr mögötte felsikoltott.

– Végig nézném, ahogy meghal – mondta neki Aika. – De nincs időm. El kell kezdenem a magam részét.

Ebben a pillanatban az épületek megroggyantak, s mélyről feltörő robaj hangzott fel, mely mintha a levegőből érkezett volna. A következő másodperc pedig mindenkinek jelezte, hogy ez nem egy kisebb rengés lesz. A legtöbb ablaküveg kirobbant a helyéről, ahogy az épületek fülsértő nyikorgással végleg kibillentek stabil helyzetükből.

Mikor Aika érezte, hogy a lába alól szó szerint kicsúszik a felhőkarcoló, kieresztette a vérét. Sosem hitte volna, hogy a képességét illetően Kenjinek ilyen őrült ötletei vannak.

A lassan véget érő éjszakába belecsaptak az első sikolyok, ő pedig Kenji után ugrott. Felszisszent, ahogy vérét olyan szorosan körbefonta maga körül, amilyen erősen csak tudta, majd egy pár, kolibriéhoz hasonlító szárnyat formált magának. Ahhoz, hogy ez tényleges katasztrófa legyen, meg kellett állítania a hősöket. Az esti műszakosokról pontosan tudta, merre járnak éppen. Kenji – mint mindig, – alapos kutatómunkát végzett.

Kilőtt a legközelebbi főút felé. Kellemes csalódásként érte, hogy amint sebesen verdesni kezd velük, bizarr szárnyai megtartják a levegőben, és navigálni is egyszerűen tud.

Elvigyorodott a gondolatra, miszerint el fog venni attól az embertől mindent. Kenji összes emléke, eszméje és gondolata ott áramlott az elméjében, háttérbe szorítva saját tudatát. Aika teste teljes mértékben az erősebb szellemre hangolódott, éhezve a gyilkolás adrenalinjára és a bosszú extázisára.

Kenji elintézte, hogy a rengés epicentruma ő maga legyen, amint földet ér. Nagybátyja halálát rengetegen fizetik meg, az biztos. Aika kitért egy összedőlő irodaház elől, mikor megpillantotta első célpontját.

Az amerikai hős nyolc polipszerű karját használva igyekezett annyi sebesültet felkapni, amennyit csak tudott. Aika nem tétovázott sokat, mögé repült, s a véréből alkotott pengével egy mozdulattal átdöfte a mellkasát. A férfinek esélye sem volt.

Aika azonban nem állt meg. Nyomban ismét a magasba emelkedett. A háta mögött fény villant, amit nyomban követett az első gázrobbanás hangja is. Tudta, hogyha jól végzi a dolgát, a felkelő napot csak lángok, törmelék és halál fogja fogadni.