A Hősgyilkos lánya - Boku no hero fanfiction

49. rész - Egy kis félreértés

Bakugo Katsuki sosem volt az a fajta ember, akit könnyen meg lehetett lepni. Életében akkor döbbent meg talán a legjobban, mikor rájött, hogy Deku All Mighttól szerezte meg az erejét. Mostanáig.

A gondolataival élve: Halványlila fingja sem volt róla, mi a franc folyik körülötte.

Feküdt az ágyában, és némán hallgatta Akaguro Aika egyenletes, békés szuszogását. Ugyanis a lány mellette feküdt, sőt mi több: Aludt. De úgy, mint akit kiütöttek.

Ami pedig ennél is kétségbeejtőbb volt: Úgy ébredt fel, hogy Aikát mindkét kezével átkarolta. Egy lányt ölelt, miközben aludt!

Erről senki sem tudhat – ez volt az első gondolata, aztán még szorosabban magához vonta Akagurot. Majd elengedni ha felébred. Amúgy is, ez az ő hibája! Ő tehet róla, hogy végül így kötöttek ki! Mondjuk nem a lány volt az, aki önként kiöntötte neki a lelkét... ő kérte meg rá. Tökmindegy, Mineta a dolog kiváltó oka, őt fogja a földdel egyenlővé tenni. Amint Aika felébred.

Látszott rajta, hogy nagyon régen nem aludt ennyit egyhuzamban. A szeme alatti karikákat Katsuki jól látta, hiszen a lány félig rajta feküdt, fejét a mellkasán nyugtatva.

Hátrahajtotta a fejét, és nagyot sóhajtott. Nem volt ellenére a jelenlegi helyzet, de akkor is... Akaguro ezt nem fogja kényelmetlennek találni, ha felébred?

Elég volt gondolnia rá, a lány nyöszörögni kezdett, és lassan felemelte a fejét.

– Bukko-kun? – motyogta félálomban.

– Ja, én vagyok az.

Aika lassan körülnézett. A kócos haja az arcába lógott, vak szeme ugyanúgy fókuszálni próbált annak ellenére, hogy már nem tudott. Katsuki megállapította magában, hogy kibaszottul aranyos.

– Ez a te szobád – nyögte ki végül Aika.

– Igen. Tudod, összeragadtunk Mineta miatt, és végül így végeztük.

– Ja, tényleg – jött a kába válasz. – Akkor visszamegyek a szobámba...

Azzal négykézlábra állt, és kibújt a takaró alól. Megrázta borzas fejét, majd komótosan az ajtó felé indult. Katsuki egy másodpercig nézett utána, és csak akkor kapott észbe, mikor Aika az ajtóhoz ért, és kinyitotta.

– Mi a... Akaguro, várj!

Az mintha meg se hallotta volna, kilépett a folyosóra.

– Áh, jó reggelt, Kirishima-kun...

– Bassza meg, gyere vissza!

Katsuki kiugrott az ágyból, és visszarántotta Aikát a szobába.

– Meg vagy te húzatva?! – dörrent rá a lányra. – És hol van a pizsama felsőd?!

– Hm? Ja, hogy az... azt hiszem leszakítottam magamról, mikor a padlón aludtam – vonta meg a vállát a lány. – Mikor rémálmom van, párszor véletlenül aktiválom a képességemet. Már volt olyan, hogy a matracomba is belevágtam.

Nagyot ásított, és az említett dolog után nézett.

– Tényleg, ezeket vissza kéne vinnem – mutatott a matracra és az ágyneműjére.

Katsuki észrevette, hogy a pizsama az ágya lábánál hever. Odament, és felvette a ruhadarabot. Az tényleg megviseltnek tűnt. A hátán és az ujján egy-egy vágás éktelenkedett, a színéhez illő halványkék cérnával már több helyen is meg volt foltozva.

– Azt ugye tudod, hogy nem normálisak a rémálmaid? – kérdezte, és Aika felé dobta a pizsamát.

– Azt ugye tudod, hogy normális gyerekkorom se volt? – vágott vissza a lány, és elkapta a kék anyagot. – Tegnap elmondtam.