A Hősgyilkos lánya - Boku no hero fanfiction

10. rész - Vörösök klubja

Tokyo. Egy hatalmas, felhőkarcolókkal tarkított város, Japán politikai, üzleti, gazdasági, oktatásügyi és kulturális központja, rendkívül fejlett tömegközlekedéssel.

Aika ide született, és itt élt hat éves koráig. Itt született az apja és itt halt meg az anyja. Ide járt óvodába, és itt ismerkedett meg a két barátjával, akiket alig egy évig ismert.

Az autóút nagy részét átaludta, de Fuyumi felébresztette, mikor beértek a kertvárosba. Szinte azonnal felismerte a volt otthonuk közelében lévő utcákat. Látta a kis parkot, aminek a játszóterére mindig lement, és az óvodát is. Mikor befordultak abba az utcába, ahol régen laktak, elszomorodott. A régi, romos tömbház, aminek talán hat bérelhető lakása volt, már nem volt sehol. A telken egy díszes családi ház állt, nagy kerttel és felhajtóval.

- A közelben leparkolok - mondta Todoroki. Végül a játszótér mellett találtak helyet.

Mikor kiszállt, Aika kinyújtóztatta elzsibbadt végtagjait, és a park felé fordult.

- Akkor mi most megyünk is - szólt ki a kocsiból Masaru. - Majd három óra múlva jövünk.

Aika integetett nekik, amíg be nem fordultak a sarkon. Mikor a szürke autó eltűnt a szeme elől, megindult a park felé. A családdal úgy beszélte meg, hogy egyedül szeretné megtenni a látogatást, különösen az édesanyja sírja miatt, így Todorokiék beterveztek egy rövid városnézést.

Beért a játszótérre. Egy darabig csöndesen nézte a játszadozó gyerekeket, majd megindult a régi titkos bázis felé. A park egyik erdősebb részén volt egy bokorrengeteg. Belépett a levelek közé, félretolta az ágakat, és már ott is volt a kis, fűtlen részen, amit a park többi részéről nem lehetett látni. A kis facsemete, amibe belevésték a nevet, nagyot nőtt az elmúlt kilenc és fél évben, de a karcolás még mindig ott volt. Végighúzta az ujját a vésett szavakon. Akai hikari. Azaz vörös fény. Ebben a névben egyeztek meg, mikor kitalálták a klubjuk nevét.

Elmosolyodott az emlékre, ahogy visszaidézte a klub megalakulásának napját. Szinte nevetséges, annyira boldog volt azon napon. Hisz barátokat talált. Egy időre elfelejtette őket, de a múltkori álma eszébe juttatta a velük szerzett emlékeket. Hogy is mehetett ki ez a fejéből? És ami még jobb volt, hogy az egyikük lakhelyére még emlékezett is.

Őszintén remélte, hogy a barátja még ott él. Nem kellett sokat gyalogolnia a parktól, nagyjából háromsaroknyira volt tőle. Mikor végre odaért, felnézett a fehér, kétemeletes épületre. Legalább ez nem változott semmit. Megnyomta a kapucsengőt, és várt. Alig pár másodperc múlva egy tizenkét évesnek tűnő, kék szemű kislány kinyitotta az ajtót.

- Kit keresel? - kérdezte morcos ábrázattal.

- Szervusz Lily-chan - emelte fel a kezét Aika. - Hogy megnőttél!

- Honnan tudod a nevemet? - kérdezte a lány, és az arckifejezése mintha megenyhült volna.

- Heh... nem csoda, hogy nem emlékszel rám. Alig voltál két éves, mikor utoljára láttalak - mosolyodott el Aika.

- Lily, ki az? - kiabált ki egy női hang.

- Valami mankós lány, anya! Azt mondja, ismer engem - kiabált vissza Lily.

Ekkor léptek zaja hallatszott, majd egy barna hajú, kék szemű nő tűnt fel az ajtóban. Sovány arca és kerek szemei egyértelműen utaltak rá, hogy nem japán származású. Mikor meglátta Aikát, a szemei összeszűkültek.

- Ki maga? - kérdezte cseppet sem barátságos hangnemben.

- Jó napot, Mrs Higasi. Ryo-chant keresem.