If I Fall In Love

14.Fejezet

-Kisfarkas... khm... Akarom mondani, Skyler!- Szólítottam meg szünetben a kísérletre szánt emberem.- volna kedved egy keddi délutánt velem tölteni?
-Nem, bocsi. Ma Márkkal leszünk kettesben.-  Ezt úgy mondta, mint filmekben azok a nagyon naiv lányok, tudjátok?
-Oki, akkor majd máskor.- mondtam és már indultam is el, de...
-Oh, én csak péntekenként érek rá. Minden másik napon Márkkal vagyok.

Ezen lesokkoltam. De ha végig gondolom, jogos, mert járnak. Ha én járnék valakivel, akit szeretek, akkor én is 0-24-ben vele lennék.

Skyler szemszöge:

"Sajnálom hogy vissza kellet utasítanom Emesét, de Márk sose hagyná hogy bárkivel, főleg vele, egy kis időt töltsek kettesben. Néha már levegőt sem kapok , mert ott van a nyakamon. Szinte kifacsar érzelmileg, és ha már nincs bennem semmi, ami kell neki, ott hagy magamra a szabályaival.
Nem akarom ezt...
Nem szeretném ezt..
Nem tetszik, hogy kifacsar..!
Nem szeretem, hogy így magamra hagy...!
Nem szeretem őt!"-Így folytak a gondolatok a fejemben, míg kisétáltam az erdőbe, a suli után. Ott pedig ráébredtem... "Én tényleg nem szeretem Márkot." Erre a gondolatra, hisztérikusan nevetni kezdtem, majd egy fájdalmasat sóhajtottam.
"Miért is nem lepődőm meg ?.. Mondjuk, ez nem is az ő hibája... Én látok valaki mást, és én láttam őt már akkor is mikor még nem is tudtam ő kicsoda."

Feltételezem, sok idő telt el, míg végre magamhoz tértem a gondolataimból. Mivel Mesi ült mellettem, a sziklán, amin az ismerkedésünkkor is ültem.
Igazán nem néztem rá, csak éreztem valahogyan a jelenlétét. Megvan az a jellegzetes, erdő és mosópor illata mint mindig...
"Oh, ne!"-gondoltam magamban.
-"Mesi, menj el  olyan gyorsan ahogy csak tudsz, kérlek... Mert nem csak nekem lesz akkor ebből bajom. Kérlek! Könyörgőm!!"- Szóltam Mesinek telepatikusan. Mélyen a szemébe néztem, hogy azzal is megpróbáljam rávenni a távozásra. Ő pedig, mint aki feladta a harcot bólintott, elfordult, átváltozott, majd elment.
Nem sokra rá Márk megérkezett, s cirkuszolni kezdett velem.

Emese szemszöge:

Suli után el mentem a faházhoz, mert edzés volt. Mikor elkezdtük az edzést, megkérdeztem mindenkit hogy nem-e látták Skylert, mert suli után nem láttam sehol. De senki nem tudta, hol lehet.
Egy idő után nagyon el kezdtem aggódni, mivel semmire nem reagált. Úgy döntöttem el megyek és megkeresem. A többieket Flórára bíztam, mivel tudom hogy ő akkor sem hagyná abba az edzést, ha egy meteor száguldana a Föld felé.
Pár perc keresés után, rá találtam a nyomára és le ültem mellé. Azon a sziklán ült amelyiken gondolkodni szokott. Ahol először beszéltem vele...
Egy idő után szólongatni kezdtem, de nem is reagált. Feláltam, szemébe néztem és nem barna volt most a szeme, hanem fehér, mint a  frissen hullott hó. Nem volt be fordulva, meg semmi ilyesmi. Ő egyenesen a szemembe nézett...
Arra számítottam hogy, megtámad, mivel apám is ezt tette egyszer.  De tudom hogy,  nem az ő hibája volt. Mert később kiderült hogy,  annyira bele merült a harci tervekbe, hogy elő jött belőle az alfa. Abban az állapotban, pedig nem lehet más szerepe. Ö az alfa, nem apa és nem férj. CSAK alfa. A tervet pedig, az alfa ki akarta próbálni gyakorlatban is. 
Szerencsére semmi nagyobb bajom nem lett, viszont egy életre szóló leckét tanultam meg.
Skyler viszont nem támadott meg. Kissé holdkórosnak tűnt, de még így is aranyos volt. Ez megmosolyogtatott. Gyengéden két kezébe fogta az arcom, pislogás nélkül el kezdett sírni és azt hajtogatta hogy: "Segíts, kérlek!"
Ezt kb addig csinálta míg én is el kezdtem sírni, ami pár percbe telhetett. 

Majd mélyen és áthatóan a szemembe nézett, azokkal a hó fehér szemeivel, amik még így is kedvességet sugároztak, a szemembe nézett.
Egy darabig még szemeztünk, majd közel húzott magához és megcsókolt.
Olyan érzékien és olyan lágyan csókolt, hogy úgy éreztem a fellegekben járok éppen.
S mikor már azt kívántam, bár soha ne lenne vége, akkor elengedett. Majd ahogy bele néztem a  szemébe, eszembe jutott, ez a csók nem biztos hogy, nekem lett címezve...

-Hmm...- Végig gondoltam a dolgokat, amilyen gyorsan csak tudtam. És eszembe jutott egy kissé hülye ötlet. 
Leültem Skyler mellé és morogtam egy hatalmasat. Hál' istennek működött és láttam ahogy a szeme lassan vissza változik barnává.
Mintha egy álomból keltettem volna. Szét nézett, az órájára, majd rám nézett végül. Úgy nézett mint aki semmiről nem tud az elmúlt fél órából. Számomra pedig ez nagyon is frusztráló. Megcsókolt és még nem is emlékszik rá. Így csak ültem mellette, rá se nézve, kedvenc szikláján.
Majd mind a ketten hallottunk egy igen ismerős hangot a távolból. Egy farkas szaladt felénk.
Márk....
Szinte 2 pillanat alatt rá jöttünk hogy mérges.
Skyler megszólított telepatikusan a fejemben:
-"Mesi, menj el olyan gyorsan ahogy csak tudsz, kérlek... Mert nem csak nekem lesz akkor ebből bajom. Kérlek! Könyörgőm!!"...