If I Fall In Love

5. Fejezet

A szobában ahova be mentem nem az volt akire számítottam. 

Emese aludt a francia ágyában kényelmesen de, mivel be rontottam el kezdett ébredezni. Valamit motyogott közben. Nem tudtam ki venni a szavakat de, szerintem egy nevet avagy becenevet mormolhatott. Szerencsémre nem kelt fel. 

-Istenem, milyen béna vagyok!

-Igen, az vagy.- óh, na még ez is?! Tehát akkor fenn van. Basszus! Fel ébresztettem az alfánkat a legfontosabb alvásából!! Azt hiszem pánikolok.- Meddig tervezel még ott állni és nézni a padlót? 

-Öhm, én.... Megyek haza és... -de itt félbe szakított.

-Nem mész te sehova.- ekkor fel ült az ágyában és maga mellé mutatott. Mind a ketten jól tudtuk hogy, ezt nem lehetne. Mivel csak egy kölyökkel érek fel és, nincs viszonyom az alfával mert, az milyen lenne már?? Egy újonc az alfával ráadásul, mind a ketten lányok vagyunk( itt megszólalt a magamban elfojtott nevelése anyámnak. Mi szerint: "Ha lány lánnyal csókolózik az természet ellenes!"). A falka sem valószínű hogy úgy kezelné utána.... - Te itt fogsz mellettem aludni mert nincs szobád még itt.- második dolog mit mind a ketten tudunk.- És haza sem engedlek mert hideg van és mert te is a falkám része vagy. Meg kell óvnom téged! I-is... khm... Szóval, vedd le azt a szörnyen hangos bakancsod, a suhogós kabátocskád és feküdj le mellém. - Nem láttam az arcát de, szerintem biztos zavarba jött akár csak én. Pedig én jól bírom a flörtölést. Nem vagyok az a fajta aki könnyen zavarba jön.

- O-Oké...- mondtam majd, innentől már nem emlékszem semmire egészen reggelig. Valószínűleg nagyon álmos voltam.

Másnap reggel melegem volt, és a derekamon valami nehéz és meleg volt. Viszont szörnyen nyugodt voltam mint amikor, az újszülött az anyjánál van. Hátra fordultam, amennyire tudtam és meg láttam  hogy, mi is történik.

Emese ölelt meg hátulról. Ő még aludt de, olyan szorosan ölelt mint, mások ébren.Mondjuk, mindig is ő volt a legerősebb akit ismertem. Nagyon békésen nézett ki és ahhoz képest hogy, kócos volt a haja, gyönyörű volt. El kezdtem arról fantáziálni hogy, egy pár vagyunk. Elképzeltem hogy, mennyire boldogok lehetnénk. Azt hogy, állandóan heccelnénk egymást és mindig nevetnénk. Hogy, megvédeném minden szemétládától aki szemétkedik vele. Hogy, elmondjuk a családunknak hogy, együtt vagyunk és szeretjük egymást.

Ekkor pedig belém nyilallt a gondolat. "Ő egy alfa. Sose jönne össze valakivel mint én."Ez valamiért könnyeket csalt a szemembe. Felkeltem és ki mentem az erdőbe, majd el kezdtem szaladni. Nem tudom merre mentem vagy hogy milyen sebesen. Viszont nem is érdekelt. Most csak felejteni akartam az érzést. És minden mást.

Pár órányi futással később össze estem de, nem a fáradtságtól hanem a fájdalomtól. Nem sikerült semmit sem felednem. Ugyan úgy fájt az egész. Mintha valaki össze préselné a szívemet mikor arra gondolok hogy, nem szeretne viszont. És az után is hogy, én vagyok a legérzékenyebb  minden társaságban, még sosem éreztem magamat így. Ez szörnyű érzés volt. 

Nem sokkal később rá néztem az órámra és rá jöttem hogy, anyám nem sokára be fog menni a szobámba hogy, meggyőződjön róla hogy, felkeltem. A telefonomon be kapcsoltam a GPS-t és el indultam haza. Otthon pont akkor értem be az ablakomon mikor anyám ki nyitotta az ajtót.
- Oh hát fel vagy?-kérdezte.
- Igen. Ki nyitottam az ablakom hogy, szellőztessek de, már megyek is tusolni és öltözni.
-Rendben de, siess. És próbálj meg nem elkésni!- kiáltotta a konyhába menet. Én pedig mentem is tusolni.

A suliban nem volt szinte semmi érdekes. Kivéve hogy, Mesi sokat bámult a nap folyamán. Gondolom haragszik hogy, tegnap éjszaka megzavartam. Azon agyaltam egész nap hogy, hogy kérhetnék tőle bocsánatot.  És ahogy mindig, most is csak hülyeségek jutottak eszembe. Így elhatároztam hogy, azt teszem amit mindig. Valamit össze motyogok majd mikor kérdik újra elmondom az össze függéstelen mondataimat.

A nap végén, amikor a faházhoz mentünk akkor én és Emese voltunk legelől. Pár méter volt köztünk és a falka többi tagja között. De így sem akartam hangosan kimondani mi történt.
-uhm... Nos,...- kezdtem.
-Mit szeretnél mondani?- kérdezte Mesi.
-Nos, uhm... Szeretnék bocsánatot kérni azért, hogy tegnap úgy rád törtem az éjszaka közepén...
-Nem baj. Amúgy is kicsit kezdtem egyedül érezni magam.
-De hogy, érezted magad egyedül ha éppen aludtál?
-Öhmmm.- itt nagyon zavarba jött.- Még nem aludtam. Épp gondolkodtam.
-Min?
-öhmm. Az mindegy. Az alfád vagyok és meg bocsájtottam. Szóval ne kérdezösködj!-  szólt rám erélyesen.
- O-okey -  majd így mentünk tovább csendben.

A faháznál meg álltunk és meg beszéltük a mai programot.
-A program nagyjából ennyi lesz mára:át öltözés, be melegítés, futás gyakorlása, evés, egy kis harci gyakorlat.-mondta Mesi.
-És neked majd egy kis külön óra, újonc. -címezte ezt csak nekem.
-Akkor hajrá.- mondta Márk és tapsolt hármat. Erre Mesi rosszallóan rá nézett, gondolom telepatikusan beszélt is hozzá, majd el indult mindenki befelé.

A nap végén mindenki haza indult.
-Hély, Skyler! Nem jössz?- kérdezdték kiabálva a többiek.
-Nem! Még gyakorlok egy kicsit!
- Külön óra!-hallottam meg Emese hangját mellőlem.- Nektek meg tünés van!- a többiek vissza néztek még. Majdnem mindenki ugyan azt a fura mosolyt adta. Kivétel Márk, ő el volt keseredve.