If I Fall In Love

19.Fejezet

Mikor a nappaliba ültünk el is kezdtük nézni az animét. Emese nagyon izgatott lett, hogy végre van valaki akivel ilyet nézhet. És ne is említsem, de nekem is nagyon megtetszett ez  dolog, de legfőképp élveztem, hogy végre tölthettem vele időt kettesben.

Közben el aludtam, így nem tudtam mi lett a vége, de Mesi vállán aludtam, ő pedig meg sem mozdult, míg fel nem keltem. Ekkor vettem észre, hogy ő is alszik. Így hát én nem mozdultam most. Pedig már nagyon kellett mosdóba mennem, de nem akartam felkelteni, hisz olyan békésen aludt, nem lett volna szívem. Így tehetetlenségemben nagyot sóhajtottam, melyre sajnos felkelt.
-Oh, bocsi. Nem akartalak felkelteni.- Mondtuk egyszerre.- Oh... De hát én már fenn voltam.- Erre mind a ketten elnevettük magunkat.
-Na jó, ilyen is csak velünk történhet meg.- Mondtam, és egy kissé bamba mosollyal elmerültem a tekintetében.
Ő is A szemembe nézett. De nem boldogságot hanem elkeseredést láttam a szemében.
-Mi a baj?- Kérdeztem, már magam is kissé lehangolódva.
-Bocsánat hogy elrontottam a kedved, de...- itt kisebb szünetet tartott. De mégis olyan hosszút, hogy mire megszólalt, a levegő is megfagyott.- De nem szeretném, hogy el menj... Sőt, nem akarom, hogy el menj! És a gondolat hogy elmész... Hogy mikor elköltözöl EZ, ez az egész, ami ha mondhatom így, köztünk van 
EL
MEGY
VELED!!!- Kiáltotta önkénytelenül, majd megölelt, egy rövid pánik szerű tekintet kíséretében.- Nem akarom hogy el menj... Mert ha el mész... Nekem semmi nem marad a jóból...- Mondta elkeseredett hangon.-  Onnantól belőlem már nem marad semmi... Ez a fél év amit veled tölthettem... Ez nem veszhet el. Nem lehet... Nem akarom!!

Éreztem, ahogy a könnyei már áztatják a felsőmet, s a szívemig hatol. Mikor észre vette ezt, még jobban magához szorított, s az arcát a nyakamba temette. Mivel nem tudtam mit tegyem, én is jobban magamhoz öleltem és el kezdtem a hátát simogatni. 
S mikor úgy érezte megnyugodott egy cseppet, eltolt magától és a szemembe nézve szipogva csak annyit mondott:
-Szeretlek.- Erre már én is el kezdtem sírni és fel ajánlottam neki egy zsepit amit el is fogadott. Kifújta az orrát. Nyitotta a száját, mintha valamit még mondani szeretett volna valamit, de nem jött ki hang a száján. Újra sírni kezdett, s én újra magamhoz szorítottam.
Nem tudtam hogy mire gondol, vagy mit akar mondani, de most az érdekelt hogy megnyugtassam, mind őt, mind pedig magam. Nem bírtam látni, hogy egy ilyen erős nő így sír és kapaszkodik belém. Pedig nem is vagyok valami erős, hogy megvédhetném bármitől is, nem úgy mint ő.

Már többször is kiállt mindegyikünk mellett De például a fiúk csak azért álltak ki mellette, mert ő az alfa. Persze kivétel Gábor, aki Flórával együtt mindegyikünk nagytesója. Bár nem is kérte sose hogy bármejikük is ki álljon mellette. Ő egy igazán tökös csaj.

Amikor kisírta magát, akkor megkérdeztem hogy, nem-e akar megnézni még egy animétt? Persze bele egyezett, így még pár órán keresztül összebújva néztük az animét és nassoltunk. Nagyon jót választott ismét és mikor szünetet tartottunk, hogy kukoricát pattogtassunk, én meg a pincéből hoztam fel két üveg innivalót. De egyszer csak  megszólalt a telefonom míg a konyhában, ismét a pulton ülve, beszélgetve Mesivel, vártuk hogy kész legyen a pattogatott kukorica. 
Anyám írt.
-gere haza MOSTSZONNAL!!?- Az mondjuk nem probléma, hogy írni nem tudott. Telefonnal még csak próbálkozott. 
- Mi a baj Skyler? Mi történt? Valami baj van?- Kérdezgetett, míg én a következményektől rettegve, leugrottam a pult tetejéről és a cuccaimat kezdtem össze pakolni, bekönnyezett szemekkel. Majd válasz nélkül ki rohantam a faházból, és egyenesen haza fele tartottam.

Mesi szinte végig követett és kérdezgetett, de már az ajtón kívül nem követett.  Aggódó szemekkel nézett utánam én pedig egy utolsó sajnálat kérő pillantást vetettem felé.

A havazásban haza fele rohanva, már szinte a hótakaró felett repülve értem haza. 

Otthon persze a szokásos fogadott, s nem az új "kedves" és "vicces" családom aki mondjuk majdnem 2 egész napig képes volt elfelejteni, hisz már 9 óra volt mikor haza értem.
Bent már vártak engem, mégis a nappaliban lévők mind felnéztek és megdermedtek a döbbenettől.
-Hogy nézel ki?- kérdezte anyám, aki az első volt a bagázsból aki megmozdult, és rám mutatott.
Bele néztem a tükörbe és egyből a hajamat és a ruhámat néztem. A hajam kócos volt kissé, a szél miatt és a Mesivel való össze bújás miatt; a ruhám kissé gyűrött volt, mert míg mesi ölelt meggyűrődött, hisz az öklében szorongatta egy részét. De ezek tök normális dolgok voltam, így nem értettem miért mondta anyám, hogy...
-Oh, ne.....