If I Fall In Love

16.Fejezet

 Mikor anyám észrevette, hogy vérzik a fejem, ledöbbenten sírni kezdett, felállt majd valamit magyarázni kezdett, de én el löktem magamtól. 
-M-mi a baj kincsem?- Kérdezte anyám, amire valamiért fel kaptam a vizet.
-Mi a baj?! HOGY MI A BAJ!?! Oh, el mondom mi a baj!..- Ez után a mondat után már nem is tudom mit, vagy hogyan mondtam , de már csak az van meg hogy a végén mindenki sírt a konyhában. -És köszönöm, de nem kérek vacsorát!!!- Pedig már éhes voltam mert, vagy egy fél órát, vagy többet álltam a konyhában. Majd fel mentem a szobába.
Mikor be csuktam magam mögött az ajtót, minden elsötétült. S másnap rá jöttem hogy elájultam. "Na mindegy, -gondoltam amint rá jöttem-  volt már rosszabb is amit túl éltem."
Felálltam, letusoltam, ami szörnyen fájt, majd írtam egy kis levelet anyámnak hogy elmenem suliba. Az ágyamra raktam a levelet, az ablakon keresztül pedig ki másztam az utcára.

Mivel még kedd van, el mentem suliba. Nem akartam Emesével találkozni, így a hátsó ajtó felől közelítettem meg az iskolát. Út közben pedig el szívtam egy cigit(jap, el felejtettem szólni hogy már egy hónapja cigizek ). Mivel a hátsó ajtóhoz hosszabb utat kellett megtenni, mire oda értem mehettem is be. Sajnos az első órám francia volt, így Emesével volt együtt órám. Szerencsére az ajtó mellé tudtam ülni, így az óra után gyorsan ki tudtam menni a teremből, elkerülve Emesét.
Ki mentem  a büfébe és vettem magamnak egy szendvicset mert megéheztem. Persze akkor kell kajáról tanulni képekkel mikor nincs kajám...
És egész nap sikeresen elkerültem Emesét...

Legalább is ezt hittem...
Az utolsó óra után sajnos sikerült elkapnia, mikor a kis, szűk, elhagyatott folyosón keresztül próbáltam ki jutni a suli mögé.
Mivel senki nem jár erre, Mesi ki tudta használni a vérfarkas erejét és utánam szaladt, majd a falhoz nyomott. Könnyebb dolga volt, mint általában, mivel válltáska volt rajtam, hogy könnyebben ki tudjak jönni az ablakon. Ezen kívül keddenként kevés óránk van, így kevesebb könyvet kellet hozni. Mikor elém állt, elfoglaltuk az egész folyosót. 
Mikor  fel pillantottam rá, megláttam hogy, szemei pirosak voltak és kissé puffadtak voltak. Feltételezem órán sírt. Éreztem az arcomon a forró leheletét.
Ha nem történt volna meg a tegnapi, akkor most lehet hogy nem a rettegés miatt remegne ennyire a térdem. Bár,... Tán most sem amiatt remeg...😏
Bár már magam sem tudom...

Mesi kicsit kifújta magát, majd megkérdezte:
-Miért futottál előllem egész nap?
-Nos. Egy, nem futottam, és kettő, talán a tegnapiak miatt nem akarok veled találkozni. Vagyis, nem akartam. De már mindegy....
-Nézd, én az egészet miattad csináltam.
- Nah jó, hagyjuk ezt a dumát kérlek! Ez...- Itt félbe szakított.
-Nem! Skyler... Nem hagyom ezt a "dumát"! Mert ez neked csak egy "duma", nekem pedig egy nagyon fontos beszélgetés lenne. Kérlek... hallgass meg. Ez nekem...-Félbe kellett itt szakítanom, mert már borzasztóan mérges voltam.
-Jajj, hagyjuk már! Hideg vérrel megölted volna Márkot ha, épp nincs szemtanú! Tudom, hogy mennyire gyűlölöd őt! Tudom, hogy bárki mással szívesebben látnál! És azt is tudom hogy engem sem nagyon kedvelsz. Tudom, nem tartozom ide! De te egy alfa vagy, vagy mi a fene, vigyáznod kell a falkádra és...- Dühömben nem hallottam, de eddig szólongatott, viszont most már kiabált.
-Skyler!!! Az Isten szerelmére már!! Nem lehet igaz, hogy neked még mindig nem esett le! Szeretlek basszus! Ha úgy jobban tetszik: Szerelmes vagyok beléd! - Ekkor néztem fel rá újra, és láttam hogy, ismét sír. Majd hirtelen a jobb kezét a fejem melletti falhoz támasztotta, a szemembe nézett és már nem kiabált. Persze mivel döbbenetemben nem mozdulni sem bírtam, nem hogy beszélni, jobb is volt hogy nem kiabált annyit.-Tch, Skyler... Nem is tudnék haragudni rád, se bántani téged.- Mondta lehajtva a fejét, majd ismét rám nézve. Ilyen szemszögből, egyébként nagyon dögös.- Aznap azért támadtam meg Márkot, mert bántott téged, és már nem tudtam türtőztetni magam. Annyit bántott már, és annyira káros volt számodra, hogy ha az én helyemben lettél volna, ugyan ezt tetted volna, ha nem többet. És már párszor szóltam neki, figyelmeztettem, hogy ha egy ujjal is hozzád mer érni, úgy ahogy te nem szeretnéd...- Ekkor elfordult és morgott egyet a mondata befejezése helyett. Majd ismét a szemembe nézett.- Esküszöm, nem a semmiért volt ez sem. És nem is tudom mi történt, egyszerűen elsötétült a kép, és akkor eszméltem mikor vissza változtam. Én igazán sajnálom amit tettem, és amit nem tettem eléggé nyomatékossá előtte. És nem várom hogy meg bocsáss, de szeretném ha ezt mind tudnád. Mert én csak meg akartalak védeni, hisz valamiért hagyod magad... De mégis miért?!- Kérdezte ismét kissé ingerülten.

Mesi kérdése váratlanul ért kissé. De válaszoltam.
-Mert megszoktam- mondtam az igazat, nemes egyszerűséggel, ami miatt Emese megdöbbent -Megszoktam, mert otthon is ez van és már Márkkal sem az első alkalom volt ez az eset...
-Most azt akarod, hogy megöljem? Tényleg?- Itt nevetett egy picit mert viccnek szánta, hisz már én is sírtam. -Csak mert, már nem hiszem, hogy megéli az évvégét. Hahaha...
-Hahaha, nagyon vicces- Mondtam szintén nevetve- De, azért köszönöm, hogy mégis le fogtál és el mondtad, hogy mi az igazság- kis kuncogást váltott ki belőle ez a megfogalmazás.

"Hmmm... Milyen aranyos a kuncogása is."- gondoltam és egy kicsit elmerültem a gondolataim tengerében, majd hirtelen...