If I Fall In Love

8.Fejezet

Az egészet gyorsan lezavartuk. Pontosabban, lezavartam. Max labdába sem tudott rúgni ellenem. Pár óra edzéssel később, ő kifulladva, én pedig győzelem ittasan, lepihentünk.

-Fuhhhh!- fújta ki a levegőt hangosan. - Nem is gondoltam volna hogy ilyen gyorsan fejlődsz.

-Nos igen, jók a tanáraim.- mondtam magamat kihúzva.- Na meg, a figyelem is számít.

-Hahaha!-nevette el magát.- Szerinted én nem figyeltelek téged?

-Legalábbis nem jókor.

-Tch, mindig figyeltelek. De neked nincs érzékeny pontod. Ez nekem pedig nagyon is bejön...

-Huh? Mi?!- kérdeztem az utolsó mondattól megdöbbenve.

-Uhm, mármint mint falkatag... Ez egy falkatagnak szerintem ne is legyenek érzékeny pontjain Akinek van az könnyen sebezhető- hadarta mi után ráébredt mit mondott.

-Uhm, okés. Szóvaaaaaaaal...-kezdtem el a mondatot amit tudtam hogy nem tudok befejezni.

-Szóvaaaaal.....?-Kezdte ő is kérő hangon. Erre én pánikba estem és ami eszembe jutott azt mondtam ki elsőnek.

-Szóval akkor most mit csináljunk?- Rosszabb nem is lehetne.

-Mindig lehet rosszabb! De ne érezd miattam feszélyezve magad, viselkedj úgy mint általában.- Jesszum pepi, el is felejtkeztem róla. Mesi mostanság valamiért kevesebbet van a fejemben, és így, el is felejtettem, hogy tudunk egymás fejében lenni.

-Szerintem, most inkább tartsunk egy szünetet és pihenjünk le.

-Hány óra van?-Tudtam hogy nem sok idő telt el, de attól még érdekelt.

-Fél öt. Miért?

-Csak úgy érdekelt mennyi időm van még veled.-Erre pimaszul elmosolyodott.

-Csak nem, tetszik a helyzet? Ú, talán még el is pirult a nagy, és erős Skyler?- Na ezt már gúnyosan mondta.

-Szeretnél a nagy, és erős Skylertől, egy nagy, és erős nyaklevest kapni?!-Kezdtem szórakozottan a szópárbajt. Persze, ennek a végén is, én nyertem, bár nem tudom hogyan.

Még a fűben, és a sárban is meghemperegtünk, farkasként. Majd egy kiadós tussolás után, enni készülődtünk, de Gábor megérkezett. Megkínáltuk spagettivel (amit én csináltam előző nap), amit persze el is fogadott. Miután megettük, forró teával a kezünkben, kimentünk a tornácra és, egy nem régen beszerzett hintaágyra ültünk, és meredtünk az erdő mélyébe.
Az erdő csodálatos volt, mint mindig, most is megbabonázott. A madaraknak, akik itt maradtak,néha lehetett hallani a csiripelését. A farkashallás miatt, hallottuk a szarvasok közelségét, és ahogy a leveleket fújta a szél. A levegőben érezni lehetett hogy már tél van, és persze a teák illatát is. S így hat óra tájt a nap lemenőben volt, és hirtelen megszállt a békesség.

Nem sokra rá, megláttam egy alakot a távolból. Márk volt az. Míg oda ért hozzánk , végig a szemembe nézett. Amitől persze zavarba jöttem.

-Hellóka- köszönt Márk.

-Csá tesó!- mondta felállás közben Max, és egy öklöst adott a haverjának.

-Szervusz!-Nyújtott kezet már állva Gábor, és kezet is fogtak.

-Uhm, hello...- köszöntem a végén én is. Ezt egy bólintással viszonzta.

Majd egészen nyolcig kint beszélgettünk a srácokkal, majd nekem mennem kellett haza.
Otthon pedig a szokásos fogadott: anyám és a mostohaapám veszekedtek, Gyöngy pedig a szobájában volt és sírt. Bementem hozzá és beszélgetni kezdtünk hogy lenyugtassam.

-Hey, szia. Milyen volt a napod, míg haza nem értél?- Kezdtem is bele mihelyst benyitottam.

-Szia, tűrhető volt. Ma csak kétszer buktattak ki. Szóval, se olyan jó, se olyan rossz nem volt.- mondta könnyes szemekkel.

-Oh, sajnálom hogy veled ilyenek a társaid. Majd ha szeretnéd "elbeszélgethetek" velük.-Mondtam hogy, mosolyt csaljak az arcára. És sikerült egy kis kuncogást kihoznom belőle.

-Neked milyen napod volt?

-Egész jó, a barátaimmal voltam szinte végig.- Mondtam egy újabb mosoly kíséretében. Erre persze ő is küldött egy kissé erőtlen mosolyt nekem. Nos igen, egy ilyen élet megterhelő, legyél akár hány éves.

- Anya már kezdett reggel összepakolni, és szerintem az óta veszekednek, mert apa nem akarja hogy elmenjünk.- Majd el kezdett újra szipogni.

-Tudom. De ha elöltözünk, lehet hogy sokkal jobb lesz. Csak tarts ki még egy  kicsit.

- Te könnyen beszélsz, te mindig a kedvenc vagy! Téged mindenki szeret, neked vannak barátaid, és fogadni mernék, hogy sosem bántottak a társaid sehol sem! Te vagy a tökéletes nővér! A tökéletes gyerek! Mindenben elfoglalod az első helyet! Neked mindened megvan, míg nekem csak a sírás marad meg a rossz!- Vágta hirtelen a fejemhez.

-Ezt, kérlek szépen, most hagyd abba.- Próbáltam minél jobban vissza fogni magam a hangommal együtt.

-Nem, nem , nem és nem!- Kezdte hisztérikusan.- Te mindent megkapsz, míg én semmit! Ez nem fair!

- Elég!!- Kiáltottam el magam. Hirtelen, mintha csak egy húr pattant volna el, megszakadt a türelmem, s az összes elfojtott haragom kijött egyszerre.- Nem kapok az ég világon semmit! Érted?! Semmit!!-Kezdtem bele egyre mérgesebben.- Te kis taknyos óvodás vagy! Még a cipődet se tudod rendesen bekötni, honnan is tudnád milyen nehéz a suli vagy a felnőtté válás! Néha befoghatnád azt a kicsi kis szádat, és körbe nézhetnél a te portádon mielőtt mást vádolgatsz ilyen hülyeségekkel! És hálás is lehetnél hogy nem kellett olyanokat átélned mint például nekem! Sose kellett úgy lefeküdnöd, hogy nem tudtad, holnap hol és hogy leszel! Egyik szülődet se vesztetted el a másik hülyesége miatt! És nem neked, alakultak ki mentális betegségeid az évek alatt, hanem nekem!!! -És ezzel kiviharzottam a szobájából. A konyhában, két megdermedt, szobor szerű árnyat látta a falon. Anyám és a mostohaapám álltak előttem. Anyám talán még könnyezett is, de engem már akkor nem érdekelt. Felszaladtam a szobámba, és álomba sírtam magam ismét.

Helló! Tudom hogy nagyon sokáig nem volt új rész! És ezért, bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől. Egyszerűen a pandémia alatt kiégtem...
De ezen túl, biztosíthatok mindenkit, hogy több rész lesz.
Köszönöm szépen mindenkinek, aki ennyi idő után is kitartott és várt. <3