Ő csak a csendes kastély csendes folyosóján csendesen sétált. Sötét ruhája beleveszett a sötét tér sötét aurájába, sötét lelkével együtt. Egyedül a kezében tartott zseblámpa adott némi fényt, és ahogy forgatta azt, olyan volt, mintha egy medence zavaros vizében veszett volna el testestől, lelkestől. Néha reccsent meg a padló a lába alatt, az is valami üdvözlésképpen, mert más nem köszönt az érkezőnek. Az egyik szoba nyitott ajtaján benézve egy férfi intett. Vagyis próbált. Szegényt igazán hirtelen érte a vég, öltönyét hatalmas vérfolt borította, ruhájának ujja felszúródott az egyik akasztóra a falon, így a holtan összeesett férfi pont úgy festett, mint aki köszönni próbál. Ő visszaintett neki. Tovább ment. Halk csöpögés hallatszott, mire a fürdőszoba felé vette az irányt. Hófehér csempe fogadta a látogatót, velencei tükör lógott a falon, a sarokban pedig virággal díszített kád állt. Vörös volt benne a víz, és egyik végén egy láb, másik végén egy orr pislogott ki a vízből. Valószínűleg köszönni akart a drága. Kedvesen visszaintett neki. Milyen vendéglátó. A tükör felé fordítva a zseblámpáját igazán csodásan tört meg a fény a helyiségben. Mintha ezer meg hatezer lélek kelt volna szárnyra, hogy üdvözölje őt. Tovább ment, maga mögött hagyva a fürdőszobát. A hatalmas ebédlőterem tárult elé. Érdekes játék zajlott ott, valószínűleg csendkirály, hiszen sokan a hosszú, az egész termen átnyúló asztalra hajtották a fejüket, és csak egyik-másik lelógó, véres kéz sugallta, hogy bizony van, aki csalni próbál. Volt, aki a sarokban ült vagy állt, eldönteni nem lehetett, de biztosan játszott, meredt tekintettel nézte a hófehér plafont. Akadt olyan is, aki egy fehér gyertyát a kezében szorongatva terült el a földön. A gyertyán igazán szépen mutatott a sötét, megalvadt vér látványa, olyan volt az, mint a Hold elé benyúló faágak. A konyhaajtóban szépen felöltözött lány ült, feje előre bukott, haja teljesen szétbomlott. Mint az ő lelke is. Rátartotta a zseblámpát. Nem köszönt. Leguggolva a lányhoz, kivette a kezében tartott szalvétát, majd megfordulva beszerezte a véres gyertyát is. A hálószoba felé vette az irányt. Gyorsabban járt, a parketta már sűrűbben recsegett neki, mint állandó útitárs. Megállt az ajtóban. Levendula-és vérszag keveredett, ám mégis olyan nyugodt volt a szoba, amilyen nagyon ritkán volt múltja során. A szerényből egy ujj kandikált ki, az ágyon egy nő feküdt. Hófehér ruhában, olyanban, akár a menyasszonyok. Ő csak belépett. Az asztalhoz sétált, majd a lámpát az állával megtámasztva keresgélt a fiókok között. Hamar megtalálta, amit keresett, és meggyújtotta a gyertyát, a lámpát pedig letette az asztalra. Csöndesen feküdt be a menyasszony mellé sötét öltönyében, zavaros lelkével. A gyertya pedig hálásan égett, ontotta a forró viaszt, mint az utolsó élő dolog ebben az épületben. A zseblámpa legurult az asztalról, és hangos csattanással keltette fel a násznépet még egyszer, utoljára. Majd mindenki csendesen aludt vissza a csendessé vált épületben, és olvadtak bele egyenként a sötét folyosók, szobák sötét aurájába. Csak a gyertya égett még a párocskánál. Viasz csöpögött a nyakra, a ruhára, a kézre, és égette bele magát örökké ebbe a valóságba.
Ő csak a csendes kastély csendes folyosóján csendesen sétált. Sötét ruhája beleveszett a sötét tér sötét aurájába, sötét lelkével együtt.
أنت تقرأ
Reggeli kávénovellák
القصة القصيرةKávézás közben mi sem jobb, mint néhány érdekes, kérdéseket felvető gondolattal indítani a reggelt. Egy kicsit politizálunk, egy kicsit filozofálunk, egy kicsit elmerülünk egy szebb, utópisutikusabb világban, mely valójában a saját világunk síkján i...
