Nem vagyok én nagyravágyó, nem lep meg, ha nem értik a mondandóimat az én koromban. De talán majd később... Később tanítják majd az írásaim, elemzik őket - s én majd leírom, hogy miből mit szeretnék kihozni, mielőtt még olyat is beleképzelnek a precíz irodalom tanárok, ami ott sincs. Talán majd tudják, hogy léteztem. Esetleg elneveznek rólam egy utcát egy kis, vidéki faluban? Tudják-e majd, hol születtem, leszek-e valaki attól, hogy nem vagyok vézna, nem élek szegénységben és nem tanulok jogot? Lesz-e majd saját könyvem, lesz-e majd közönségem? Vajon az aláírásom egyedi, vagy másolható macskakaparás? Írjak majd önéletrajzot, hogy megelőzzem a pletykákat? De hát még csak most leszek tizennyolc, mégis mit várok a világtól? Vajon meg kell halnom ahhoz, hogy tiszteljenek? Hiszen nagyon sokan átlátják a maguk korát, s pont azért nem tanítják a műveit, mert túl csúnyán hangzik az igazság. Majd olvassák egy másik, későbbi korban, ahol már nem számít, milyen rendszer volt akkoriban, hiszen már meghalt az alkotó, és nem bilincselhetik meg. Tudok-e újat nyújtani a világnak, amiért legalább a saját, kicsiny hazámban elismernek? Szép is lenne, tudná a német, a francia, és talán még a brazil is, hogy igen, volt egyszer egy ilyen nő, aki írt, élt és alkotott.
De hát miket is írok én? Még megkapom majd a halálom után, hogy milyen egoista voltam. Most mit mondjak? Lehet az vagyok. De a szíve mélyén minden művész pont ilyen "egoista", mint amilyen én vagyok.
ESTÁS LEYENDO
Reggeli kávénovellák
Historia CortaKávézás közben mi sem jobb, mint néhány érdekes, kérdéseket felvető gondolattal indítani a reggelt. Egy kicsit politizálunk, egy kicsit filozofálunk, egy kicsit elmerülünk egy szebb, utópisutikusabb világban, mely valójában a saját világunk síkján i...
