Reggeli kávénovellák

Híresen névtelen

Nincs szebb, mint egy átlagos péntek este ülni a számítógép előtt, és magyar zenéket hallgatni. Közben én varrógéppel dolgoztam, és néha el is nyomta a zene hangját, azonban már hallgattam ezeket elégszer ahhoz, hogy így is tudjam követni és énekelni. Azon merengtem, vajon hány szobában, diszkóban, irodában szólhatnak ezek a számok. Mindenki ismeri... A Honeybeast Hetesét, Rúzsa Magdi Áprilisát, a Punnany Massif Partizánját, a Tankcsapda Alföldi gyerekét, Majka Mindenki táncol számát, vagy az Animal Cannibals Minden változik című dalát, és még sorolhatnám. De ezek az előadók nem tudják, ki, hogyan és milyen formában hallgatja, énekli ezeket a dalokat. Na meg ha minden ilyen rajongójukra külön figyelmet fordítanának, nem lenne idő a koncertekre. Olyan sokszor eszembe jutott már, hogy megpróbálom felvenni velük a kapcsolatot. Aztán beleképzeltem magam a helyükbe: magam alatt vágnám a fát. Miért hinné el nekem akármelyik előadó, hogy csak emberileg érdekel, kíváncsi vagyok rá, a személyiségére. Nem. Hiszen úgysincs idejük velem beszélgetni. Illetve... Hogyan bizonyítsam be, hogy nincs hátsó szándékom? Hogy nem kedvezményes jegyet akarok, nem VIP helyet, ingyen lemezt, kitűzőt, vagy fene tudja mit. Visszanéztem a monitorra. Csak figyeltem a klipben lévő bandát, és sóhajtva könyveltem el: sosem fogom tudni megismerni őket igazán. Mindig is egy átlag kisember maradok, aki vágyakozva figyeli a képernyőt. Mégis.... Azért megnyitottam egy hivatalos chatablakot.