Reggeli kávénovellák

Hogy vagy?

Dorka ugyanúgy ment iskolába, mint bármelyik hétfő reggel. Csak ült a buszon és az ablakon bámult kifelé. Nézte a nagy bérházakat és a piros lámpa előtt sorakozó autókat. Néha azzal szórakozott, hogy megpróbálta kitalálni a márkájukat is. A zene is szólt a fülesében, ráadásul anyukája ma kalácsot csomagolt neki a szokásos sonkás szendvics helyett. Egyszer csak egy hölgy ült le mellé. A lány azonnal felismerte: Bea néni volt az, a közeli kisboltból. Dorka mosolyogva vette ki a fülhallgatóját, és felé fordult.

- Csókolom! Hogy tetszik lenni? - kérdezte vidáman. A hölgy csak megvonta a vállát.

- Á, nincs semmi. Csak megint hétfő van. - mondta. A lány várta, hátha mond még valamit, de azt várhatta; csak a busz kezdett el hangosan zötyögni.

- Értem. - húzta el a száját. Az út innentől némán telt. És hosszan. Dorka szeretett volna még beszélgetni, de tudta, hogy így nem lehet. Ha az emberek elmondása szerint sosem történik semmi, akkor miről beszélgetnek? Hogy ismét hétfő van? Nos igen, szokott az lenni. Gondolta, hogy elkezd mesélni, de hát az meg olyan furán venné ki magát... Az ő hogylétét senki nem kérdezte. Végül Bea néni leszállt a buszról, és mosolyogva intett Dorkának, mintha épp egy kellemes beszélgetést zárna le.

Mielőtt beért volna a suliba, útba ejtette az egyik kisboltot. Mosolyogva állt be a sorba a szerzeményével (természetesen édesség volt), majd mikor sorra került, vidáman köszönt:

- Jó reggelt! - erre a pénztáros nő olyan rondán nézett rá, hogy Dorka nem tudta megállni - grimaszolt egyet. "Neki is hétfő van" nyugtázta magában. Az osztályterembe belépve csend fogadta. Korán érkezett, mint mindig, és csak páran ültek a padokban elvétve - Hali, hali! - intett, mire egy-két ember felnézett rá a telefonból, és morgott egy sziát - Hogy vagytok? - érdeklődött, miközben felült egy padra.

- Á, semmi különös.

- Megint elrepült a hétvége.

- Hétfő van. - ilyen válaszokat kapott. Nem sok, mi? Dorka sem volt elégedett, úgyhogy duzzogva pattant le a padról, hogy aztán a helyére menjen és némi zenehallgatás keretében készülhessen az első órára. Rajz volt. Most jogosan jön a kérdés, hogy "Abból mi a fenét kell készülni?" Dorka iskolájában a tantárgy a művészettörténetet is magába foglalta, ami azért nem olyan egyszerű, mint lefirkálni valamit. Mondjuk neki nem volt nehéz. Szerette ezt is, azt is. Na meg a hétvégén odavoltak kirándulni, és egy rendes kiselőadást tartott a családjának az ottani épületek stílusjegyeiről, történeteiről. Imádott erről beszélni, így a szülei örömmel hallgatták. Szíve szerint elmesélte volna ezt a többieknek is, Bea néninek, meg a boltos hölgynek is. De hát mind olyan elfoglaltak voltak. Mégis, mindig úgy van definiálva, hogy "semmi". Dorka csak puffogott az emberi butaságon, és egyre inkább azt leste, mikor ér be Angyal, a padtársa. Mondjuk azt várhatta, a lány ugyanis mindig öt perccel becsengetés után esett be az ajtón. Ez ma sem volt másképp, a tanár épp írta befelé a hiányzókat, amikor az szinte feltépte az ajtót.

- Elnézést kérek a késésért! - hadarta, aztán a helyére sietett. Dorka csak erre várt.

- Hali - hajolt közelebb, hogy ne zavarja az órát - Képzeld, a hétvégén Budapesten voltunk kirándulni! Annyi sok szépséget láttunk! És hát ugye egy csomó templomot meg híres épületet meglátogattunk, én meg szinte az összesnek tudtam a stílusát! Mindet elmagyaráztam anyuéknak, és olyan jó hangulatban telt az egész nap! - mesélte nagy boldogan. Ha valakinek, akkor az ember a padtársának (pláne a legjobb barátjának) akkor is mesélhet, ha az nem kérdezi meg, hogy vagyunk, mi volt a hétvégén. Angyal mosolyogva hallgatta.

- Szóval Wikipédia lettél. - kuncogott, mire a tanár rájuk kapta a fejét.

- Lányok, nincs susmus! - azzal vissza is fordult a kivetítő felé, hogy tovább magyarázza a barokk stílus jellemzőit. A két lány bólogatott.

- Szerinted a tanár úr is így szokott magyarázni, ha olyan helyen jár? - suttogta Dorka.

- Szerintem még mutatópálcát is visz magával. - válaszolta Angyal, mire ismét kuncogni kezdtek.

- Dorka, Angyal! - szólt rájuk újból a tanár, ők pedig megint rendesen elhelyezkedtek a székükön.

- De most tényleg, mekkora lehet már. Ott áll a Parlament előtt, és mutogatja, hogy az mitől neogótikus. Meg közben feltolja a szemüvegét a szemöldökéig. - Dorka ezt teljesen maga elé képzelte. Összenézett a padtársával, és az a furcsa hang szökött ki belőlük, mint ami akkor van, amikor próbálod visszatartani a  kitörni készülő nevetést.

- Elmondanátok, mi olyan vicces az órámon?! - fordult feléjük hirtelen a tanár. Dorka szeme felcsillant.

- Mindössze annyit beszéltünk, hogy a hétvégén mennyire benne voltam a tanár úr szerepében. - mosolygott. A férfi kérdőn pislogott.

- Miért, mit csináltál a hétvégén?

- Budapesten voltam, és bemutattam a szüleimnek a különböző építészeti stílusokat. - magyarázta röviden, mire a tanár elgondolkodott.

- Van kedved körbevezetni minket a fővárosban? Mutasd meg nekünk azokat a helyeket, ahol jártatok. - mondta végül, és a szája sarkában egy kedves mosoly bújt meg.

- Tényleg? - kérdezett vissza Dorka. Egy bólintást kapott.

- Tiéd a projektor. - erre a kislány szinte repült a kivetítőhöz, és olyan élménnyel mutatta be Budapestet, amilyennel más még soha. Közben nézte az osztály reakcióját, és tagadhatatlan volt, hogy mind nagyon élvezték az előadást. Az óra vége előtt rákönyökölt a tanár asztalra. Végignézett a többieken, majd végül megkérdezte:

- Egy ilyen kirándulás után... Hogy vagytok?