Íme a helyzet: a reggeli busz ugyanúgy indult útjára, mint bármikor máskor. Rajta a sok, munkába, iskolába igyekvő emberrel. Azokkal, akik mindig ezzel a járattal mennek. Akik már ismerik egymást látásból, és furcsán néznek, ha a közösséghez új ember csatlakozik, mert hát "ő nem ezzel a busszal szokott jönni". Ők azok, akiknek megvan az állandó helyük a buszon, és elnézést kérnek, ha esetleg elfoglalják a másikét. Persze beszélgetni nem szoktak, de minden nap látják egymást. Igaz, így az egyetemi tanár nem tudja, hogy minden reggel egy villanyszerelő ül mellette, aki segíthetne neki bekötni az új lámpáját a teraszán. De nyugalom, a villanyszerelő sem tudja, hogy tőle két üléssel előbb egy informatikus ül, és meg tudná javítani a laptopját, hogy ne kelljen mindig a fia gépét használnia, amit nem is nagyon tud kezelni. Az informatikus tök jól belemélyed a telefonjába minden reggel, noha így lemarad arról, hogy a hölgy, akivel már két hete chatel, ott ül leghátul, a motornál. Igazán szép nő, hullámos barna haja és aranybarna szeme ugyancsak kedves tekintetet kölcsönöz neki. Mindig nekidől az ablaknak és zenét hallgat, úgy bámul kifelé, bár így kimarad annak a három tininek a beszélgetéséből, akik az ő regényeit tárgyalják ki, sőt, saját klubot akarnak a sorozatnak, valamikor hetedik óra után, a rajzteremben. Ezek a lányok nem is tudják, de a biológia tanár is ezzel a járattal szokott jönni, csak két megállóval később száll fel, és közvetlenül a sofőr mögött ül. Mellette mindig egy elegáns, öltönyt viselő férfi foglal helyet (eleinte baj is lett belőle, ki foglalja el azt a másfél személyes ülőhelyet), akire mindenki rávágja, hogy politikus, pedig nem, egyszerű irodista, akitől a munkahelye megköveteli ezt az öltözéket. Természetesen nem tudja, hogy a többi utas mit gondol róla, így nincs balhé a tévedésből. Teljesen korrekt, nem? Aztán ott van a targoncás fiú, aki nem lehet több huszonöt évesnél. Neki is van saját helye, de mindig azt mondja, "Nem ülök le, fogok eleget a munkahelyemen. Inkább foglaljon helyet Ön!" azzal átadja a helyét az idős asszonynak, aki szintén a közösséghez tartozik, mert fél kilenckor már késő zöldséget venni. Aztán ott van még "a hangos bácsi" aki egy egyszerű mezőgazdász, noha kicsit megsínylette a füle, hogy nap mint nap traktorba ül. De hát akkor mindenki hallja, amikor ő felszáll, nem? Dehogynem. Igaz, ennek nem mindenki örül, azt viszont kifejezetten szeretik, amikor a bácsi valakivel telefonál, mert elég vicces sztorikat lehet összerakni a félmondatokból. A tömeg miatt nem is sejti, de a haverja, akivel a kocsmában szokott összefutni (és akit jobb napokon felhív a buszon), szintén ezzel a járattal utazott, mikor milyen állapotban. Így aki esetleg lemaradt a hangos bácsi telefonálásáról, az a busz másik végében bepótolhatta. Tőle jobbra, a forgóban mindig egy huszonéves lány állt, folyamatosan a telefonját bámulva, amit az idősek mindig meg is szólnak, hogy "ezek a mai fiatalok nem bírnak elszakadni a telefontól! Mindig megy a Facebook, meg minden hülyeség! Csak butulnak tőle!" Mondjuk arra senki sem gondol, hogy ő szimplán olvassa azt a könyvet, ami még nem kapható itthon, és nincs lefordítva. De hát ez részletkérdés, nem? Jó, valamelyest igazuk van az öregeknek, mivel így a lány nem találkozik azzal a sráccal, aki ugyanarra az egyetemre jár, mint ő. A fiú meg nem foglalkozik vele, mert reggelente egész jól elbeszélget az egyetemi tanárral. Pech. Pedig szép pár lennének.
Szóval íme a helyzet: mind ismerik egymást látásból, valójában azonban fogalmuk sincs, milyen, vagy egyáltalán kicsoda a másik.
Íme a helyzet: Te mit kezdenél vele?
أنت تقرأ
Reggeli kávénovellák
القصة القصيرةKávézás közben mi sem jobb, mint néhány érdekes, kérdéseket felvető gondolattal indítani a reggelt. Egy kicsit politizálunk, egy kicsit filozofálunk, egy kicsit elmerülünk egy szebb, utópisutikusabb világban, mely valójában a saját világunk síkján i...
