40. fejezet - Hannah

2K 78 4
                                    

A kezdeti vonakodásom ellenére jól szórakoztam. Főleg, mert mindenki megnevettetett és kínos dolgokat meséltek Harryről. Harry már feladta,  tudta, hogy a barátait nem tudta megállítani abban, hogy rossz színben tüntessék fel, de még ha nem is ismertem el hangosan, tetszett, hogy kínos dolgokat tudtam meg Harryről. Azok a dolgok, mint átlagossá tették számomra és segítettek elfelejteni, hogy ő egy nemzetközi szupersztár, aki a világot járja és mindig elfoglalt.

Imádtam, ahogy Alex és Moni arról mesélt, amikor a A fekete ruhás nőt nézték és Harry elhatározta, hogy felmászik Zayn hátára, mint az hegy lett volna. Nagyon nevettem, szóval le kellett ülnöm, hogy elképzeljem a szituációt, de aztán Harryre néztem és arca lángolt. És a látványra a szívem elolvadt.

Harry összes barátja kedves volt velem, és a srácok elképesztő emberek. Még Louis is, habár került engem végig és mintha azt várta volna, hogy mikor rántom elő a kardom és fejezem le  az embereket. Sajnáltam, ahogy mindenkire nézett. Nem csak a lányokra a házban, de még a barátaira is. Vágyat éreztem, hogy meg tudja mi folyik a fejében. És azon tűnődtem Harry, hogy viselheti. Ha én látom rajta, ő is biztosan látja a legjobb barátján. Biztosan nagyon aggódik.

Mila remek író és adott egy másolatot a könyvéről, ami elképesztően nézett ki és, amit még ha el fogok kezdeni olvasni. Nagyon különleges a kapcsolata Harryvel, nagyon közel állnak egymáshoz és úgy néz rá,  mintha a kis öccse lenne, Moni is úgy néz rá, de a két lány különbözőképpen bánik vele. Míg Mila egyenrangúnak kezelte, legjobb barátnak, Moni idősebb nővérként kezelte, aki szerette bokszzsáknak használni, de biztos vagyok benne, hogy megölné azt, aki bántani merné a kis öccsét.

Nagyon kedvesek voltak velem, próbálták elérni, hogy kényelmesen érezzem magam, és amikor kínosan kezdtem magam érezni a sok ember között, Harry megfogta a kezem és újra megnyugodtam. Néha Kayre néztem, nyitott és szabad szellemű volt könnyen elbeszélgetett bárkivel, azonnal jól kijött a lányokkal. Könnyen beilleszkedett a csapatba és ragyogott az egész lénye, olyan fény ami miatt közelebb akarsz hozzá kerülni. 

"Jól szórakozol?" Kérdezte valaki, amikor Harryt elhívta Grimmy, aki az első számú felelős volt a zenéért.

Megfordultam és megláttam a szőke hajú lányt, aki ajtót nyitott, Phoebet. Édesen mosolygott rám, ahogy bögrét tartott a kezében teával benne. Majdnem mindenki ivott, csak ő nem." Igen. "Válaszolta. "Mindenki kedves."

"És energikus, ne felejtsd el. Megértem, hogy kicsit sok, mind hangosak és nyíltak." Mondta és a többiekre nézett. Igen, hangosak voltak, de vicces volt nézni őket. "Imádom őket. Mindig hárman voltunk Alexel és Bellel, de mióta találkoztunk a fiúkkal, sok új embert ismertünk meg és ez remek. Tudod, olyan ez, mint egy nagycsalád."

Néztem, ahogy a többi emberre néz a házban. Különlegesen nézett rájuk, büszkeség és hála futott át szemein.

"Remélem nem bánod, hogy ezt mondom neked." Nézett rám komolyan. "Valamilyen módon mind elveszettünk valakit. De talán, amikor elvesztesz valakit egy új embert is nyersz. Fontos, hogy ne zárjuk ki azokat, akik velünk akarnak lenni. Nem tudnak helyettesíteni valakit, aki elment, de könnyebbé teszik a fájdalom elviselését."

Nem tudtam mit mondani, szótlanná váltam és tudnia kellett, mert mosolya szélesedett és minden előjel nélkül megölelt. Egy pillanatig nem válaszoltam, de aztán a szavait feldolgoztam és visszaöleltem. Másokat is be kell engednem, ahogy Harryt. Néhányuk talán elmegy, de Phebsnek igaza van, jönnek mások és segítenek a gyógyulásban, mint Harry tette. Csak tovább kell dolgoznom.

"Köszönöm" Mondtam Phebsnek, amikor elhúzódtunk és újra rám mosolygott.

"Ha beszélnél valakivel, bármelyikünkhöz fordulhatsz. Alex- mutatott a fekete hajú lányra. - elvesztette a szüleit pár éve egy autó balesetben."

Music Sheet (Harry Styles) - magyarWhere stories live. Discover now