Music Sheet (Harry Styles) - magyar

50. fejezet - Hannah

Milát és Moni nehéz volt meggyőzni, hogy megváltoztam. Órákig beszéltem, - vagy csak óráknak tűnt - és végig támadásra készen néztek rám és készen állva arra, hogy elküldenek a francba. Sokat sírtam, nem tudtam ellen mit tenni és talán ezért lágyultak meg és adtak nekem esélyt, hogy mindent megmagyarázzak. Elmondtam nekik a hibámat, elmagyaráztam miért tettem és mennyire sajnálom. Könyörögtem egy második esélyért.

"Nem tőlünk kéne második esélyt kérned." Mondta Mila, tisztán emlékszem a nézésére, szkeptikus és zavarodott volt.

"De azt akarom, hogy a saját szemetekkel lássátok, hogy megváltoztam, azt akarom, hogy azt mondjátok megváltoztam és ezúttal jobb vagyok, és nem fogom bántani Harryt ugyanúgy. Ha látjátok, hogy végleg leromboltam a falaimat, aztán beszélek Harryvel és meglátom megbocsájt-e, de először át kell mennem ezen a teszten és szükségem van rátok." Erősködtem és a két lány egymásra nézve végig gondolva a helyzetet, szavak nélkül kommunikáltak, mielőtt bólintottak.

"Mutasd meg." Mosolygott Mila és megtette, végre egy fénysugarat láttam.

Azt hittem nehéz lesz, mert ezúttal nem hívhattam fel Harryt egész végig. Mila és Moni végül azt mondták megváltoztam, még Alex és Kay is egyet értett. És ez azt jelentette, hogy most már Harryvel kell beszélnem és minden elmagyaráznom neki, de még ha a lányok azt is mondták, hogy kész vagyok, érzem, hogy belülről valami felemészt. A szívem gyorsan dobogott, ahogy újra a telefonomra néztem. Fel-alá járkáltam a szobámba már vagy fél órája, és azon voltam hogy felhívjam Harryt, már vagy húszszor megpróbáltam, de kinyomtam mielőtt először kicsörgött volna.

Nem vagyok ugyanaz a lány, hátra hagytam a félelmeim és tudom, hogy a sebeim be fognak gyógyulni. Jobban érzem magam, élek és közelebb érzem magam az emberekhez... de még mindig nem az enyém Harry és szükségem van rá, fáj arra gondolni, hogy nem az enyém. Többé nincs szükségem, hogy segítsen elérni a célom, de szükségem van, hogy a kezemet fogja és rám mosolyogjon, elmondja, hogy meg tudom tenni és hogy jó úton haladok. Szükségem van rá, hogy teljes legyek. Ő a hiányzó darab és nem engedhetem el. Nem engedhetem, hogy elhagyjon.

Helyrehozom.

Ha ráveszem magam,. hogy felhívjam.

"Ezúttal megcsinálom, Hope. Ezúttal nem teszem le." Mondtam hangosan a cicára nézve - istenem, olyan nagy már - aki az ágyon aludt, nem igazán figyelt rám. Ember, milyen könnyű cicának lenni, nem kell fontos hívásokat elintézniük.

Még mindig nem tudom mit mondjak Harrynek, csak tudom, hogy fel kell hívnom és megpróbálni... ha meghallgat. Erre gondolva, tárcsáztam a számot és a készüléket a fülemhez tettem. Hallottam az első csörgést és a szívem megállt. Mi van, ha nem veszi fel? Vagy talán kitörölte a számom, így nem ismeri fel és amikor válaszol rájön, hogy én vagyok, leteszi és még rosszabb lesz.

Öt csörgésig vártam és azt gondoltam nem veszi fel, le akartam tenni, amikor hallottam a kattanást és pár másodperccel később, bizonytalan hangját. "Hannah?" Kérdezte. Semmi hello, nem kínos csend.... csak a nevem.

Éreztem, ahogy a szívem megállt és az izmaim ellazultak. A térdem felmondták a szolgálatot és a földön voltam a szobámban, minden maradék erőmmel a telefont tartottam, úgy éreztem sírni tudnék. Olyan rég nem hallottam a hangját és ahogy a nevemet mondja lefegyverzett.

"Harry." Suttogtam, élveztem, ahogy kimondtam a nevét. "Kérlek, ne tedd le, csak hallgass meg." Tettem hozzá sietve, mielőtt bármit tehetett volna. "Tényleg beszélnem kell veled, annyi mindent kell elmondanom neked. Kérlek, könyörgöm, csak adj egy esélyt, hogy megmagyarázzak mindent. Aztán elküldhetsz a francba, de engedd, hogy megmagyarázzam."