Music Sheet (Harry Styles) - magyar

22. fejezet - Hannah

"Oké, Harry. Segíts nekem." Mondtam a szemébe nézve. Nem vagyok benne biztos, mit csinálok, de igaza van. Nem élhetek örökre így, ez nem élet. Anya nem lenne boldog, és tekintve, hogy olyan ember mondta, aki nem is ismerte.... igazán jelenthet valamit.

Savannah és apa próbált valamit tenni ezért, elérni hozzám, de sosem jártak sikerrel. Nem tudtak igazán segíteni, mert végig az életem részei voltak. De Harry nem ismeri a személyt, aki voltam mielőtt minden megtörtént, ő csak azt ismeri, amilyen most vagyok és mégis látja, hogy nem vagyok jól. Ő az egyetlen, aki segíthetem nekem túllépni és folytatni az életem. Csak bíznom kell benne, hogy tényleg segít.

Őszintén elfelejtettem, hogy kell az embereket beengedni. Kényszerítettem magam, hogy közömbös legyek mindenkivel, szóval nem vagyok benne biztos, hogy újra tudok változni, de Harry képes ledönteni a falakat, belépni az életembe és nem számít milyen sokszor löktem el, nem hátrált meg. Ha van valaki, aki ledöntheti a falaimat örökre, az ő.

Harry rám mosolygott, gödröcskéi megjelentek és smaragd szemei örömtelien csillogtak. "Csak meg kell tenned az első lépést, Hannah. És az első lépés a legnehezebb mindig." Mondta és én abban a pillanatban vettem észre, hogy a kezemet fogja, gyengéden simítja bőrömet hüvelykujjával.

Az első reagálásom a visszahúzás lett volna, de leküzdöttem és a kezemet a kezeiben hagytam, hagytam, hogy Harry vigasztaljon, mert meg kell szoknom, hogy az emberek törődnek velem újra és, ha Harrynek engedem ilyen módon, talán a jövőben másoknak is meg fogom tudni engedni, csakúgy, mint neki. Talán egy nap ugyanaz a személy leszek, mint anya halála előtt voltam.

"Időbe fog telni, de meg fogod csinálni. Csak ígérd meg, hogy többé nem löksz el." Szemei komolyabbak lettek és tudtam, hogy ez az ígéret fontos. A válaszom megmutatja az elhatározásom.

Csábító volt, hogy azt mondjam nem ígérhetem meg, de ha tényleg tovább akarok lépni, akkor meg kell tennem. "Ígérem." Válaszoltam és egy pillanatra meglepettség futott át szemein, majd újra a teljes boldogság.

Gyengéden megszorította a kezem és én mély levegőt véve csuktam be a szemem, mielőtt visszaszorítottam. Ez egy apró gesztus, valaki normálisnak nem fontos, de nekem nagy lépés. Reagáltam és felfedeztem a aggódását és ezt értékeltem. Ez egy hatalmas lépés nekem és tudom, hogy Harry is érzi.

"Csinálok még teát, ez azt hiszem kihűlt már." Mondta Harry a két bögrére nézve a dohányzó asztalon előttünk. "És hozok pár zsebkendőt, oké? Elmehetsz a mosdóba, amíg elkészítem a teát." Ajánlotta fel újra rám nézve, egyik keze elhagyta enyémet és az arcomhoz emelkedett, hogy letörölje gyengéden a könnyeim által hagyott csillogó vonalat.

"Jó ötlet. Mutasd az utat." Kértem és ő bólintva felállt és a kezemet nem elengedve vezetett az előtérbe.

"Ez az ajtó. Valamit enni is csinálok. Túl vékony vagy." Mondta és én homlok ráncolva néztem rá.

"Ez nem bóknak hangzott."

"Mert ez nem az. Az hogy vékony vagy, nem jelenti azt, hogy egészséges is. Megtanultam, Mila mindig eteti Zaynt, mert szerinte túl vékony."

"És te is ezt fogod tenni velem?" Kérdeztem, valami oknál fogva tényleg szórakozottan. "Vagy megpróbálsz megmérgezni a főztöddel?"

"OI! Igazán jó szakács vagyok!" Védekezett és én gyengéden kuncogtam, lenyűgözve, hogy hogyan is tudok nevetni, mikor pá másodperce sírtam ki a szemeimet. Határozottan, senki nem tudta ezt elérni nálam korábban. "Majd meglátod."

Megint nevettem és elléptem tőle, kezeink elszakadtak egymástól és meglepett, hogy éreztem az érintése hiányát, ujjait enyéim körül. Ahogy a mosdóba sétáltam, hogy megmossam az arcom azon tűnődtem, hogy milyen hamar megszoktam Harryt. El kell fogadnom, már most az életem része, még ha erőltette is, de nem hiszem. Úgy értem mennyi időbe fog telni, hogy végül elfogadjam és teljesen kényelmesen érezzem magam vele, anélkül , hogy harcolnom kéne az ellen, hogy ellökjem.