45. fejezet - Harry

1.7K 75 4
                                    

Valami furcsa. Tudom, mert hiába hívtam Hannáht, nem vette fel és nem hívott vissza egész nap. Tudom, hogy fáradt az egész heti egyetem miatt, de végre van egy kis szabadidőm és azt vele akarom tölteni, de nem vette fel a telefont. És, ha ez nem lenne elég, rossz érzésem van. Az emberek őjra támadnak a twitteren azt mondva, hogy egy hímringyó vagyok és azt kérdezi hogy tehettem azt? Mit? Ötletem sincs. Nem most először fordul elő, hogy az emberek légből kapott dolgokat mondanak nekem. Ez a hobbijuk, szóval már nem figyelek rájuk. De ezúttal valamiért másnak tűnik, ahogy visszaemlékeztem, láttam, hogy az emberek mérgesek rám azért, amit Hannáhval tettem és valami Jenniferrel. Halvány lila gőzöm sincs miről beszélnek, de tudom, hogy beszélnem kell Hannáhval és mivel nem vette fel a telefont az ajtaján kell kopognom.

Az apja nyitott ajtót, mivel késő volt és hazaért a munkából. Hannah bemutatott minket egymásnak egy pár hete és igazán vicces volt, ahogy rájött, hogy egy híres fiúbanda tagja vagyok. Most már elfogadta , de le kellett ülnie, amikor Hannah elmondta neki. Még mindig vicces.

"Hello, Mr. Morgan. Hannah itthon van? Hívtam, de nem vette fel." Üdvözöltem és aggódva nézett.

"A szobájában van, de valami történt. Nem akarja elhagyni a szobáját, vagy beszélni velem. Reméltem, hogy jössz, vagy Savannah, de meglátogat pár rokont a hétvégén."

A rossz érzésem erősödött, amikor hallottam a szavait, miközben beengedett, gyakorlatilag futottam Hannah szobájáig. Nagyon hangosan hallgatott zenét, felismertem a Plug in Baby-t és hangosabban kellett kopognom az ajtaján, hogy meghalljon.

"Nem akarok beszélni, apa!" Kiabált és valami volt a hangjában, valami más.

"Harry vagyok. Hannah, mi a baj? Nyisd ki az ajtót." Kértem kiabálva, hogy halljon.

A zene megállt és azt gondoltam kinyitja az ajtót és megölel, de helyette kiabált. "MENJ EL! Nem akarlak soha többé látni!"

Összezavarodva pislogtam, amikor hallottam, azt hittem félrehallottam. "Hannah, miről beszélsz? Gyerünk, babe nyisd ki az ajtót. Mondd el mi a baj." Erősködtem, de nem mondott semmit, újra bekapcsolta a zenét. "Hannah?" Szólítottam még egyszer.

Az ajtó kivágódott és majdnem elestem, de megálltam, amikor láttam, hogy szemei vörösek és arca is. Tisztán látszott, hogy sírt.  Pánikolni kezdtem és elő reakcióból felé nyúltam, de hátralépett, utálattal nézett rám. Mi a fasz történt?

"Hogy mersz ide jönni, azok után, amit tettél?" Csattant rám, láttam, hogy a kezeit ökölbe szorítja. "Azután amit azzal a nővel tettél?"

"Miről beszélsz, babe? Én nem--'

'Ne hívj így!' Kiabált és bizonytalanul hátra léptem. Haragja erős volt és érezhető. "Bíztam benned, elhittem, hogy érdekellek, de tévedtem. Tudtam, hogy nem kellett volna hinnem neked!"

"Hannah, nem értem. Mi folyik itt?" Kérdeztem, próbáltam megfogni a kezét, de elütötte a kezem.

"Oh, szóval úgy teszel, mintha meg sem történt volna? Hogy az egész világ tudja, hogy megcsaltál azzal a nővel és tönkretetted a házasságát?" Lefagytam, próbáltam levegőt venni rendesen, de csak pislogni tudtam összezavarodottan.

"Mit mondtál?"

"Oh gyerünk. Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád miről beszélek! Mindenki tudja, hogy leromboltad annak a nőnek az életét!"

"Nem tudom, miről beszélsz! Milyen nő?" Kiabáltam vissza, harag és zavartság keveredett bennem. Miért hibáztat? Mi történt? Semmit nem értek!

"Jennifer Jones. A nő, aki szívszaggatóan sírt tegnap  a műsorban, elmondva az egész világnak, hogy csábítottad el. Hogy nem érdekelt, hogy házas és tovább követted. Hogy tehetted ezt, miközben velem voltál!" Kiabált Hannah és éreztem, hogy az egész világ megáll. Mikor történt ezt? Ki a kurva élet az a Jennifer Jones?

Music Sheet (Harry Styles) - magyarWo Geschichten leben. Entdecke jetzt