Music Sheet (Harry Styles) - magyar

39. fejezet - Harry

Amikor megszakítottam a  csókot, nehezen vettem levegőt és éreztem, ahogy a szívem a mellkasomban dobogott, de nem érdekelt, nem érdekelt a testem reakciója, még mindig szorosan tartottam a karjaim közt Hannáht, a szemeibe néztem és mosolygott. Nem csak a dalszöveg miatt, nem, csak azért mert nekem énekelte, azért amit jelentett. Olyan sokáig ellökött, de már többé nem teszi. Ellenkezőleg, igényt tart rám, maga mellett akar és ez minden, amit akartam. Hogy azt akarja vele legyek.

"És én csak virágot adtam neked. Most már rosszul érzem magam." Szóltam hozzá mosollyal ajkaimon és szavaim hatására kuncogott. "De őszintén, elképesztő volt. Nagyon szépen köszönöm, Hannah. Olyan sokat jelent ez nekem."

"Többé nem löklek el. Sajnálom, amin keresztül mentél miattam, de ennek vége." Mondta, és ahogy rám nézett, őszintén és édes mosollyal.... felvillanyozott és felmelegített belülről. 

"Tökéletes." Mondtam gyengéden, a kezeim hátát simogatták és homlokunk összeért. "Egyébként, szeretem az új éned. Az elejétől kezdve kedvellek, de most.....teljesen elvesztem. Teljesen megszereztél Hannah." Vallottam be, mert mióta először megcsókolt, amióta a falai leomlottak egy új Hannah született meg. Aranyosabb velem, nem kerüli a társaságom, vigyáz rám, felhív, megfogja a kezem, lop pár csókot. Igazán kimutatja mennyire is akar velem lenni és boldognak tűnik, boldogabbnak, mint előtte láttam. Mosolya mindig eléri szemeit és minden alkalommal szebbé válik.

"Ha megváltoztam, az miattad van. Segítettél, hogy újra a régi önmagam legyek." Válaszolt röviden szájon puszilva. "Azt kívánom bárcsak anya láthatna most. Bárcsak elmondhatnám neki, hogy sokkal jobban vagyok. " Fejét mellkasomnak döntötte és gyengéden ölelt. "Tudod, hiányzik minden nap. Minden nap végén beszélgettünk, mindig elmondtam neki minden apróságot.. és amióta meghalt, hiányzik az életem egy része. Nem mondhatom el neki, hogy veled hogy alakulnak a dolgok. Nem mesélhetek neki rólad, és biztos vagyok benne, hogy kedvelne. Jobban vagyok, tovább léptem, de még mindig hiányzik."

Szorosabban tartottam, hátát le-fel simogattam, ahogy orromat hajába temettem, próbáltam kitalálni mit válaszolhatnék. "De még mindig elmondhatod neki. Talán nem tud válaszolni, de biztos vagyok benne, hogy hall téged. Elmehetsz a sírjához és beszélhetsz vele. Sok ember teszi ezt." Ajánlottam fel egy alternatívát, habár már biztosan megtette ezt.

"Nem tehetem." Mondta és hátrébb hajoltam csak, hogy a szemeibe tudjak nézni, de kerülte a tekintetem. "É-én nem voltam a  sírjánál a temetés óta. Én csak, nem hiszem, hogy meg tudnám tenni. Összetörnék és... nem tudom megtenni."

Meglepetten néztem rá a vallomása miatt, próbáltam megérteni őt. Nehéz lehet egy olyan helyre menni, ahol tudod, hogy az egyik hozzád tartozó nyugszik ott. Állandó emlékeztető, hogy nincsenek veled többé és azt hiszem ezért olyan nehéz Hannáhnak, de őszintén hiszem, hogy jót tenne neki, ha szembe nézne vele. Még ha össze is törik. Meg kell tennie.

"Elmehetek veled, ha akarod. Amikor készen állsz, természetesen. Ha összetörsz, ott leszek melletted." 

Nem mondott semmit pár percig, de éreztem, hogy karjai megfeszülnek körülöttem és tudtam, hogy visszatartja a lélegzetét. Örökkévalóságnak tűnt mire megszólalt, és csak suttogott. "Köszönöm, Harry." Ennyit mondott, de én éreztem a jelentőségét és nem tudtam nem mosolyogni. Ez bizonyíthatja, hogy mennyire erősen próbálkozik túllépni.

"Itt vagyok neked." Emlékeztettem őt és bólintott a mellkasomba, még mindig szorosan tartva, ahogy a karjaim szorosan körülötte voltak. És sokáig úgy maradtunk.

***

"Ne idegeskedj." Mondtam Hannáhnak, amikor Alex háza előtt leparkoltam a Range Roveremmel. Hannah nem maradt egy helyben, nyugtalan volt és lábát rángatta idegesen.