Music Sheet (Harry Styles) - magyar

5.fejezet - Harry

Általában a lányok reagálnak valahogy, ha közeledem hozzájuk. Lehetnek szemtelenek, félénkek, tettethetik, hogy nem érdeklem őket, miközben nyilvánvaló, hogy akarják a közeledésem. Látom, és könnyen olvasok belőlük, mikor közel hajolok, de Hannah... Hannah úgy látszik megijedt, mintha nem tudná mi a baj velem és miért vagyok ilyen közel.  Lefagyott és láttam zavartságát és egy kis idegenkedést is a zöld szemeiben. És ez új nekem, és ugyanakkor érdekes is. Miért nem akar engem közel? Miért akar ennyire ellökni engem? Tudom, hogy valami okának kell lennie, tudom, hogy nem csak miattam viselkedik így; fogadnék, hogy valami más lapul a nézése mögött.

Talán trauma érte, talán valami szörnyű dolog történt vele régen és még nem dolgozta fel teljesen. És valami oknál fogva, látni akarom a sebeit, tudni akarom, hogy miért épített maga köré falat.

Miután újra szembe fordult velem, láttam, hogy ezúttal újabb falakat épített közénk és nem enged közel. Érdekesnek találom és most, hogy tudom, köze van a zenéhez, talán ír, ami még jobban lenyűgöz engem. Úgy érzem ő egy olyan lány, akit sok időbe telik teljesen megismerni, egy olyan lány, aki nem engedi, hogy az emberek igazán lássák a személyét, így senki sem bánthatja. Meg akarja magát védeni, de miért? Az emberek azért teszik ezt, mert valaki régebben bántotta őket. Ki bánthatta?

A gondolta, hogy valaki bánthatta őt nagyon idegesített és összeszorítottam az öklömet. Mi van, ha valaki bántalmazta és ezért nem bír elviselni engem közel magához? Ha valaki ezt tette, megölöm azt a rohadékot.

Azon kaptam magam, hogy meg akarom védeni ezt a lányt, akit alig ismerek, és nem vagyok benne biztos, hogy csak azért mert láttam a szemében az összetörtséget vagy valami más ok miatt.

„Ő jó lány." Mondta valaki és én megfordulva egy kedvesen mosolygó nővel találtam szembe magam.  Mellettem állt és egyenesen Hannáht nézte, aki a kocsimon dolgozott.

„Annak néz ki." Válaszoltam és egyenesen a lányra koncentráltam, aki a kocsin dolgozott, így nem vette észre, hogy figyeljük.

„Talán nem kéne ezt mondanom, de örülök, hogy itt vagy." Tette hozzá a nő és ezúttal összezavarodva néztem rá.

„Így lenne?" Kérdeztem és a nő úgy mosolygott, mintha az anyja lett volna. Talán az anyja is.

„Igen. Reagál, amikor rád néz, tudod? Általában nehéz bármiféle reakciót kiváltani belőle, és még ha sikerült se olyan mértékűt, mint neked, ez jó, hogy újra érzelmeket látok rajta." Magyarázta és csak még jobban felkeltette a kíváncsiságom. Tudtam, hogy valaki oka van, nem csak engem nem akar a közelébe. Valami áll mögötte.

„És mi váltotta ki ezt belőle?" Érdeklődtem.

„Az érzéketlenségre gondolsz?" Bólintottam a kérdésére. „Nem mondhatom el neked, nincs, jogom megosztani veled miután nem ismerlek." Folytatta egy őszinte mosollyal.  „De azt elmondhatom, hogy régen nem ilyen volt."

„Az anyukája vagy?"

„Oh, ne." Nevetett. „Csak itt dolgozom, de úgy szeretem, mintha a saját lányom lenne, és azt kívánom, bárcsak tudnék segíteni rajta, mindenki segíteni akar neki, de ő nem engedi. Ezért kedvellek, fiú. Kicsit felébresztetted. Mi a neved egyébként?"

„Harry vagyok." Válaszoltam és a kezemet nyújtottam. Megrázta és illedelmesen mosolygott.

„Sheila vagyok. Kérdezhetek valamit? Nem mondom el senkinek."Bólintottam, valamiért bízom ebben a nőben.  „Miért tartottál ki annyira amellett, hogy találkozz vele?"

Latolgattam, hogyan is válaszolhatnék erre a kérdésre. Nem akarok zaklatónak tűnni. „Érdekel engem. Nem úgy szoktak reagálni az emberek mikor találkoznak velem, mint ő és azt hiszem, ez vonz benne. Meg akarom jobban ismerni. Habár, nem tudom pontosan miért, csak vonzódom hozzá és tudni akarom, hogy mit rejteget."